A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olasz irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olasz irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 17., szombat

A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza

Akihez közel áll az orvostudomány, vagy legalábbis szívesen olvas orvosírók által írt könyveket, azok Andrea Majocchi könyvében biztos nem fognak csalódni. Bár előszavában megjegyzi, hogy könyve az orvosoknak túl kevés, a laikusoknak pedig túl szakmai, ezért leginkább orvostanhallgató fiának írta, egyfajta végrendelkezésként, és hogy jó és példás életre ösztökélje. De ez ne riasszon el minket, könyve nagyon is élvezhető.

Édesapját, aki nagyreményű orvos volt, még gyermekkorában elveszítette, így az árván maradt családot nagybátyja vette védelmébe. Nagyon szűkösen éltek, de Andrea-nak sikerül megnyernie egy ösztöndíjat, amivel lehetősége nyílik rá, hogy teljesüljön az álma, és apja nyomdokaiba lépve orvosi egyetemre menjen.

A XIX. század környékén járunk Olaszországban, Andrea Majocchi-nak sokféle kalandban és izgalomban van része orvosi pályafutása során, úgyhogy a történeteit olvasva nem unatkozunk majd.

Cirkuszos kocsiban, bordélyházban operál, sokszor kockáztatva a saját életét is, mindvégig próbálva az általa vélt helyes és orvoshoz méltó utat járni, ami az akkori időben (sem) nem volt könnyű dolog. Dolgozik az első világháború alatt a katonai kórházakban, segédkezik párbajoknál, utazik a lourdes-i zarándokok mellett  kísérő orvosként, és még rengeteg más kalandban van része.

Érdemes tehát elolvasni, izgalmas és emberi könyv ez, ajánlom mindenkinek.


  • Andrea Majocchi: A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza 
  • Eredeti cím: Vita di chirurgo
  • Kiadó: Dante Könyvkiadó, 1940
  • Oldalszám: 351



2011. szeptember 10., szombat

Vita

Melania G. Mazzucco nálam  "Az egy tökéletes nap" után olyan írónővé vált, akinek a könyveire most már feltétlenül kíváncsi vagyok. Ugyanis lehet bármilyen jó egy történet, ha az írónak nincs megfelelő stílusa, vagy nem tudja megfelelően érzékeltetni, amit kell. Mazzucco könyveihez nem kell sok fantázia: az írónő ugyanis olyan érzékletesen ír, hogy lelki szemeink előtt megelevenednek a képek, és nem kell mást tennünk, csak hátradőlni a fotelban, vagy az ágyban, és hagyni, hogy magával ragadjon a történet. Belecsöppenni egy másik világba, átélni a fájdalmakat, örömöket, sírni és nevetni.

És nem csalódtam: nagyon mély könyv ez, nincs összecsapva és elnagyolva, látszik, hogy hosszas kutatómunka előzte meg az írást.

Az írónő ugyanis saját családfáját is kutatta mindeközben. A regény két főszereplője Vita és Diamante, gyerekkori jóbarátok, Diamante pedig történetesen Melania Mazzucco nagypapája.

1903-ban Vita 9 éves, Diamante pedig 12, amikor elhagyják Olaszországot, és Amerika felé tartanak egy hajón. Vita édesapja Amerikában lakik, hozzá küldték őket a szülők egy jobb, és szebb jövő reményében. Az ottani állapotok azonban rémisztőek: Vita apja egy panziót üzemeltet az olasz negyedben, ahol együtt laknak a munkásokkal, akik hangosak, és büdösek, és a gyerekek sok szörnyűséggel szembesülnek- nyomorral, halállal, bűnőzéssel, éhezéssel. Csak az egymás iránt érzett szerelmük tartja bennük a lelket sokszor, amiről úgy gondolják, az egyetlen biztos dolog az életükben.

"Nem lenne élet az, amit olyan körülmények között él az ember, hogy nem kaphat sebeket, és nem érintheti fájdalom és csalódás. Nem ajándék az, amit úgy adunk, hogy közben garanciát kérünk arra, hogy érintetlenül kerülünk ki a dologból, sőt még viszonzást is kapunk érte. Csak akit valóban szeretünk, az tud elárulni bennünket." 

 Sokféle karaktert ismerünk meg, mindenkinek megvan a maga életútja. Az olasz emigránsoknak nagyon nehéz életük van New York-ban, emiatt nehéz igazán jó munkát is találni. Diamante vízhordó fiúnak áll messze a várostól, ahol a sok szenvedés és átverés után csupán egy dolog élteti; hogy hazajöhet végre Vita-jához.

A könyv több idősíkban mozog, emiatt volt, hogy kicsit elvesztettem a fonalat, de a fülszöveg sokat segít benne, hogy megértsük, hol is járunk épp, ha elakadnánk. A "Vita" az a regény, amit szép lassan, nyugodt körülmények között érdemes olvasni, mintegy magunkba szívni az atmoszféráját a könyvnek.

Melania Mazzucco a saját családja történetét fonta össze a huszadik századi olasz emigránsok világával, az idősíkok változtatásával pedig néha rádöbbenünk, milyen múlandó az élet, az emlékek azonban örökre velünk maradnak.


  • Melania Mazzucco: Vita
  • Oldalszám: 644
  • Kiadó: Európa Könyvkiadó

2010. augusztus 15., vasárnap

Rómát látni és meghalni

Be kell vallanom, rég nyűgözött le ennyire egy könyv. Annyira, hogy nem szívesen tettem le a kezemből, és amikor csak lehetett, olvastam, mit olvastam, faltam a lapokat. A felénél meg azt éreztem, bárcsak ne lenne vége.

