A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életrajz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életrajz. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 20., péntek

Küzdelem a Lyme-kórral

Makra Ágnest már lassan 30 éve csípte meg egy kullancs, azóta küzd azzal szörnyű betegséggel, amit Lyme- kórnak hívnak. Nagyon sok szenvedésben volt már része ez alatt a három évtized alatt, mind fizikailag, mind lelkileg, azonban Ágnes nem tört meg, és nem engedte, hogy a kór maga alá gyűrje. Küzdött és remélt, mert csak így lehetett túlélni, és csak így lehet most is. Hogy egy nap arra ébred majd, hogy nincs fájdalom.

Akkoriban, amikor kálváriája 1985-ben egy ici.pici kullancs miatt megkezdődött, Magyarországon még nemigen tudták beazonosítani a Lyme-kórt. Hosszas egyéb vizsgálatok után végül rásütötték, hogy pszichózis, hiába próbálta bizonygatni az orvosoknak és a nővéreknek az ellenkezőjét, hogy ő márpedig érzi, hogy valami nincs rendben a testében, nem hittek neki. Emiatt még erősebbnek kellett lennie, hiszen tudta, ha hisztizni kezd, már tényleg nem moshatja le magáról a pszichés megbélyegzést.

A betegség fél éve lappangás után megtámadta az idegrendszerét, ízületeit; Ágnes tolószékbe kényszerült. Végül egy Amerikában élő magyar orvos igazolta betegségét, akkor már nagyon le volt gyengülve. Végső kétségbeesésében Mexikóba utazott, - amire a pénzt szimpatizánsai gyűjtögették számára össze, hogy ki tudjon utazni - egy kezelésre, aminek a lényege az volt, hogy maláriás vérrel fertőzik őt meg, és a magas láz majd elpusztítja a kórokozókat a szervezetében. A láztól teljes önkívületben fetrengve, hányingertől és lázálmoktól gyötörve töltötte napjait az ottani kórházban, az orvosai a karjukban vitték ki zuhanyozni is. A kezelés, bár jól sikerült, de sajnos nem sikerült az összes kórokozót megölni a szervezetében, csak csökkenteni a számukat, többszöri kiutazás és kezelés után is.

Ma már jobban ismerik ezt a borzalmas betegséget az orvosok, de nagyon fontos, hogy az emberek észrevegyék a legapróbb jeleket is, és figyeljenek rá. Makra Ágnes ezért is írta meg könyvben az ő történetét, hogy felhívja mindenki figyelmét rá, hogy egy apró kullancscsípésből milyen életre szóló betegség alakulhat ki.

Ágnesnek ma már férje és kisgyereke van, akik mindenben támogatják és segítik, így legalább már nem egyedül kell felvennie a harcot a betegséggel.
Fantasztikus a bátorsága és kitartása, kívánok neki gyógyulást és boldogságot!




  • Cím: Makra Ágnes: Kullancscsípéstől a maláriáig
  • Kiadó: Maszk Egyesület
  • Oldalszám: 217

2011. október 22., szombat

Szívügy - Egy amerikai orvos magyar emlékei

Nagy érdeklődéssel vettem kezembe Dr. Kerényi Tamás könyvét. Visszaemlékezése rengeteg érzelmet hoz felszínre benne, és szerintem az olvasókban is, legalábbis engem mélyen megérintett élete története.
Az ötvenes évekbeli Magyarországon vagyunk, sztálinista terror, gulág táborok, ÁVH, besúgók. Kerényi Tamás édesapja is "eltűnik" hosszú évekre, mialatt nem tudnak róla semmit, a csonkán maradt család próbálja úgy folytatni az életét, ahogy addig, és soha föl nem adni a reményt, hogy apjuk visszatér egészségesen.

Tamás úgy dönt, hogy orvosi egyetemre megy, mint kiderül, ez apja kívánsága is. Lelkesen kezd bele tanulmányaiba, de az otthoni helyzet annyira elmérgesedik, hogy Tamás hosszas vívódás után úgy dönt, 1956-ban elhagyja az országot. Szülei nem tudnak róla, csak néhány baráttal osztja meg tervét, akik segítenek neki véghezvinni ezt az akkor csöppet sem veszélytelen tervet, és végül Tamás Amerikába kerül.
Hatalmas szorgalommal és kitartó munkával megtanulja a nyelvet, befejezi félbemaradt orvosi tanulmányait, és sikeres szülész-nőgyógyász lesz Amerikában.

