A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: angol irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: angol irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 24., szerda

Csábítás

Ki Lily Prior? Ez a kérdés támadt fel bennem hirtelen olvasás közben.
Semmit nem tudtam a regényről, amikor elkezdtem olvasni, csak a fülszöveget futottam át olvasás előtt, ami nagyon felkeltette a kíváncsiságomat. Egy albinó lány, aki bódulatban tartja a férfinépet..? Jól hangzik, ebből sok mindent ki lehet hozni, gondoltam én.
És Lily Prior nem teketóriázott sokat, néha csak pislogtam a könyv fölött hevesen.

Ramona Drottoveo nem hogy nem szép, de kifejezetten ronda lány. Albinó szegény, fehér bőre csak úgy világít, szeme mint a nyuszié, piros, és nem bírja a Napot. A La Casa szobalánya mégis különleges a férfiak szemében: illata megbabonázza a férfiakat: nem számít mennyi idősek, mivel foglalkoznak, a hatás elsöprő.

A pap, a malacsütő, a jégszobrász, a cukrász, a kenyérdagasztó és a kacsapucoló is mind be akarja szippantani bűvös elixírjét. Senki nem tud ellenállni Ramona csábító illatfelhőjének, még ha akar, akkor sem. Nincs menekvés, és aki szerencsés, Ramona ágyában köt ki. Azonban a legtöbbjük számára ő csak egy sóvárgó vágy marad, Ramona ugyanis csábító ereje egyre biztosabb tudatában már megválogatja szeretőit, akárkinek nem adja oda magát. Élvezi hatalmát a férfiak felett, akik kiskutyaként, lógó nyelvvel loholnak nyomában, bármerre is jár.

A nők gyűlölik Ramonát. Gyűlölik, mert férjeik azóta elhanyagolja őket, gyerekeiket, már semmit nem tartanak fontosnak, csak hogy Ramona után koslassanak és beszippanthassák aromáját.

Azonban történik valami, amitől minden egyszersmind megváltozik.
Ami először eszembe jutott a könyv olvasása közben, az a "groteszk" szó volt. Lily Prior hatalmas fantáziával és bájos könnyedséggel írta meg regényét, amiben az abszurd és fekete humor egyaránt felcsillan. Egy kis meseszerű érzés is átjárja az ember lelkét, ugyanakkor megmosolyogtatóak Ramona naiv törekvései, önbizalma, és a férfiak rajongása iránta.

Lily Prior Londonban él, az olasz kultúra nagy imádója, Olaszországban kapott inspirációt regényei megírásához. Itthon eddig két könyve jelent meg magyarul ha jól láttam, a másik címe La Cucina.
Még annyi, hogy az eredeti borító nekem nagyon tetszik.



  • Lily Prior: Nektár – A csábítás regénye
  • Eredeti cím: Nectar - A Novel of Temptation
  • Oldalszám: 272
  • Kiadó: Tericum Kiadó
  • Interjú az írónővel

2010. november 5., péntek

Ellentétek

Iain M. Banks skót író, aki szépirodalmi műveit a közbülső M. nélkül publikálja, míg M. Banks-ként sci-fi könyveket ír.

Az Ellentétek című könyvét, a címlap szerint a sci-fi író énje tette le ugyan az asztalra, a történet azonban akár egy történelmi regény borítója mögül is ránk köszönhetne, egyedül szokatlan díszletei, és környezete árulkodik fiktív voltáról.

A szereplők, kicsiny világuk, és ellentéteik rendkívül élőek, hihetőek és ismerősek. Két történet fonódik szorosan össze egy fejlődő világban, mely földi terminológia szerint lassan kilép a középkorból.

Az egyik szálat a narrátor, egy első olvasatra egyszerű orvostanonc meséli el, - kissé esetlen szavaival, és magyarázatával - ki maga is aktív részese a történetnek. A másik részét, elmondása szerint egy kéziratban lelte, s melynek eseményeit (világában) mindenki jól ismeri, ezért azt magyarázat nélkül közli, csupán annak terjengős szóvirágait nyeste meg kissé. A két esemény közt a kapcsolatot felfedezvén, ám annak megfejtését az olvasóra bízva, a szálaikat szorosan összefűzve tárja elénk meséjét.

