A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ulpius-Ház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ulpius-Ház. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 6., szombat

A Csokoládéimádók Klubja

Forget diamonds - Chocolate is a girl's best friend


L.-től kaptam ezt a vidám borítójú nőcis könyvet, és vártam a megfelelő hangulatra, amikor egy kis csajos limonádét lesz kedvem olvasni. Mert hogy ilyen is van, igen, időnként jólesik valami könnyed olvasmány, főleg ha az ember el akarja terelni a figyelmét valamiről. Nálam mindenesetre bejött, egy bő nap alatt el is olvastam, és őszintén szólva tökéletes időzítés volt, marha jól szórakoztam.

Hozzátartozik, hogy nem voltak illúzióim, tudtam mit kaphatok: egy kis agyrágógumit. Kicsit hasonlít ahhoz az érzéshez, amikor megveszek néhány női újságot, bevackolom magam velük a kanapéra, és lapozgatom őket. Nem gondolom, hogy megváltoztatják a gondolkodásomat, vagy bármilyen módon hozzájárulnak kultúrális fejlődésemhez, de tagadhatatlanul ellazítanak.

Így volt ez most is, azt hozzáadva, hogy tulajdonképpen meglepően jó volt a történet, a humor (helyenként hangosan felröhögtem, ez utoljára szerintem csak a Vavyan Fable könyveknél fordult elő utoljára nálam), alig volt benne fordítási hülyeség, és a szereplők is szerethetőek voltak, akikkel könnyű azonosulni a magam fajta nőnek.

Mert a történet arról szól, hogy négy csokoládéfüggő jóbarátnő törzshelyükön, a Csokoládé Mennyországban találkoznak, ha bárkinek bármi baja van, vagy csak egyszerűen egy jót akarnak beszélgetni együtt, a mennyei csokik csámcsogása közepette.
És persze ahol pasik is vannak, ott bonyodalom, ármány és cselszövés, női praktikák, könnyek és szex is van, mindez helyenként teljesen szókimondó stílusban (pont amikor kell), sok humorral fűszerezve, kellemesen könnyeden, de mégse bárgyú stílusban.
Mondjuk tény, annyi csokit zabáltak ezek négyen össze, hogy a végére már nekem forgott a gyomrom. :)

Egyszóval a maga nemében és műfajában egy tök jó kis regény, és látom folytatása is van, szívesen elolvasnám azt is.

- Eredeti cím: The Chocolate Lovers' Club
-
A folytatás: Csokoládéimádók diétája
- Carole Matthews honlapja
- The Chocolate Lover's Club

2009. június 1., hétfő

Az új élet

Nagy lelkesedéssel fogtam neki ennek a Pamuk könyvnek, bár még sose olvastam tőle semmit, és őszintén szólva nem is hallottam/olvastam róla se jót, se rosszat.
A fülszövege nem volt teljesen egyértelmű, mire is megy ki a történet, kicsit elvont, kicsit misztikus, de azért még nekem valónak tűnt.
Azonban a leírásában szereplő egyik mondat szerint "Az elképesztő fordulatokban gazdag, nyugat-európai hagyományokra épülő, finom humorú misztikus regény eleven és valósághű képet fest a keletről, a mai Törökország életéről, belső viszonyairól." - hát, én semmi finom humort nem érzékeltem eddig, legalábbis az első 100 oldalig, a mai Törökország életét és viszonyait se éreztem ki belőle, de lehet ez az én hibám. Ha még rövidebb lenne, talán kíváncsiságból elolvasom, de így, 450 oldal kicsit sok.
Mindenesetre annyira untatott a könyv, olyan vontatott és sok helyen számomra nem érthető, illetve követhető volt, hogy feladtam, mondván amikor már nem szívesen veszek a kezembe egy könyvet, az már nem az olvasás élvezete.
Kíváncsi lennék másnak vajon tetszett-e.

2008. december 27., szombat

Várakozás

Ezt a könyvet el is felejtettem, hogy még a múltkori rendelésemből félretettem anyuéknál otthon, hogy ott is legyen egy tartalék olvasnivaló, nehezebb időkre, aztán valamikor nemrég megtaláltam, és mivel épp nem volt úgysem olvasnivalóm, nekifogtam.

Bár először kicsit furcsálltam, hogy én ezt a könyvet megrendeltem, vajon mi fogott meg egy előreláthatóan csöpögős-romantikás kínai regényben?
De aztán rá kellett jönnöm, hogy ez azért annál több.