A természetéből adódóan örökké tevékeny embert váratlan balesete, egy szívinfarktus dönti le a lábáról, és köti a kórházi ágyhoz hosszú hetekre. Ez a fordulat nagy bosszúsággal és félelemmel tölti el, hirtelen elönti a tehetetlenség érzése, és aggasztja, hogy kicsúszik kezéből a kormány, ami számára eddig ismeretlen érzés. A kényszerpihenő alatt megérik benne a gondolat: ahogy elfoglalt egyetemistaként ő nem tette meg anno, hogy édesapját faggassa a szörnyű orosz fogságbeli életéről, szeretné, ha a saját gyerekei megismernék az övét: küzdelmes gyerekkorát, magyarországi életét és történeteit.
Így hát megírja ezt a könyvet, amit azt hiszem nem csak a közvetlen családja, de sokan mások is nagy érdeklődéssel forgathatnak majd. Én legalábbis azzal tettem, és nagyon szerettem.

1990-ben ösztöndíjat alapított fiatal magyar orvostanhallgatók számára.
Dr. Kerényi Tamás Szülész-nőgyógyásznak a magyar tudományos együttműködés, a tehetséges fiatal magyar orvosok kutatómunkájának elősegítése a "Kerényi Perinatális Ösztöndíj" létrehozásával, valamint 1956 szellemének és örökségének ébrentartása érdekében végzett munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozták:
(forrás: www.gimagine.com)


Amerikában is kiadták könyvét "Ice chips" címmel, sajnos a neten nem leltem, pedig kíváncsi lennék a borítójára.



  • Kerényi Tamás: Szívügy - Egy amerikai orvos magyar emlékei. Szeged - '56 - New York
  • Kiadó: Magyar Könyvklub
  • Oldalszám: 294
  • A díjátadáson mondott beszéde angolul

2011. szeptember 17., szombat

A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza

Akihez közel áll az orvostudomány, vagy legalábbis szívesen olvas orvosírók által írt könyveket, azok Andrea Majocchi könyvében biztos nem fognak csalódni. Bár előszavában megjegyzi, hogy könyve az orvosoknak túl kevés, a laikusoknak pedig túl szakmai, ezért leginkább orvostanhallgató fiának írta, egyfajta végrendelkezésként, és hogy jó és példás életre ösztökélje. De ez ne riasszon el minket, könyve nagyon is élvezhető.

Édesapját, aki nagyreményű orvos volt, még gyermekkorában elveszítette, így az árván maradt családot nagybátyja vette védelmébe. Nagyon szűkösen éltek, de Andrea-nak sikerül megnyernie egy ösztöndíjat, amivel lehetősége nyílik rá, hogy teljesüljön az álma, és apja nyomdokaiba lépve orvosi egyetemre menjen.

A XIX. század környékén járunk Olaszországban, Andrea Majocchi-nak sokféle kalandban és izgalomban van része orvosi pályafutása során, úgyhogy a történeteit olvasva nem unatkozunk majd.

Cirkuszos kocsiban, bordélyházban operál, sokszor kockáztatva a saját életét is, mindvégig próbálva az általa vélt helyes és orvoshoz méltó utat járni, ami az akkori időben (sem) nem volt könnyű dolog. Dolgozik az első világháború alatt a katonai kórházakban, segédkezik párbajoknál, utazik a lourdes-i zarándokok mellett  kísérő orvosként, és még rengeteg más kalandban van része.

Érdemes tehát elolvasni, izgalmas és emberi könyv ez, ajánlom mindenkinek.


  • Andrea Majocchi: A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza 
  • Eredeti cím: Vita di chirurgo
  • Kiadó: Dante Könyvkiadó, 1940
  • Oldalszám: 351



2010. augusztus 16., hétfő

16 nyelven a világ körül

„A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni!”