A történetek fókuszában egyrészt egy felvilágosult, művelt és jószándékú orvosnő, másrészt egy elhivatott, titokzatos testőr küzd az előítéletek, feleslegesnek ítélt szabályok és az ezeket megtestesítő emberek ellen. Mindketten idegenek az őket körülvevő, - elméletileg más alapokra helyezett, alapjában véve mégis hasonló - társadalomban és szokások körében, a narrátor azonban meglelni véli köztük a kapcsolatot, illetve azt az ellentétet amely különböző utakra indította őket ismeretlen hazájukból.
A két történetet - látható és láthatatlan szálaikat - követve, melyeket elletétek határoznak meg,hajtanak előre, és fonnak össze bonyolult mintává, elvesztem az eleven színekkel lefestett és végtelen sok karakterben, cselekedetben és apró mozzanatban elrejtett részletből felépített világban. A főszereplők körül örvénylő, feltartóztathatatlannak rémlő események magukkal rántják az embert, és a narrátor óvatos előszavára alig-alig emlékezve kezdi az olvasó felfedezni a látszólag különálló történetek közti kapcsolatot.

Az események hátterét lassan feltöltő mozaikdarabok, melyek árnyalják a karaktereket, és kiszínezik a történetet, időnként több kérdést vetnek fel, mint amit megválaszolnak, eképp téve az ábrázolt világot folytonossá és felfedezendővé. És ahol a történetek végül meglepő módon összeérnek, s világuk ellenőrzésünk nélkül fut tovább, az olvasónak kedve támad újból előrelapozni, hogy a kirakós hiányzó darabjait is a helyére illesze...



  • Iain M. Banks: Ellentétek
  • Eredeti cím: Inversions
  • Oldalszám: 374
  • Kiadó: Agave Könyvek
  • Az íróról még

2010. augusztus 5., csütörtök

Disznófejű nagyúr

Épp itt volt az ideje, hogy Orwelltől olvassak valamit, és már egy pár hónapja a polcról kacsingat kettő is tőle, az Állatfarm és az 1984.

Az 1984-ről olyan véleményeket olvastam, hogy elég kemény, nehéz olvasmány, úgyhogy most a könnyedebbnek ígérkező Állatfarmot választottam.

A belső borítón ez áll:"Állatfarm: Tündérmese" És bár tényleg mese, de inkább olyan, mint a báránybőrbe bújt farkas: mesébe öltöztetett szatirikus regény, a sztálini Szovjetuniót mintázva.

"Minden állat egyenlő, de vannak állatok, melyek egyenlőbbek."

A történet dióhéjban annyi, hogy Mr. Jonas állatai egy nap fellázadnak az emberek ellen, szabadok akarnak lenni, nem pedig az emberek rabszolgái, akik majd idő előtt túladnak rajtuk. 


A legtöbb állatnak megvan az emberi megfelelőjük, például Napóleon (aki disznó) Sztálin, Hógolyó, aki Napóleon ellenfele lett a lázadás után, Lev Trockij allegóriája, és így tovább. Emiatt a regényt be is tiltották, és (akár csak az 1984-et) csak később adták ki.
Azt olvastam még, hogy a tanyaház a Téli Palotának a megfelelője, ahonnan II. Miklós cárt elűzték.

Szóval egy kis komoly mesét kapunk, amelyben végül sikerül az állatoknak elűzniük Mr. Jones-t, aki alkoholizmusa miatt már képtelen volt ellátni is az állatokat. Az állatok örültek, hogy végre a maguk uraik lehettek, és eljött a boldog élet. Azonban idővel Napóleon átveszi a kizárólagos hatalmat az összes többi állat felett, akik kidolgozzák a belüket is, míg a disznók már csak alkoholizálnak a házban, és ágyban alszanak.


Az utolsó mondat pedig mindent elmond: "Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó."