Kong Lin katonaorvos már 17 éve él várakozva.
Suju, lótuszlábú felesége szülőfalujában vár rá hűségesen, egyetlen lányukat nevelgetve, Vu Manna ápolónő pedig a városi kórházban dolgozik, Kong Lin kollegájaként.

Kong Lin ahányszor hazatér otthonába, mindannyiszor megpróbál elválni feleségétől, aki minden alkalommal meggondolja magát a bíróság előtt, így nem is lesz belőle semmi. Vu Manna pedig egyre türelmetlenebbül vár, hiszen amíg nincs válás, ők se közeledhetnek egymáshoz, máskülöben annak súlyos következményei lenne karrierjükre.

Elég elgondolkodtató regény arról, hogy ami után olyan erősen epekedünk, az beteljesülve néha elveszti varázsát.
Nehéz erről a regényről sokat írni, ha viszont elolvassuk, átérezhetjük mi is azt a feszült várakozást, vágyat és küzdelmet, amit a szereplők érezhetnek, ami egyszerre csodálatra méltó, megingathatatlan, és frusztráló.
Sokkal jobb volt a regény, mint számítottam rá, elgondolkodtató és szép.

Ha Jin a kommunista Kínában nőtt fel, majd később Amerikába ment tanulni. Mindkét világról alkotott tapasztalatát beleszövi a regénybe, a hagyományokon át a kommunista pártrendszerig.
Ezért a regényéért 1999-ben megkapta a National Book Award for Fiction díjat.

- Eredeti cím: Waiting

2008. augusztus 29., péntek

Halottnak lenni

Incselkedtem egy ideje ezzel a regénnyel, nézegettem az Alexandrán, a virtuális könyvespolcra raktam, többször elolvastam a leírását, próbáltam ajánlókat olvasni róla, de aztán végül meggyőztem magam arról, hogy megnézem magamnak én ezt a könyvet közelebbről.
És jól tettem, mert nagyon jó könyv.

Igazából az kiderült számomra előtte, hogy ez nem csak egy regény a halálról, némi körítéssel, hanem a halottá válás lépcsőinek tudományos részletességgel fejtegetett leírásai is szerepelnek benne, maga az emberi test bomlásának folyamata, ami bár elsőre talán nem mindenki számára hangzik érdekesnek, legalábbis nem biztos, hogy egyből rávetné magát az ember egy ilyen könyvre, de ez mégis annyira élet-szagú, annyira emberi, hogy nem lehet nem érdeklődést mutatni iránta.

Én szeretem az ilyen dolgokat, engem rettentően érdekel az anatómia, minden orvostudománnyal kapcsolatos dolog, és nehéz kizökkenteni a nyugalmamból ilyenekkel, de még én is helyenként tátott szájjal olvastam a sorokat. Jim Crace ugyanis olyan érzékletesen írja le a halott testben lejátszódó folyamatokat, hogy a könyvet nem bírjuk letenni. Legalábbis én így voltam vele.

Joseph és Celice több évtized elteltével visszatérnek fiatalságuk helyszínére, a Bariton-öböl fövenyére, a varázslatos dűnékhez, ahol először borultak egymás karjaiba, de amely helyhez szörnyű emlékek is kötik őket.
A parton aztán szörnyű rablógyilkosság áldozatai lesznek, halott testük elhagyatottan hever az öböl ruganyfüvén, távol mindentől és mindenkitől, amíg már gyanússá nem válik, hogy ez a két mindig pontos ember egyszerre hova tűnt. Lányuk, aki lázadva hagyta el anno a szülői házat, most hazatér, és lázasan kutatni kezd szülei után.

Nagyon jó kis könyv, tele érzelmekkel, emberi dolgokkal, nekem rettentően tetszett.
És kiemelnék egy részt, csak mert tetszett, csak mert néha én is annyira így vagyok vele..

"Celice-nek elege volt a férfiakból, ugyanakkor pedig nem volt belőlük elég. Egyszerre akart szökni és elfogatni. Meg akart szabadulni tőlük, és eggyé akart válni velük."


- Eredeti cím: Being dead

2008. augusztus 20., szerda

Napfogyatkozás Guyanában

Borzasztóan kíváncsi voltam erre a könyvre. A történet a következő: a forró Guyana mélyén egy skót férfi családot alapít. Két indián felesége lesz, az egyik asszonytól születik egy testvérpár, a másiktól egy lány.