Lomb Kató egy másik könyvét, a Nyelvekről jut eszembe címűt, olvastam már régen, és emlékszem, hogy roppant érdekesnek találtam. Mivel egész életemben szerettem, és viszonylag könnyen tanultam nyelveket (cserébe a matekkal ki lehetett űzni a világból), így érdeklődve vettem már akkor is a kezembe a könyvét, amit otthon találtam apu könyvei között. Aztán nemrég a netes áruházakat böngészve futottam bele ismét a nevébe, és kíváncsi lettem a többi művére is.
Az Egy tolmács a világ körül igen érdekesnek ígérkezett, hiszen nem csupán a nyelvekről esik benne szó, hanem Lomb Kató úti kalandjairól is beszámol nekünk, méghozzá igen élvezetesen - kicsit olyan is, mintha egy közeli ismerős mesélné nekünk egy kávé mellett.
Rengeteg országról ír, amelyekben megfordult, semmi kronológiai vagy földrajzi sorrend nincs a történetekben, útinaplójából mazsolázgat nekünk, csak ami éppen eszébe jut. Igazából miközben olvastam, kicsit csapongónak is találtam a könyvet, mert amikor épp kezdtem élvezni egy adott sztorit, a következő bekezdésben már teljesen más volt a téma. Ez eleinte picit zavart, aztán már nem, de most, hogy így leülepedett bennem a könyv, tulajdonképpen pont ez volt benne az egyik, ami jó: a spontaneitás. És amitől leginkább úgy éreztem, mintha az a bizonyos ismerős mesélné a kávé mellett..
Azt hiszem az írónőnek pontosan ez volt a célja, így hát mondhatni nagyon jól megírta ezt a kis visszaemlékezést.
Az egyik kedvenc sztorim az, amikor Japánban próbált cipőt venni, ahol köztudottan elég kislábúak a nők, és ahol a lábfej hosszát kellett lemérni, és azt bemondani cipővásárlásnál. Ő szépen lemérte, bemondta, majd az udvarias japán eladónő kedvesen felvilágosította, hogy nem nem, nem a lábszár, hanem a lábfej hosszát mérje le.

De nézzük csak, ki is volt Lomb Kató? A világ első szinkrontolmácsainak egyike, 7 éve halt meg - tavaly lett volna 100 éves. Mivel a tankönyveket ő is rettentően száraznak találta, de imádott új nyelveket elsajátítani, ezért úgy tanult, hogy megvett egy idegen nyelvű könyvet, olyan témában, ami érdekelte, olyan nyelven, amit meg szeretett volna tanulni, és olvasta, elemezte magában.
Mivel napjaink elég nagy problémája néha a nyelvtanulás/nyelvtudás, a továbbtanulás, állás, utazás vagy bármi más miatt, álljon itt
néhány praktikus tanács Lomb Katótól.

1. Bármilyen szakaszában is jársz a nyelvtanulásnak, ha éppen nem vagy társaságban (mész az utcán, buszon ülsz stb.) és mélázol magadban, akkor használd ki ezt az időt, és próbálj meg angol nyelven gondolkodni. Egy kis koncentrálást igényel, de meg lehet szokni. Az utadba került feliratokat, reklámokat is fordítsd le angolra. Ha egy szó esetleg nem jutna eszedbe, akkor válassz egy egyszerűbbet, vagy helyettesítsd magyar szóval és ne rágódj a nyelvtani helyességen sem. Ez majd a gyakorlattal és a nyelvtani szabályok fokozatos rögzülésével úgyis változni fog.
2. Olvass minél többet idegen nyelven. Az internet korában ez nem okozhat problémát, de ha könyvet olvasol, akkor először csak úgy lazán olvasd el a könyvet, amely szavakat nem érted, csak suhanj át könnyedén fölöttük, a szövegösszefüggésből úgyis ki lehet következtetni az értelmet. Ami nagyon bonyolult, nem kell törődni vele, úgyis felbukkan még egyszer és megmagyarázza magát. A könyv legyen olyan, aminek érdekel a témája, talán a legjobb a krimi, mert azt a végéig muszáj lesz kiolvasni. Ha kivégezted a könyvet, akkor lehet mélyebben tanulmányozni a meg nem értett szavakat, azokat a szóbokrokkal együtt kiszótározni és kiírni a könyvlap szélére. Amely szavakra magunktól jövünk rá, azt könnyebben megjegyezzük.
3. A szavakat a szóbokrokkal együtt tanuld meg, a szövegösszefüggésben, ne egymagukban elszigetelten. Ha el is felejtenénk a szót, akkor esetleg a hozzákapcsolt másik szó előhozza azt.
4. Tanuljunk meg minél több rövid sablonmondatot, afféle töltelék mondatokat, melyeket előránthatunk ha éppen megakadnánk a társalgásban.
5. Az új szó tanulásánál asszociálj egy már ismert szóra. 
Erről egy kedves történet:
Japánban járva egy magyar küldöttség egyik tagja nagyon be akart vágódni a vendéglátóknál, ezért megtanulta azt a kifejezést, hogy nagyon szépen köszönöm, melyet japánul csak egy szóval fejeznek ki: 'arigato'. Úgy jegyezte meg, hogy az 'aligátor' szóra asszociált. Mikor eljött a döntő pillanat és bizonyíthatta volna hihetetlen memóriáját és nyelvérzékét, nagy büszkén és hangosan köszönetet mondott japánul: 'krokodil'!
Forrás: http://www.angol.totalh.com/tanacsok/lomb_kato.html