Nagyon nehéz írni erről a könyvről, de valahogy úgy vettem észre, hogy amelyik könyv igazán nagy hatással van rám, arról nehezen írok. Pedig még hagytam is ülepedni, mert már legalább egy hete fejeztem be.
Mindig ámulattal tölt el, amikor valaki úgy tud írni egyetlen nap történéséről egy egész regényben, hogy a végén azt mondom, jéé, ez mind egy nap alatt történt, elképesztő..
Vatican stairs

A történetet nem írom le, azt bárki elolvashatja a fülszövegből. Legyen elég annyi, hogy több szálon futó történet, családok, szerelmek, drámák: élet, a maga kemény, fejbevágó valóságával, egyetlen napba sűrítve.

A könyv végig tele volt feloldhatatlan feszültséggel, ami miatt még inkább az volt az érzése az embernek, hogy muszáj tovább olvasni, vajon mi jön most.. ki mit fog tenni ebben a helyzetben..
"Néma csönd volt, csak egy pár szemtelen varjú szólongatta egymást az ágakon. Vattacukorhoz hasonló gyapjas felhőkben szállongott a virágpor."
Ami még különösen tetszett, hogy olyan szép leírásokkal volt tele az egész könyv, de tényleg az egész könyv, hogy eleinte még ki akartam írogatni a szép idézeteket belőle, aztán úgy voltam vele, hogy ezzel az erővel majdnem minden oldalról kiírhatnék valamit, annak meg nincs értelme, inkább olvassátok el. :)


  • Eredeti cím: Un giorno perfetto
  • Oldalszám: 496
  • Kiadó: Európa
  • A könyvről további vélemények a Molyon
  • Interjú az írónővel (angolul)
  • Beszélgetés M. Mazzucco-val az Európa Kiadó honlapján
  • Film is készült belőle: trailer
  • További magyarul megjelent könyve: Vita

2009. április 2., csütörtök

Szerelmem, Róma

Mint ahogy írtam is, a virtuális könyvespolcomra raktam a következő könyvét Francesca Marcianonak, majd a virtuálisból az igazira került, de nem sokáig, mert annyira ahhoz volt hangulatom, hogy félretettem minden mást, amit elkezdtem olvasni, és belekezdtem rögtön.

Megint csak ódákat tudnék zengeni az írónő stílusáról, egyszerűen fantasztikusan ír.
És ez a történet is iszonyúan jó volt, volt benne minden, ami csak kell.
Izgalom, szerelem, elmélkedés.

Szeretem az olyan könyveket, amiben sok olyan mondat, bekezdés van, amit elolvasva felpillantok a könyvből, és elmerengek rajta, hogy jé, ez mennyire igaz! Dolgok, amiket bár még sosem tudtam megfogalmazni, csak éreztem.

Jöhet a következő, de ahogy nézem az még nincs lefordítva, de sebaj, kell egy kis nyelvgyakorlás úgyis.

"A szerelem néha olyan könyörtelenné teszi az embereket, amilyenné még a gyűlölet sem. Amikor a szerelem a tét, senki sem tartja elfogadhatatlannak, hogy amikor a másik nem figyel, hátba döfje."

- Eredeti cím: Casa Rossa

2009. február 7., szombat

Szerelmem, Afrika

Ezt a könyvet még jó pár éve kinéztem magamnak, mert a fülszövege annyira megtetszett, de amikor az online könyvesboltokban kerestem, éppen egyikben se volt rendelhető. 

Aztán el is felejtettem, és a karácsonyi ajándék könyvrendelések közben akadtam rá megint, teljesen véletlenül, de nagyon megörültem neki.

Francesca Marcianoról eddig vajmi keveset (=semmit) hallottam, de ez után a regény elolvasása után hirtelen rettentően érdekelni kezdett, kicsoda is ő valójában. 

Az Ulpius oldalán találtam: "1955-ben Rómában született, karrierjét színésznőként kezdte. Sikeres forgatókönyvíró, valamint dokumentumfilmes. 1986 óta Róma és Kenya között ingázik, de Észak-Amerikában is élt már. Szerelmem, Afrika című regényével rögtön a sikerlisták élére került. Legújabb regénye, a Szerelmem, Róma, A Casa Rossa asszonyai szintén hihetetlen népszerűségnek örvend világszerte. Regényeit eddig 14 nyelvre fordították le."

Mondanom sem kell, azonnal könyvespolcra tettem a következő regényét a virtuális bookline-os polcomon.

Egyszerűen fantasztikus ez a könyv, teljesen odáig vagyok érte. Egy csomó olyan bekezdés van benne, amit egymás után háromszor is elolvastam, mert egyszerűen annyira jól megfogalmaz dolgokat, érzéseket, hangulatokat, amiket én is érzek, vagy éreztem már valaha..

""Sosem leszünk együtt." Az alvó Huntert nézve villant át agyamon a gondolat. Fájt bevallani - sosem leszünk együtt, még akkor sem, amikor a legközelebb vagyunk egymáshoz, még akkor sem, ha szeretkezünk. Bár meglehet, hogy épp e fájdalmas igazság felismerése csábított, és vitt a  kísértésbe. Az embernek meg kell tanulnia e nélkül az illúzió nélkül élni. Soha senki nem lesz eggyé a másikkal. Nem létezik hazatérés. Nincsenek gyökerek, se fa, amibe megkapaszkodj.
Meg kell tanulnod biztonságérzet nélkül szeretni, úgy, hogy nincs rajtad biztosítókötél, hogy elfogadd, be leszel hajítva az ismeretlenbe, ahol senki sem tudja, mi vár azon a veszedelmes helyen, ahol találkoznak a szelek."

Vicces az eredeti és a magyar borító hasonlósága. :)

- Eredeti cím: Rules of the Wild
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...