A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: francia irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: francia irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 9., csütörtök

Együtt Párizsban

"Klikk-klak.
Senki ne mozduljon.
Felfüggesztett pillanat.
Boldogság."

Sokat hallottam már erről a könyvről, de néha pont ezért nincs kedvem elolvasni bizonyos könyveket, mert már "a csapból is ez folyik". Vagy akkor szeretném elolvasni, ha már lement a nagy láz vele kapcsolatban.
Aztán amikor a Magyar Könyvklub üzletébe betévedtem, nem lehetett otthagyni annyiért. Aztán úgy hozta a hangulatom, hogy mégis elkezdtem olvasni, és onnan már nem volt visszaút. Ugyanis ez tipikusan az a könyv amibe az ember belemerül, ha olvassa, akkor megszűnik a külvilág, és szinte a szereplőkkel együtt él, ő is részese a történetnek, még ha csak figyelőként is..


Őszintén szólva nem vártam nagyon ütőset ettől a könyvtől és Anna Gavalda-tól, bár még nem olvastam tőle semmit, de valahogy light-os női ponyvának tituláltam magamban a regényeit, persze semmire nem alapozva.

Ahogy egyre inkább belemerültem a regénybe, annál jobban magával ragadott nem csak a történet, hanem maguk a szereplők is, egytől-egyig. A morózus és sokszor bunkó Franck, az ő karakterét jól ismerem az életből, aki vastag páncélja mögé rejtőzve néha kiszól valami bántót, miközben belül le tudná harapni a saját fejét.

Camille, a vékonyka de belül megkeményedett, és már sok mindent megélt tehetséges festőnő, jószívű és elkápráztatja lényével a környezetét, Philibert, aki egy igazi lovag, ami itt szó szerint értendő: magázódik és mintha egy másik századból tévedt volna ide, végtelenül udvarias és körülményes, teljesen Franck ellentéte.
Ez a három fiatal azonban az együttélés alatt annyira összecsiszolódik, hogy már el se tudnák képzelni egymás nélkül mindennapjaikat Philibert kis kastély-szerű otthonában.

Aztán még ott van Franck nagymamája, Paulette, aki nagyon is beleillik a képbe, és aki már előre tudja, amit a fiatalok még nem, belelát a szívekbe.

Nem találtam sablonosnak, sziruposnak a könyvet, engem nagyon megérintett az egész, és szerintem teljesen életszerű is. A regény közepe fele már annyira beleéltem magam a történetbe, hogy olyan hülye érzésem volt, mintha ismerném a karaktereket, mintha én is ott lennék velük.. Azt akartam, hogy ne legyen vége, tartson még, ne kelljen letenni, becsukni, polcra rakni..
Szörnyű sorsok, életek tárulnak fel, a gyerekkori traumák felnőttkori kicsúcsosodásai, néha elképesztő, hogy mit meg nem élünk gyerekkorban, és azok milyen hatással vannak felnőttkorunkban a jellemünkre.

Anna Gavalda írónő nagyon fiatal, 1970-es születésű, egy válás után két gyermekével él Seine-et-Marne beli otthonában, ahol ír, franciát tanít, és egy állatorvosnál asszisztenskedik.
Nem tudom a többi könyve milyen, de ez elég meggyőző volt ahhoz, hogy majd elolvassam a többi művét is.
Az eredeti borító meg ezerszer jobb, kár, hogy nem hagyták meg..



  • Cím: Együtt lehetnénk
  • Eredeti cím: Ensemble, c'est tout
  • Oldalszám: 628
  • Kiadó: Magvető Könyvkiadó

2010. augusztus 28., szombat

A cigaretta öl (vagy felszabadít)

Az Alexandrás akcióban szúrtam ki ezt a könyvet, előtte semmit nem hallottam róla (pedig ha jól látom 2006-os kiadás).
Érdekes borító, érdekes fülszöveg, érdekesnek ígérkező könyv. Mivel az ára nagyon baráti volt, hazahoztam.