Érdemes megfogadni őket.

2010. július 7., szerda

Ostinato

Hű, lehet, hogy túl sokat vártam ettől a könyvtől, de akkor is siralmas volt..
Persze kicsit elfogult voltam, mert a hátoldalán olvastam, hogy az írónő magyar származású, '56-ban ment ki Svédországba, ahol jelenleg egy gyermekklinika professzora. Gondoltam ez elég jó "ajánló" ez ahhoz, hogy valami érdekes könyv legyen, főleg ha önéletrajzi ihletésű.

De nem, semmilyen orvosi vonatkozása nincs a regénynek, sőt. Mindössze egy régi, elfeledett gyilkosságról szól, aminek szemtanúja volt gyermekkorában, és ez az emlék most feltör belőle, és próbálja megfejteni az akkor történteket...
Mindeközben össze-vissza ugrál időben és térben, teljesen összefüggéstelenül, mint amikor valaki szóban mesél valamit, de nem tudja hol is kezdje, és idő közben jutnak eszébe régebbi dolgok, amiket kihagyott.

Szóval nem tetszett, nagyon nem, egyáltalán nem kötött le, sőt, már idegesített is, de mivel pont előtte volt egy könyv, amit abbahagytam, nem akartam még egyet.. Pedig már többször megfogadtam, hogy nem olvasok el többé kényszerből könyvet (kivéve persze a tankönyveket), mert hát végtére is a szórakoztatásomra van.
Az utolsó pillanati azt akartam hinni, hátha mégis megváltozik a véleményem, de sajnos nem így lett.

- Eredeti cím: Första kontingenten

2010. január 29., péntek

New York nosztalgia

"New Yorknak sós víz, pörkölt mogyoró és dezodorkeverék illata van,kevés benzin mellékízzel keveredve."

Már nem emlékszem milyen apropóból jutottam el Heller Ágnes e könyvéhez, talán Az érzelmek elméletét néztem ki egyszer valamelyik netes könyváruházban, és mivel az éppen nem volt rendelhető, erre esett a választásom.

Talán azért is, mert valami miatt már nagyon kíváncsi voltam Heller Ágnes írására, és ezt egy újságban olvasott interjú megerősítette annyira, hogy levegyem a polcról a könyvet, illetve talán az is közrejátszott, hogy voltam New Yorkban, persze csak látogatóban, de azért más úgy olvasni, hogy az ember jobban el tudja képzelni a dolgokat.

Összességében tetszett a könyv, olyan filozofálgatós, nosztalgiázós, érdekes leírás volt. Nagyon tetszett, ahogy az elhunyt barátairól nosztalgiázott, régi lakásokról, emlékekről, érzésekről.

Egyedül a közepe volt az, ami kicsit untatott. A különböző régi naplórészletek idézése régi operák leírásáról, hát az annyira nem tud szórakoztató lenni, legalábbis a pár mondatos tömör értékelésekből nem tudtam átérezni az élményt sem, amit átélhetett, szóval szerintem ez inkább neki emlék csak, így könyvben annyira nem szórakoztató, sőt. Mondjuk a fülszövegben le is írja, hogy miért ír ennyi privát bejegyzést, de úgy gondolom ami privát, azt nem kell könyvben megjelentetni, vagy ha igen, az legyen a nyilvánosság számára is szórakoztató, vagy legalábbis érthető.