- Cím: Állatfarm
- Oldalszám: 134
- Eredeti cím: Animal Farm. A Fairy Story
- Letölthető a MEK-en

2010. július 25., vasárnap

Tükör és füst

Nem szeretem a fantasy-t, ezért nem is olvasok ilyen műfajt. Egészen idáig rendíthetetlen is voltam, de most, hogy van még egy jó hónapom a suliig, egy kicsit belekóstolok mindenbe. Így történhetett, hogy L. barátnőm kölcsönadta nekem ezt a könyvet, hogy ő nagyon szereti, és ha ez alapján bejön nekem Gaiman, majd jöhet a többi.

Nos, Gaiman írása tényleg jó. A fantasy, mint műfaj, nem került hozzám közelebb, de el kell ismernem, hogy Gaiman tényleg jól ír. Mégpedig úgy, amit nagyon szeretek egy könyvben: teljesen bele tudom magam élni a történetbe, elveszik a külvilág, csak én vagyok és a történet.

Gaiman-nek pedig még nehezebb dolga volt eleve, mert egy olyan műfajban tette ezt meg velem, amit nem szeretek, és mégis sikerült neki.

A versekért nem voltam oda mondjuk, az elsőbe beleolvastam, de aztán inkább átugrottam őket. A vérfarkasos történet annyira nem volt szívhez szóló, de a többi novellája nagyon tetszett.

Tehát le a kalappal Gaiman előtt, legalább ez alapján a könyve alapján.
A többi nem tudom milyen lehet, továbbra se vonz a fantasy világa, úgyhogy nem tudom fogok-e még tőle olvasni valaha, de nem zárkózom el a dologtól.

Azért a magyar borító eléggé gány, meghagyhatták volna inkább az eredetit..

- Eredeti cím: Smoke and mirrors
- Neil Gaiman blogja

2010. május 2., vasárnap

Érett asszonyok dicsérete

"Borzadt attól, hogy „elengedje magát” – vagy inkább attól, hogy elfelejti: nem szabad, mert nem lesz belőle semmi."

Egy ismerősöm kutakodott könyvespolcán, hogy mit adjon nekem kölcsön olvasni - nem mintha nem lenne jó pár könyvem, ami olvasatlanul áll a saját polcomon, ehh -, végül többedmagával ez a könyv került hozzám.

Vizinczey István Kálozon született, majd 1956-ban nyugatra menekült, 1966. óta pedig Londonban él. Regénye egy fiatal fiú története, akinek végigkövethetjük gyerekkorától tartó vonzódását a nőkhöz, különösen az érettebb nők iránt, és felnőtt férfivé válását mellettük.

A lopott simogatások, paskolások az anya barátnőivel, majd a gyerekkori vágyak, szerelmek, tapasztalatkeresések, tanulságok, élmények. Aztán az önálló, szabad, fiatal férfiúi élet, amiben nincs helye az érzelmeknek, csak a vágy beteljesülésének, és a minél több nővel való érintkezésnek. A titkos órák férjes asszonyokkal, megcsalt szeretők és házasságtörő, boldogtalan asszonyok.. az élet maga.

Igazából nekem nagyon tetszett a stílusa, olvasmányos volt és mindig volt valami benne, ami miatt alig vártam, hogy tovább olvashassam.

Vizinczey könyvéből 1978-ban film is készült, Érett nők dícsérete címmel.
És most olvasom, hogy könyvét 20 év után újra kiadták a Penguin Press Modern Klasszikusok sorozatában

"Túlságosan megértők vagyunk ahhoz, hogy megbélyegezzük cselekedeteinket: inkább indokainkat ítéljük el. Miután sikerült megszabadulnunk a viselkedést szabályozó parancsoktól„ megteremtjük a lelki élet motívumainak szabályrendszerét, hogy azért csak legyen valamiért szégyenkeznünk és szoronganunk. Elvetettük a valláserkölcsi tanokat, mivel azok az ember saját ösztönei ellen fordítják, és bűntudatra kárhoztatják azért is, amiért nem felelős: a természet törvényeiért. De nem olyan könnyű megszabadulni a szorongástól, bűntudattól! Ha másért nem, hát azért gyötörjük magunkat, mert nem vagyunk képesek az örök szerelemre. Ime az új bűnök: „csapodár vagyok”, „rosszul választottam”, „nem volt az igazi”, „nem lehet engem szeretni”. Manapság ilyesmi miatt háborgat minket a lelkiismeret. Szorongunk, de azt el nem ismerjük, hogy a szerelem múló szenvedély, amely nemigen függ akaratunktól vagy jellemünktől."