A báty, Danny, egy sötét éjjelen belopódzik húga, Beatrice függőágyába, és szeretkezik vele.
Húga csak másnap döbben rá a titokzatos szerető kilétére, onnantól azonban elválaszthatatlanok. Megszöknek otthonról, hogy együtt éljenek, megbélyegzés nélkül, szabadon.

Az önkéntes térítő jezsuita pap, aki eltökélte, hogy Isten útjára vezeti az indián népet, az apa kérésére elindul a testvérpár után, hogy megkeresse, és a helyes útra terelje őket. Nincs könnyű dolga, de nem adja fel.

Egy indián legenda szerint a kiközösített szerelmes testvérpár az égre menekül, ahol a fiú lesz a Nap, a lány a Hold. Ezért a napfogyatkozást baljós jelenségnek tekintik, amikor a vérfertőzés megismétlődik, ezért hatalmas csörömpöléssel igyekeznek szétrebbenteni egymástól a két égitestet.

Az író, Pauline Melville maga is indián és fehér szülők gyermeke, és Guyanában született. Szerintem nagyon érzékletesen sikerült megírnia ezt a huszadik századi történetet, nem csak maguk a szereplők "éltek" a lapokon, hanem az egész környezet.
Szinte éreztem a számban a parakiri (maniókából, banánlevélből erjesztet gyenge alkoholos ital) ízét, a levegő forróságát, hallottam a kígyó sziszegését, láttam a jaguár izzó szemeit..

Szerintem ez is olyan alkotás, amiről keveset lehet írni, mert inkább el kell olvasni.

- Eredeti cím: The Ventriloquist's Tale
- Az írónőről

2008. február 23., szombat

Flaubert papagája

Barnes főhőse, Geoffrey Braithwaite két múzeumban kiállított papagáj után nyomozva próbálja megállapítani, melyik volt az, amelyik állítólag Gustave Flaubert íróasztalán ült.

A nagy kutatás alatt beleolvashatunk néhány régi levélbe, megtudhatjuk, Flaubert melyik állattal azonosult leginkább, ki volt a szeretője, mit gondolt a vonatokról, és sok más egyéb dolgot, amire nem is gondolunk.

Mindezalatt betekintést kapunk Geoffrey Braithwaite életébe is, aki orvos, és akinek meghalt a felesége, így már van ideje kutatni, utazgatni Anglia és Franciaország között, Flaubert szobrokat és papagájokat vizsgálgatni.

Bevallom, teljesen másra számítottam. A könyv enyhén szólva is eléggé csapongó - a közepe tájától már nem tudtam követni, hogy most miről is van szó, az utolsó előtti fejezetet pedig nem bírtam már cérnával, és átlapoztam, annyira nem kötött le, sőt. Inkább idegesített.

Tény, hogy vannak benne érdekes részek, gondolatok, de összességében nem bilincselt le a könyv, és ha kicsit hosszabb, biztos nem olvasom végig.

Ennyit erről, mindenesetre az író nem győzött meg, hogy más regényt is elolvassak tőle.

Eredeti cím: Flaubert's Parrot
A szerzőről: JulianBarnes.com

2007. december 17., hétfő

Álom Afrikáról


Miután itt volt a volt japán tanárom látogatóban a feleségével a nyáron, rengeteget meséltek Afrikáról (most ott élnek, mert a volt tanárom ott dolgozik az UNICEF-nél), és hihetetlen mennyiségű fényképet mutattak, nem győztünk pislogni a sok furcsaság láttán.
Csak hogy néhányat említsek a sok közül: mobiltelefon, és Coca-Cola alakú koporsók, mint "divat", ormányával képeket festő elefánt, oroszlánok közvetlen közelről..

Egy szó mint száz, amikor megláttam a könyvesboltban ezt a könyvet, rögtön be is tettem a kosaramba.

A borító ugyan nem az a megnyerő típus, ami alapján az ember kedvet kap egy könyvhöz, de mivel a leírása alapján láttam, hogy nem elcsépelt szerelmi történetről van szó, hanem egy nő valós életrajzáról, és ugye Afrika is kellőképp felkeltette a kíváncsiságomat, már nem érdekelt hogy néz ki a borító.

Szóval értelmes, kellően szórakotató regényre számítottam, ehelyett már az első pár oldalon kiderült, hogy ez annál sokkal, de sokkal több. Mintha az írónő igyekezett volna minél kevesebb helyre minél több mindent belecsempészni; rendkívül "tömény" a könyv, de ugyanakkor nagyon is emészthető. Tele rengeteg érzelemmel, helyenként még a könnyem is kicsordult tőle.