Persze lehet, hogy valaki számára az, de a néhány kritika, amit olvastam a könyvről, mind megemlíti ezt a "bakit", ha nevezhetem annak.

Viszont a vége is jó volt, tetszett, ahogy a barátságról filozofál, az nagyon megérintett, sok igazság van benne.
És egyik kedvenc részem:
"Tárgyakhoz amúgy sem nagyon ragaszkodom. Azért nem vagyok következetes gyűjtő sem. Csak az emberekhez ragaszkodom. Talán túlságosan is. Néha azt hiszem, hogy fordítva szerencsésebb lett volna. Nincsenek hűtlen tárgyak."

2008. november 6., csütörtök

A Magdolna nővérek

Irtó durva ez a könyv, elöljáróban ennyit mondanék. A leírása alapján, amit a fülszövegben olvastam róla, sejtettem, hogy elég megbotránkoztató egy (igaz) történet tárul majd elém, de hogy ennyire felhúzom magam rajta, azt nem is gondoltam volna.

Kathy O'Beirne, a könyv írója, kiskorában egy javítóintézetbe kerül apjának "köszönhetően", aki ily módon akar tőle megszabadulni.
Bár otthon se jobb a helyzete, apja szinte minden nap veri, kínozza, éjszakára a pajtába űzi, mégis, amikor bekerül a gonosz apácák és agresszív pedofíl papok közé, visszasírja a szülői házat.

Ötévesen megerőszakolják, később pszichiátriai intézetbe viszik, ahol elektrosokkot és különféle gyógyszerkísérleteket hajtanak rajta végre, majd az úgynevezett Magdolna mosodába szállítják át, ahol egyeseket szó szerint halálra dolgoztatnak, aki nem bírja az iramot, az egyszerűen elhullik, és a szomszédos kis tömegsírban végzi.

A Magdolna mosodákba olyanok kerülnek, akik a társadalom egyfajta számkivetettjei - leányanyák, értelmi fogyatékosak, árvák. Ha teherbe esnek (a papoktól, és az ún. látogatóktól), gyermekeiket elveszik tőlük, és eladják őket Amerikában.

Kathy O'Beirne most a nyilvánosság elé tárta élettörténetét, és próbál sok sorstársán segíteni, akik hasonló körülmények között éltek, mint ő, és ugyanúgy áldozatai voltak egy szörnyű rendszernek, ami gyerekek ezreinek életét tette tönkre örökre.

Amin irtóra felhúztam magam, az leginkább az volt, hogy Kathy anyja nem mert közbeavatkozni, amikor férje ütötte-vágta, véresre verte, kiűzte a lányát egész éjjelre a házból.. Én ezt el sem tudom képzelni, hogy tényleg _semmit_ nem tudott tenni, miközben látta, hogy a saját lányát szinte halálra veri a férje...a védtelen, kiskorú, törékeny gyerekét. Ha csak a saját anyámra gondolok, mit tenne ilyen helyzetben, szerintem az első adandó alkalommal leütötte volna egy serpenyővel, vagy akármivel, a saját életét kockára téve is. És tudom, hogy ez nehéz és kemény téma, de ez annyira felbosszantott, hogy sokszor meg kellett állnom az olvasásban.

Amúgy hihetetlenül durva, amiket Kathy elmesél ebben a kötetben. Szinte ép ésszel felfoghatatlan, hogy egy gyerek hogy szenvedhet el ilyen szörnyűségeket, és milyen iszonyat lehet ilyen pszichés teherrel élni..borzalmas.

Többet nem is mesélek a könyvről, olvassátok el.

- Eredeti cím: Kathy's Story
- Magdalena Laundries
- Film is készült belőle: The Magdalene Sisters

2008. június 20., péntek

The Choices We Made

Twenty-five women and men speak out about abortion

Ezt a könyvet még az egyetem alatt vettem egy antikváriumban a Múzeum körúton. Engem nagyon érdekel ez a téma valamiért (annak ellenére, hogy nincs személyes érintettségem a dologban), és gondoltam az, hogy angolul van, még jobb, kell egy kis nyelvgyakorlás is.

Nem mindig szokásom elolvasni a prológust, előszót a könyvek elején, de ez valahogy annyira jó volt ebben a könyvben, hogy végigolvastam azt is.
Rettentően érdekes mindenki története. Mindenkié más, és mégis ugyanaz. Legtöbbször ugyanazok az érzések, ugyanazok a félelmek. Mindenki kicsit máshogy éli meg, mindenki életére hatott valahogyan.