 - Eredeti cím: In Praise of Older Women

2009. augusztus 7., péntek

Az ötödik gyerek; Életművésznők

Kicsit lemaradtam a könyvekkel, és a véleményekkel, az az igazság, hogy Balatonon olvastam utoljára, ami már lassan 1 hónapja volt..
Szégyellem magam, de valahogy most nincs türelmem a könyvekhez. (Persze majd szeptemberben tanulás helyett az összes könyvemet el akarom olvasni..)

Szóval a nyaralás alatt két könyvet olvastam el, az egyik Az ötödik gyerek, ami nem egy egyszerű történet, egy házaspár, akik szerény anyagi körülmények között élnek, gyerekeket vállalnak, és az ötödik gyerek lelkileg-testileg sérült, gyilkos hajlamokkal jön világra, ami megváltoztatja az összes családi-rokoni kapcsolatukat.
Érdekes téma, jó írás, nekem tetszett a végighúzódó feszültség, át tudtam érezni.

Az Életművésznők számomra egy kicsit csalódás volt a Surik után. Nem volt rossz, de többet vártam Ulickajától, azért a Kukockijra kíváncsi vagyok még mindig.

2009. június 6., szombat

A Csokoládéimádók Klubja

Forget diamonds - Chocolate is a girl's best friend


L.-től kaptam ezt a vidám borítójú nőcis könyvet, és vártam a megfelelő hangulatra, amikor egy kis csajos limonádét lesz kedvem olvasni. Mert hogy ilyen is van, igen, időnként jólesik valami könnyed olvasmány, főleg ha az ember el akarja terelni a figyelmét valamiről. Nálam mindenesetre bejött, egy bő nap alatt el is olvastam, és őszintén szólva tökéletes időzítés volt, marha jól szórakoztam.

Hozzátartozik, hogy nem voltak illúzióim, tudtam mit kaphatok: egy kis agyrágógumit. Kicsit hasonlít ahhoz az érzéshez, amikor megveszek néhány női újságot, bevackolom magam velük a kanapéra, és lapozgatom őket. Nem gondolom, hogy megváltoztatják a gondolkodásomat, vagy bármilyen módon hozzájárulnak kultúrális fejlődésemhez, de tagadhatatlanul ellazítanak.

Így volt ez most is, azt hozzáadva, hogy tulajdonképpen meglepően jó volt a történet, a humor (helyenként hangosan felröhögtem, ez utoljára szerintem csak a Vavyan Fable könyveknél fordult elő utoljára nálam), alig volt benne fordítási hülyeség, és a szereplők is szerethetőek voltak, akikkel könnyű azonosulni a magam fajta nőnek.

Mert a történet arról szól, hogy négy csokoládéfüggő jóbarátnő törzshelyükön, a Csokoládé Mennyországban találkoznak, ha bárkinek bármi baja van, vagy csak egyszerűen egy jót akarnak beszélgetni együtt, a mennyei csokik csámcsogása közepette.
És persze ahol pasik is vannak, ott bonyodalom, ármány és cselszövés, női praktikák, könnyek és szex is van, mindez helyenként teljesen szókimondó stílusban (pont amikor kell), sok humorral fűszerezve, kellemesen könnyeden, de mégse bárgyú stílusban.
Mondjuk tény, annyi csokit zabáltak ezek négyen össze, hogy a végére már nekem forgott a gyomrom. :)

Egyszóval a maga nemében és műfajában egy tök jó kis regény, és látom folytatása is van, szívesen elolvasnám azt is.

- Eredeti cím: The Chocolate Lovers' Club
-
A folytatás: Csokoládéimádók diétája
- Carole Matthews honlapja
- The Chocolate Lover's Club

2009. április 29., szerda

A fű dalol

Ahogy alant is említettem, az idei Könyvfesztiválon jutottam hozzá ehhez a Lessing könyvhöz, amire tulajdonképpen már régóta nagyon kíváncsi vagyok.