Az olasz származású Kuki Gallmann már kislány korában elhatározta, hogy Afrikába megy, és így is lett. Ottani életéről, boldogságairól és szomorú pillanatairól mesél ebben a könyvben, és az álmáról, hogy megvédje Afrika vadon élő állatait a fenyegető kipusztulástól. Ez később sikerül is neki, létrehozza a Gallmann Alapítványt, ami ma is működik Afrikában.

Többek között azt szerettem a könyvben, hogy teljesen kiszámíthatatlan volt, sosem tudtam mi jön majd, ugyanakkor Kuki G. stílusa is nagyon jó, tényleg élvezet olvasni.

Többet nem érdemes elmondani róla, ezt tényleg el kell olvasni elejétől a végéig, mert érdemes.

- Eredeti címe: I Dreamed of Africa
- A könyvről: Kukia Gallmann: Álom Afrikában
- A Gallmann Alapítvány honlapja: The Gallmann Africa Conservancy

2007. december 10., hétfő

Az időutazó felesége


Már nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, olvastam róla néhány blogban, és mindenki olyan őszinte áradattal írt róla csupa pozitív élménybeszámolót, hogy felvéstem magamnak a képzeletbeli elolvasandó listámra, és a legutóbbi netes könyvrendelésem alkalmával eszembe is jutott, így hát végre én is elolvashattam.

Mivel a borító, a könyv kötése, oldalai, formája számomra fontos szempontok (nem azt mondom, hogy ha nem tetszik a borító, nem veszem meg a kiválasztott könyvet, csupán örülök, ha minden részlet klappol), nagy megelégedéssel vettem a kezembe minden alkalommal Az időutazó feleségét, hiszen itt minden tökéletesnek tűnik; a borító ízlésesen szép, és szerintem kreatív, a könyv se nem túl nagy, se nem túl kicsi, és az egész könyvet valahogy jó érzés olvasni, egyszerűen kényelmes.

A történet egy időutazó férfiról szól, aki szerelme múltjába-jövőjébe képes - akarata ellenére - utazni, ezáltal sok olyan információ birtokába is jut, amiről amúgy nem is akarna tudni. Mint például, hogy mikor fog meghalni..

Felesége, aki némely időutazása alkalmával még csak a leendő felesége, mindvégig mellette áll, próbál normális életet élni, és nem túlságosan aggódni, amikor olykor reggelente a férje helyett csak annak ruháit találja maga mellett. Közben igyekszik minél többet, ugyanakkor mégis minél kevesebbet tudni a jövőről, a jövőjükről.

Például arról, hogy lehet-e közös gyermekük, és ha igen, vajon örökli majd apja időutazó génjeit? Vajon sikerül-e az egyetlen orvosnak, aki hisz nekik, kifejlesztenie valami szert, hogy a férfi végre meggyógyulhasson, és örökké a jelenben maradjon?

A regény tehát folyton ugrál az időben, de egyáltalán nem zavaróan és követhetetlenül, a végén már kezdjük megszokni, hogy hol a jelenben vagyunk, hogy a múltban, vagy éppen a jövőben. Sőt, ez még inkább megszínesíti az amúgy sem éppen lapos olvasmányt.

Talán azért is imádtam ennyire, mert mindig is szerettem a naplóregényeket, ahol a történet E/1.-ben íródik. Itt is ez a helyzet: egyszer a női, másszor meg a férfi főszereplőnk szólal meg.

Mindenkinek jó szívvel ajánlom tehát, aki kicsit is szereti a romantikus, ugyanakkor semmiképp sem csöpögős, kicsit szürreális, mégis teljesen átélhető történeteket, mert ez egy igazán csodálatos könyv.

- Eredeti címe: The Time Traveler's Wife
- A szerzőnő honlapja: www.audreyniffenegger.com
- Részlet a könyvből.

2007. november 18., vasárnap

Görögdinnye


Az előző könyv után valami könnyed olvasmányra vágytam, így esett a választásom a Görögdinnyére.

A történet röviden: Claire-t, a frissen szült 29 éves anyát, gyermekük születése napján elhagyja férje egy másik nőért. Claire magába zuhan, majd felül az első gépre, és maga mögött hagyva Londont, hazamegy szüleihez és testvéreihez Dublinba.