A legtöbb történet az abortusztilalom alatt történt, ami éppen ezért rettentő veszélyes, és költséges is volt. A nők legtöbbször teljesen tájékozatlanok voltak a témában, amit egyes kuruzslók könnyen ki is tudtak használni, ami sok nőnek majdnem az életébe került. Legtöbben nem merték elmondani a szüleiknek sem, féltek a haragjuktól, a kiábrándultságuktól.
Szinte mindannyian teljesen felvilágosulatlanok a terhességük előtt, a fogamzásgátlás mint olyan, majdhogynem ismeretlen előttük. Sokan tévhitben élnek, mely szerint pl. csak bizonyos napokon lehet teherbe esni, vagy hogy a hab 100%-os biztonságot nyújt.

Van, aki erőszak áldozata lett. Ez egy nagyon érdekes téma, és pont a napokban volt egy sorozatban ilyen sztori, mely szerint a nőt megerőszakolták, de mégis kihordta a gyermekét, azonban utána magára hagyta, mert nem bírta elviselni, hogy a gyereke majd mindig a vele megtörtént szörnyűségre emlékeztesse őt. Mert a gyerek hiába ártatlan az ügyben, mégis erőszakban fogant.
Vagy hogy mikortól számít az élet? A fogantatás pillanatától, a harmadik hónaptól, vagy csak a megszületés pillanatábanl?

Ilyen és ehhez hasonló problémák, felelevenített történetek vannak ebben a könyvben, amiben nők és férfiak őszintén, kitárulkozva írnak saját történetükről. Van, aki névtelenséget kért, de sokan nyíltan felvállalják önmagukat. A nevek között megtaláljuk még Whoopi Goldberget is.

Nagyon felkavaró, de mégis csodálatos könyv.

- A szerkesztő oldala: Angela Bonavoglia
- A könyvről angolul: Hammerbooks

2008. február 23., szombat

Flaubert papagája

Barnes főhőse, Geoffrey Braithwaite két múzeumban kiállított papagáj után nyomozva próbálja megállapítani, melyik volt az, amelyik állítólag Gustave Flaubert íróasztalán ült.

A nagy kutatás alatt beleolvashatunk néhány régi levélbe, megtudhatjuk, Flaubert melyik állattal azonosult leginkább, ki volt a szeretője, mit gondolt a vonatokról, és sok más egyéb dolgot, amire nem is gondolunk.

Mindezalatt betekintést kapunk Geoffrey Braithwaite életébe is, aki orvos, és akinek meghalt a felesége, így már van ideje kutatni, utazgatni Anglia és Franciaország között, Flaubert szobrokat és papagájokat vizsgálgatni.

Bevallom, teljesen másra számítottam. A könyv enyhén szólva is eléggé csapongó - a közepe tájától már nem tudtam követni, hogy most miről is van szó, az utolsó előtti fejezetet pedig nem bírtam már cérnával, és átlapoztam, annyira nem kötött le, sőt. Inkább idegesített.

Tény, hogy vannak benne érdekes részek, gondolatok, de összességében nem bilincselt le a könyv, és ha kicsit hosszabb, biztos nem olvasom végig.

Ennyit erről, mindenesetre az író nem győzött meg, hogy más regényt is elolvassak tőle.

Eredeti cím: Flaubert's Parrot
A szerzőről: JulianBarnes.com

2008. január 29., kedd

Mentegetőzöm

Az igazat megvallva kicsit röstellem, hogy már ennyi ideje nem tudtam ide írni, és felvirítani valamit, de az a kőkemény igazság, hogy a Szerelem a kolera idején elolvasása után, azzal a lendülettel rögtön a kezembe vettem az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet c. önéletrajzi ihletésű Márquez darabot, mondván nehogy elvonási tüneteim alakuljanak ki, ez most nekem jó lesz.

De valahogy mégsem volt olyan jó nekem, mint azt reméltem.

Rengeteg minden visszaköszönt az önéletrajzból, ami a Szerelem a kolera idejénben benne volt, azaz Márquez tulajdonképpen számos dolgot saját életéből átemelve írt meg a regényben. Ami amúgy nem lenne rossz dolog, sőt, engem mégis zavart, hogy sokszor az volt az érzésem, mintha újra elkezdeném olvasni elölről az imént letett könyvet.