Tulajdonképpen nem számítottam túl könnyed olvasnivalóra, nem tévesztett meg a borító a fülszöveg ellenében, de azért azt se gondoltam volna, hogy ennyire ütős a regény.

A történet két szálon fut, az egyik főhős egy halálraítélt rab, aki utolsó kívánságaként egy szál cigarettát szeretne elszívni - a börtönökben szigorúan tilos a dohányzás, de vajon egy halálraítéltnek épeszű dolog-e az egészségét védeni?

A másik pedig egy negyvenes állampolgár, a polgármester tanácsadója, aki szereti a cigarettát és egyértelműen utálja a gyerekeket. Amikor a polgármester benépesíti az önkormányzat épületét gyerekekkel, mondván a gyerekek kis szent angyalkák, akiknek természetesen mindig igazuk van, és a dohányzást is megtiltják a teljes épületben, főhősünk már csak azért is kieszel valamit, hogy megbonthassa ezt az előírást, és a WC-be zárkózva szertartásosan elszív minden nap egy cigarettát. Míg nem egy peches napon egy kislány rányit, és meglátja.

És hűha. Amit Benoit Duteurtre elkövet itt, az nem semmi, le a kalappal. Egy ártatlan dologból hirtelen súlyos bűn lesz, és csak ülünk a könyv fölött tátott szájjal, egészen a legvégéig.

A fülszövegben Kundera ír az íróról pár sort, ami azért valljuk be, igen jó ajánlás. Benoit Duteurtre fiatal író, 1960-ban született. 22 évesen elküldte néhány irományát Samuel Beckett-nek, aki ezután ösztönözte őt, hogy jelentesse meg első novelláját a Minuit nevű folyóiratban.
Ahogy látom, magyarul még csupán ez az egy könyve jelent meg, mindenesetre érdemes megjegyezni a nevét.


  • Cím: A kislány és a cigaretta
  • Eredeti cím: La petite fille et la cigarette
  • Oldalszám: 176
  • Kiadó: Európa Kiadó

2010. április 3., szombat

Állati elmék

Merle valahogy mindezidáig kimaradt olvasmányélményeimből, de most pótolhattam végre.

Otthon anyuéknál böngésztem a könyvespolcot, amikor rátaláltam, és nagy hévvel nekikezdtem.
Őszintén szólva le vagyok nyűgözve. Fantasztikus volt a könyv.

A regény műfaja politikai utópia az író szerint, és bár volt helyenként számomra kissé unalmas és vontatott politikai rész benne, de elenyésző oldalszámban, és a többi rész teljesen ellensúlyozta azokat.
A legvégén, az utolsó kb. 20 oldalon pedig már le se tudtam tenni a könyvet, és annyira megérintett a történet, hogy a könnyem is kicsordult. Imádom az ilyen könyveket, amik ilyen hatással vannak rám.

A történet a 70-es években játszódik, Henry Sevilla professzor kutatólabratóriumában a két delfin, Fa és Bi tanításán fáradozik. Eltökélt vágya, hogy megtanítsa őket beszélni, ezzel létrehozva a delfinek és az emberek közötti kommunikációt. Azonban a katonai hírszerzés célja, hogy bevesse ezeket az intelligens állatokat hadászati célokra. Sevilla professzor elveszíti a támogatást a kutatásához, és elveszik tőle a gyermekeiként szeretett delfineket is, legalábbis egy időre, amíg nem válik szükségessé a segítsége..

"...az emberélet milyen rövid, olyanok vagyunk, mint a rovarok, jövünk, megyünk, dolgozunk, szeretkezünk, múlik az idő, egymásután hullanak a másodpercek, a percek, könyörtelen lassússággal közeledik az a perc, amikor majd a haláltusámat vívom a verejtékes ágyban, iszonyatos félelem markol belém, ha csak rágondolok, borzasztó, hihetetlen, és az benne a leghihetetlenebb, hogy úgy teszünk, mintha megfeledkeztünk volna róla, úgy élünk, mintha nem volna semmi baj, pedig üvöltenünk kellene a félelemtől, de nem, szépen éldegélünk, okosan, magabiztosan, tevékenyen, optimistán, terveket csinálunk, miénk az élet, különbenis be van bizonyítva, hogy mindig csak mások halnak meg..."