Tulajdonképpen magáról a történetről nem sokat hallottam, de azt igen, hogy a regény jó, és hogy 2007-ben megkapta a Nobel-díjat (mint a valaha legidősebb díjazott).
Na, ennyi elég is volt hozzá, hogy felcsigázzon.

A történet egy rejtélyes gyilkosságról szól, amelynek titkát a könyv végén tudjuk meg, és értjük meg a miértjét.
Mary, a társaságbeli egyedülálló lány úgy érzi, csak úgy felelhet meg a társadalmi konvencióknak, ha férjhez meg végre.
Egy mezőgazdasági munkás veszi feleségül, aki mellett csendesen, lassan folynak a napok, és Mary egyedüli elfoglaltságát a néger szolgákkal való veszekedések jelentik, amibe egyre inkább belelovallja magát, míg a végén kezd elméje is elhomályosulni..

Nagyon tetszett, hogy bár az események igen lassú mederben folynak, a figyelmem nem tudott lankadni, a folyamatos feszültség, ami a regényben húzódik, fenntartja az érdeklődést.
Ehhez aztán tudni kell írni tényleg.

Az mókás, hogy a 7. fejezet után más valaki fordította, ilyet se láttam még nagyon, mindenesetre nem volt észrevehető, vagy zavaró.
Tény, hogy nagyon kedvet kaptam az írónőhöz, kíváncsi vagyok a többi könyve milyen lehet.
Örülök, hogy az Ulpiusos akció keretében a kosárba került Az ötödik gyerek is. :)

- Eredeti cím: The Grass is Singing
- Cikk Doris Lessingről a Könyvmolyok oldalán
- Doris Lessing Retrospective

2008. szeptember 28., vasárnap

Rózsa tövis nélkül

Amikor legutóbb E.-nél voltam, odaadta nekem ezt a könyvet, hogy olvassam el, mert neki nagyon megtetszett ez a sorozat.

A regény VIII. Henrik ötödik feleségéről, Katherine Howardról szól, aki történetesen Boleyn Annának, a király szerencsétlenül járt sorsú feleségének unokatestvére volt.

Katherine Howard szegény körülmények között, de boldogan él testvérei között, míg nem nagyanyjának, Norfolk hercegnének megakad rajta a szeme, és ennek köszönhető, hogy Katherine tízévesen hozzá kerül.
Elég naiv és tanulatlan, nincs benne annyi báj, mint Anna unokatestvérében, ahogy ezt nagyanyja sokszor emlegeti is neki, azonban mégis van benne valami a Howardokból, ami különlegessé teszi, és szépségét is egyre többen észreveszik.

Nagyanyja házában lassan feloldódik, részese lesz a titkos éjszakai légyottoknak, amit az udvarhölgyek a Hosszú Teremben tartanak, amikor a férfiak titokban belopóznak a kisasszonyokhoz.

Néhány szerelmi kalandja után úgy tűnik, rámosolyog a szerencse unokatestvére, Thomas Culpepper személyében, akivel szóbeli jegyességet fogadnak egymásnak, és Katherine az Udvarba kerül, ami mindig is az álma volt. Thomas-szal azonban eltervezik, hogy alkalmas időben majd együtt megszöknek és összeházasodnak.

Egy fogadás alkalmával azonban megakad rajta a király szeme, megtetszik neke természetes viselkedése, és nem telik bele sok idő, királyné lesz belőle.
Tragikus előde sorsát azonban nem kerülheti el, az ő feje is a porba hull végül.

Igazából nem számítottam komoly történelmi szépirodalomra, amikor elkezdtem olvasni, talán ennek is köszönhető, hogy nagyon tetszett a könyv, és bele tudtam feledkezni a történetbe. Könnyed is volt, ugyanakkor mégis egy kis történelem.

Victoria Holtnak megjelent még néhány történelmi sorozata, az egyik ez a VIII. Henrik feleségei, például Lucrezia Borgia-regények, Medici trilógia, Tudor hercegnők.
Azt hiszem szívesen beleolvasnék azokba is majd.