Szóval (az 500-hoz képest legalábbis) röpke 110 oldal után csalódottan a polcra raktam a könyvet, talán majd máskor újra előveszem, és úgy már jó lesz nekem.

Még két dolog, amit mentségemre felhoznék, hogy kicsit elkezdtem tanulni, illetve egy ugyancsak vaskosabb regénybe belefogni, and you know, it takes time.

2007. december 17., hétfő

Álom Afrikáról


Miután itt volt a volt japán tanárom látogatóban a feleségével a nyáron, rengeteget meséltek Afrikáról (most ott élnek, mert a volt tanárom ott dolgozik az UNICEF-nél), és hihetetlen mennyiségű fényképet mutattak, nem győztünk pislogni a sok furcsaság láttán.
Csak hogy néhányat említsek a sok közül: mobiltelefon, és Coca-Cola alakú koporsók, mint "divat", ormányával képeket festő elefánt, oroszlánok közvetlen közelről..

Egy szó mint száz, amikor megláttam a könyvesboltban ezt a könyvet, rögtön be is tettem a kosaramba.

A borító ugyan nem az a megnyerő típus, ami alapján az ember kedvet kap egy könyvhöz, de mivel a leírása alapján láttam, hogy nem elcsépelt szerelmi történetről van szó, hanem egy nő valós életrajzáról, és ugye Afrika is kellőképp felkeltette a kíváncsiságomat, már nem érdekelt hogy néz ki a borító.

Szóval értelmes, kellően szórakotató regényre számítottam, ehelyett már az első pár oldalon kiderült, hogy ez annál sokkal, de sokkal több. Mintha az írónő igyekezett volna minél kevesebb helyre minél több mindent belecsempészni; rendkívül "tömény" a könyv, de ugyanakkor nagyon is emészthető. Tele rengeteg érzelemmel, helyenként még a könnyem is kicsordult tőle.

Az olasz származású Kuki Gallmann már kislány korában elhatározta, hogy Afrikába megy, és így is lett. Ottani életéről, boldogságairól és szomorú pillanatairól mesél ebben a könyvben, és az álmáról, hogy megvédje Afrika vadon élő állatait a fenyegető kipusztulástól. Ez később sikerül is neki, létrehozza a Gallmann Alapítványt, ami ma is működik Afrikában.

Többek között azt szerettem a könyvben, hogy teljesen kiszámíthatatlan volt, sosem tudtam mi jön majd, ugyanakkor Kuki G. stílusa is nagyon jó, tényleg élvezet olvasni.

Többet nem érdemes elmondani róla, ezt tényleg el kell olvasni elejétől a végéig, mert érdemes.

- Eredeti címe: I Dreamed of Africa
- A könyvről: Kukia Gallmann: Álom Afrikában
- A Gallmann Alapítvány honlapja: The Gallmann Africa Conservancy

2007. október 28., vasárnap

Semmelweis - Az anyák megmentője


Ez a kis könyvecske Semmelweis Ignác életének hatalmas küzdelmét és tudományos kutatását, gyakorlatát foglalja össze.

"Az anyák megmentője" méltán hordozza e jelzőt a neve mögött: egész hivatása alatt a szülő anyákat és csecsemőket fenyegető gyermekágyi láz okait és eredetét kutatta fáradhatatlanul, majd amikor úgy tűnt, kezében a megoldás kulcsa, minden erejével azon erőlködött, hogy újonnan szerzett tudományos felfedezését megossza mindenkivel, és megelőző intézkedéseit - a klórvizes fertőtlenítést - bevezettesse minden szülészeti-és nőgyógyászati osztályon, ahol nőket vizsgálnak.

Keserű, egyre kétségbeesett küzdelme ellenségei ellen, és életének utolsó harmada szívszorítóan fájdalmas.
1865-ben hal meg, 1969-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem az ő nevét veszi fel.

Keserves munkájának és kitartásának eredményét pedig nők milliárdjai köszönhetik neki, amikor egészséges csecsemőjükkel a karjukon a kórházból hazatérnek.

- Eredeti címe: Semmelweis, der Retter der Mütter
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...