Szép lassan kezd kikecmeregni a depresszióból, majd megismerkedik húga egyik egyetemi csoporttársával, aki ugyan fiatalabb nála, de mégis van benne valami..

Élete alakulásába hirtelen azonban beleszól férje felbukkanása, aki úgy gondolja, ideje kibékülniük, és újrakezdeni mindent.

Az első oldalak után szinte biztosra vettem, hogy valóban könnyed olvasmányt sikerült választanom, de kezdtem kicsit aggódni is, nehogy túl limonádé legyen, főleg mert a könyv két kötetes.
Azonban ahogy haladtam az olvasásában, szertefoszlottak a kételyeim: a sztori valóban könnyed ugyan, bár szinte együtt izgulunk Claire-ért, hogy vajon mikor hogy dönt, olykor felismerni véljük a tipikus női gondolatmeneteket, logikát is, de az a fantasztikus ír humor, amivel az írónő megfűszerezi a regényt, az frenetikus.

Csak néhány szösszenet, ami nekem tetszett:

"Kivettem a nagy darab sajtot a hűtőből, ahol mostanára nyilvánvalóan kiépítette a rémuralmát. A nejlonfóliába csomagolt szeletelt sajtok a frigó hátsó falához lapultak páni félelmükben, amit az egzotikus jövevény keltett bennük."
és:
"..szerintem az ennyire vonzó embereknek engedélyeztetniük kéne magukat, mielőtt kimennek az utcára. Le kéne tenniük valami vizsgafélét, ami igazolja, hogy ilyen isteni külsővel is képesek felelősen viselkedni."

Érdekes, azt olvastam Marian Keyes önéletrajzában, hogy Írországban, Dublinban született, de húszas éveit Londonban töltötte, ahol pincérnőként kapott állást. A könyvben pedig ugyanez történik Claire-rel is.

Szóval összességében egy nagyon aranyos, rettentően élvezetes humorú, könnyű kis olvasmány.

- Eredeti címe: Watermelon
- Részlet a könyvből: Wiandt Könyváruház
- Marian Keyes oldala: The Official Marian Keyes Website
- Film is készült belőle: Watermelon

2007. november 3., szombat

Vágy - Kész regény (?)


Képes André, a történet főszereplője és narrátora mesél a házasságáról, és az azon túli kalandjairól. A fő vonalak, ami mentén a szál bonyolódik: a nők, a b.szás (nem pedig szeretkezés, és nem is dugás), és a kommunizmus.

A regény szerkezetileg négyes fejezetekre tagolódva épül fel. Az első részben mindig a feleségéről, a házasságáról, illetve magáról elmélkedik leginkább, a másodikban az egyik szeretőjéről, és a vele folytatott orgiákról számol be, minden részletre kiterjedően, a harmadikban átvált egyes szám harmadik személyre, miközben a főszereplő ugyanaz: itt a másik szeretőjéről, illetve a rendszerváltás előtti légkörről ír, a negyedik részben pedig úgymond 'pihenésképpen' kapunk egy, a regényhez egyáltalán nem kapcsolódó novella-szerűséget, ami őszintén szólva sokszor felüdülést jelent az előző részek töménysége után.

Őszintén megvallva én teljesen másra számítottam, amikor kezembe vettem ezt a könyvet. A könyvet sehogy sem tudnám besorolni se az erotikus, se a pornográf kategóriába - valahogy túlságosan izzadságszagú, sokszor leginkább erőltetett, időnként pedig pornócsatornából kiszedett, kicsit irreálisnak érzett jeleneteket kapunk az arcunkba.
Az egész valahogy túl sok(k), csak nagyon döcögősen haladtam vele.

Találtam róla az indexen egy kritikát viszont, ami elég találó, különösen ez a rész: "Az egész egy kicsit olyan, mintha egy középkorú, elég buta, a női magazinok és a pornófüzetek színvonalán fogalmazó rádiósnak amfetamint csempésztek volna a kávéjába adás előtt, ő pedig lelőhetetlenül csak beszélne és beszélne, míg valaki ki nem vonszolja a stúdióból, mondjuk annál a résznél, hogy "(...) a szó nem mindig száll el, néha kővé válik, vagy éppenséggel ott lebeg, netán vissza-visszajár és kísért".

A honlap, kritikák, és részlet a regényből: vaagy.hu
A teljes Indexes kritika: Bolgár György belecsap a spermába
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...