- Eredeti cím: The Rose without a Thorn
- Az írónőről és megjelent sorozatairól: Victoria Holt (1906-1993)

2008. július 15., kedd

Pop, csajok, satöbbi

Nagyon kíváncsi voltam már erre a könyvre, kb. olyan volt számomra, mint A lét elviselhetetlen könnyűsége Kunderától: annyit olvastam és hallottam már róla, illetve sokszor idézetekbe botlottam a könyvből, hogy végre már beszereztem és rávetettem magam.

Az talán mindig veszélyes egy kicsit, amikor valaki nagy elvárásokkal áll neki egy könyvnek, kicsit én is így voltam most ezzel.

Olvastam valahol a neten egy kiritikában, hogy Nick Hornby eme könyve tulajdonképpen "Bridget Jones naplója pasiknak". Na most ez a kifejezés tökéletesen fedi a véleményemet. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett a könyv, mert a Bridget Jones naplóját imádtam anno, csak azt, hogy ugyanazok a szenvedések, problémák, taktikázások, gondolatok vannak benne, mint a "női változatban", csak éppen egy férfi nézőpontjából: a téma nem a nők, hanem a férfiak körül forog.

Nick Hornby nagyon jól ír, élvezet olvasni, DE. Már az első néhány oldal után a hajamat téptem a fordító jóvoltából. Azért az, hogy a számcímeket lefordította magyarra, az elég durva húzás volt. És még ezen kívül is volt pár apróság, ami zavart, így végig azt gondoltam magamban, hogy angolul kellett volna inkább elolvasni, de most már mindegy.

A történetet le sem írom, úgyis biztos mindenkinek már a könyökén jön ki, ha van olyan még egyáltalán, aki még nem olvasta.
Abból a szempontból mindenképp érdekes, hogy (ó, minden nő álma) kicsit bepillanthatunk a férfiak agyába, anélkül, hogy egyszer is feltennénk azt a bizonyos kérdést, amitől minden pasinak borsózik a háta: "Mire gondolsz most?"
Ebből kiderül, hogy a férfiak nem taktikáznak annyit, nem bonyolítják túl a dolgokat, ha azt kérdezik jobb volt-e valaki az ágyban, akkor az azt jelenti jobb volt-e valaki az ágyban. (De a helyes válasz minden esetben a "NEM".)
És ha összeköltözünk valakivel, azután se hordjunk lepukkant, szakadt bugyit, mert az kétségkívül illúzióromboló!

- Eredeti cím: High Fidelity
- Kritika az Ekulturán
- A film belőle

2008. február 23., szombat

Flaubert papagája

Barnes főhőse, Geoffrey Braithwaite két múzeumban kiállított papagáj után nyomozva próbálja megállapítani, melyik volt az, amelyik állítólag Gustave Flaubert íróasztalán ült.

A nagy kutatás alatt beleolvashatunk néhány régi levélbe, megtudhatjuk, Flaubert melyik állattal azonosult leginkább, ki volt a szeretője, mit gondolt a vonatokról, és sok más egyéb dolgot, amire nem is gondolunk.

Mindezalatt betekintést kapunk Geoffrey Braithwaite életébe is, aki orvos, és akinek meghalt a felesége, így már van ideje kutatni, utazgatni Anglia és Franciaország között, Flaubert szobrokat és papagájokat vizsgálgatni.

Bevallom, teljesen másra számítottam. A könyv enyhén szólva is eléggé csapongó - a közepe tájától már nem tudtam követni, hogy most miről is van szó, az utolsó előtti fejezetet pedig nem bírtam már cérnával, és átlapoztam, annyira nem kötött le, sőt. Inkább idegesített.

Tény, hogy vannak benne érdekes részek, gondolatok, de összességében nem bilincselt le a könyv, és ha kicsit hosszabb, biztos nem olvasom végig.

Ennyit erről, mindenesetre az író nem győzött meg, hogy más regényt is elolvassak tőle.

Eredeti cím: Flaubert's Parrot
A szerzőről: JulianBarnes.com

2007. november 29., csütörtök

Rövid világtörténet fiataloknak


Őszintén szólva ritkán kapcsolom be a tévét csak úgy céltalanul kapcsolgatva, de ha mégis előfordul, és belefutok egy kvízműsorba, mint amilyen a "Legyen Ön is milliomos" volt, vagy a most futó "Okosabb vagy, mint egy ötödikes?" c. műsor, igen csak el tudom magam olykor szégyellni, amikor nem tudom a választ bizonyos kérdésekre.

Ezt annyira megelégeltem, hogy úgy éreztem, szükségem lenne valami kis kultúra-adagolásra, és hogyan is másként, mint könyv formájában.

Leporoltam tehát a polcomon ezt az évek óta szomorkodó kis könyvecskét, amibe már annyiszor belekezdtem, de sose jutottam tovább az első 20 oldalnál, hiszen egy ehhez hasonló történelmi könyv nem tartozik általában a legolvasmányosabb könyvek közé.

Amúgy a könyv borítója nagyon jópofa, kicsi és színes, nem egy elrettentő példány, még valamikor az egyetem alatt vettem a könyvutalványból, amit kaptunk, mondván rám fog férni, hogy egyszer elolvassam.

Gimnáziumban nem tartoztam a lelkes tanulók közé a történelem tantárgyat illetően, és még egy kis szerencse is a pártomra állt. Az történt ugyanis, hogy egy alkalommal akkoriban, amikor utaztam valahova vonaton, nem volt nálam semmi könyv, csupán a - lelkiismereti okokból bepakolt - történelem tankönyv. És hát ugye a hosszú úton valamit azért mégis olvasgatnék, vegyük csak elő.. a száraz tényekhez nem volt sok kedvem, olvasgattam hát az évszámokhoz tartozó eseményeket hátul.
Éppen valamelyik világháború volt az aktuális tananyag, sok évszám volt tehát, de az út is hosszú volt ugye, leülepedtek a dolgok.

Másnap felelés (brrr :) ), nem én vagyok az áldozat, kő és vérnyomás leesik, majd hirtelen egy "na, azért legyen még egy felelő, mondjuk az évszámokból, nézzük csak...marcipánka, kedveském!". Mindenki részvétteljen pillantást lövellt felém, én meglehetősen nyugodtan felállok, megválaszolom a vagy negyven évszámot, majd leülök, körülöttem döbbent és síri csend, tanerő se nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, az ötössel nem szokása dobálózni, nehéz az élet.

Na, onnantól fogva "Kis Világháborús Szakértőm"-nek nevezett csak, és sose feleltetett (!!) többé a hátralévő X félév alatt, mert hát én ugye... Szóval nagyon nem strapáltam magam a továbbiakban, így úgy érzem akadnak fehér foltok a történelmi ismereteimen, amit illő lenne besatírozni. :)

A szerző egyébként a II. világháború alatt, huszonévesként kezdte el írni a könyvet, az első kiadás idején mindössze 25 éves volt. Hihetetlen szinte, hogy egy 25 éves fiatal egy ilyen értelmes, és jó stílusú könyvet írjon. A könyvnek hatalmas sikere lett, rengeteg nyelvre lefordították. Azóta a szerző többször is kiegészítette a könyvet, és újabb és újabb kiadások jelentek meg belőle.

Szerintem ahhoz képest, hogy végülis egy átfogó világtörténelmi könyvről van szó, egészen élvezhető és akár még olvasmányosnak is nevezhető könyvecske ez a maga nemében. Nem csupán a száraz tények felsorolását kapjuk, hanem a történelem időrendi alakulását szinte regényszerűen bemutató olvasmány tárul elénk, szépen összefoglalt módon. Hiszen ha megnézzük, ez a 320 kis oldal az ősidőktől napjainkig meséli el a világ alakulását.

Mindenkinek meleg szívvel tudom ajánlani ezt a könyvet, és akár karácsonyi ajándéknak is jó ötlet lehet iskolásoknak, akik talán ennek segítségével még inkább megszeretik, vagy megértik a történelmet.

De a stílusa miatt nem csak fiataloknak ajánlanám. Aki netán olykor utánanézne, kiktől is ered a pürrhoszi győzelem, a kanosszajárás, a lovagias kifejezés, ki és miért adta ki a Magna Chartát, és hasonlóknak, ne habozzon elolvasni ezt a könyvet!

- Eredeti címe: A Little History of the World
- A szerző oldala: The Gombrich Archive
- A szerző egyéb művei: Könyvkereső

2007. október 9., kedd

A balek


Őszintén szólva bevallom, (nem) kicsit elfogult vagyok, ha Hugh Laurie-ról van szó, így talán nem épp a leghitelesebb az ajánlóm, de azért remélem sikerül objektívnek lennem (vagy legalábbis annak tűnni).

'A balek' egy igazán jó kis krimi, ami már az elején is lebilincselő stílusban kezdődik, megtűzdelve ropogós angol humorral, és fanyar cinizmussal, de a történet vége felé már csak úgy falja az ember a sorokat, alig bírva kivárni, hogy mi lesz a csattanó.

Azt csak csendben teszem hozzá, hogy bár (még) nem olvastam az eredeti, angol verziót, mégis azt mondanám, hogy a magyar fordítás hagy némi kívánnivalót maga után, és nem tudja tökéletesen visszaadni a finom kis poénokat.

„Sokkal jobban szeretek írni, mint színészkedni. Írás közben bármikor elnyújtózkodhatok a kanapén, majszolhatom a kedvenc csokim és lógázhatom a lábam is, ha akarom. Ellenben, ha filmezek, lehet hogy tizenötször is meg kell ismételnem ugyanazt az unalmas jelenetet. Hiába, mindig is a sekélyes örömök éltettek igazán.” (Hugh L.)

- Eredeti címe: The Gun Seller

2007. február 22., csütörtök

Hotel


Erről a könyvről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, vagy inkább írni. Szintén angol nyelven olvastam, de azt hiszem ettől csak még élvezetesebb volt.

A történet egy független New Orleans-i szállodáról, a St. Gregoryról szól, ami próbál nyereséget termelni, hogy elkerülhesse az az O'Keefe szállodaláncba való asszimilációt.

A szállodán belül csak úgy hemzsegnek a megoldásra váró problémák: a gyanús herceg és hercegnő, akik megpróbálnak eltusolni egy balesetet; egy tolvaj, aki az épületben ügyködik; egy csapat tinédzser, akik botrányt okoznak, de a helyzetet súlyosbítja a tény, hogy a helyi bankárok gyerekei, és még sokminden más.
De azért jó dolgok is történnek persze, hála a lelkiismeretes vezérigazgatónak, és segítőinek.

Ez is a letehetetlen kategória, és Hailey annyira jó stílusban ír, hogy az ember csak falja a betűket, és még annyira sem akar megválni tőlük, hogy megnézzen egy szót a szótárban. De nincs is rá szükség, mindig összeáll a kép. És milyen kép! Lenyűgöző alkotás, fantasztikus történet.

2006. október 22., vasárnap

Hogy legyünk jók?


Főhősnőnk körzeti orvosként dolgozik, mindamellett hűséges feleség, és rendes családanya. Így tengeti napjait, míg nem megelégeli férje cinikus beszólásait, és bekövetkezik ami addig elképzelhetetlen volt: húsz év házasság után megcsalja férjét.

Férje újságíró, aki folyton dühös és morgolódik otthon, míg nem váratlanul összetalálkozik egy "hitgyógyítóval", aki igen erős befolyással lesz rá. Az addig folyton morcos férj egy csapásra kezes báránnyá változik, és hirtelen meg akarja menteni a világot.

Hősnőnk eleinte értetlenül áll az események előtt, majd kezdi visszasírni a korábbi állapotot: a cinikus és örökké mérgelődő férjét.

Ha választ várnánk Nick Hornby könyvétől arra, hogy hogyan legyünk jók, csalódni fogunk. De ha egy elgondolkodtató, kesernyés humorral megáldott olvasmányra vágyunk, vegyük magunkhoz, és biztosan nem fogunk csalódni.

Hornby-tól ez az első regényem, de nem az utolsó lesz.

- Eredeti címe: How to Be Good
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...