- Eredeti cím: Un animal doué de raison

2009. január 21., szerda

A céltalan szépség

Igazi kis könnyed olvasmány Maupassant-tól. 
Novellák a Nőkről, így nagybetűvel, ugyanis a kötetben szereplő novelláknak mind ők a föszereplői.

A Nők, akik tudnak önfeláldozóak, segítőkészek, anyáskodók lenni, ugyanakkor mindig van egy kis fondorlat, boszorkányság a tarsolyukban, különösen ha a férfiakról van szó.  

Kiszámíthatatlanok, gyönyörűek, kacérak, ártatlanok és bűnbe hajlók, kecsesek és erősek.

Tulajdonképpen a novellákat annyira nem szeretem, jobban szeretek egy regénybe teljesen beleveszni, átvenni a hangulatát, a sodrását, szép komótosan, a novellába meg még bele se melegedhet az ember, már ott a vége..

Aztán amikor a kezünkbe veszünk egy igazán jó novelláskötetet, ezt is átértékeljük, legalábbis időlegesen. Rájövünk, hogy tulajdonképpen novellákat is szeretünk olvasni. Mindegyiknek más és más a hangulata, mégse nehéz átváltani egyikről a másikra, mint ahogy tartottunk tőle.

Maupassant nőkkel kapcsolatos novelláit gyűjtötték csokorba ebben a kötetben. Márpedig a nőkről mindig lehet írni..

Könnyed kis olvasmány, szerethető.

- Eredeti cím: Contes et Nouvelles

2008. július 19., szombat

Szkafander és pillangó

Egy pislogás az igent, kettő a nemet jelenti.
A francia ábécé betűit (leggyakoribb előfordulás szerint) felmondja valaki.
Mennyi idő alatt születhet meg egy szó, ha beleszámítjuk az esetleges tévedéseket is?
Mennyi idő alatt születhet meg egy mondat? És mennyi idő alatt egy könyv?

Nem is ez a lényeg.
Hanem hogy olyan könyv született, aminél nagyobb csak a befektetett energia lehet, ami kellett ahhoz, hogy elolvashassuk Jean-Dominique Bauby testébe zárt gondolatait.

Jean-Dominique Bauby, a francia ELLE magazin főszerkesztője, 43 évesen agyvérzést szenved, majd amikor felébred a két hetes kómából, realizálja, hogy mindene lebénult, a teste fölött teljesen elvesztette uralmát, csupán egyetlen dolgot kivéve: a bal szemét tudja mozgatni. Ez a szem lesz az egyetlen kapcsolata a külvilággal.

Gondolhatnánk, hogy ez egy igen sajnálatos tragédia könyv formájában megírva, de ez annál sokkal mélyebb és több.
Jean-Dominique Bauby olyan gyönyörűen ír, olyan költői szárnyalásokba bocsátkozik, hogy az ember szava elakad, amikor olvassa.
A könyv nem hosszú, de minden benne van: gyönyörök, szépség, vágy, elkeseredés és legfőképp a Remény. Így, nagybetűkkel. Mit remélhet az ember, akinek szkafanderbe zárt szelleme úgy vergődik, mint a verdeső pillangó? Azt, hogy ez az állapot nem végleges, még talán visszafordítható.. Mert nem lehet, egyszerűen nem lehet, hogy soha többé nem ölelheti magához kisfiát, nem túrhat bele a hajába..

Jean-Dominique Bauby könyve megjelenése után tíz nappal meghalt.

- Eredeti cím: Le Scaphandre et le papillon
- A film, ami készült az életéről
- Céleste, Bauby húszéves lánya meséli el az Elle-nek, ő hogyan élte, éli meg a történteket: „Apám bámulatos ember volt”
- Könyvajánló

2008. március 19., szerda

Lex amoureux de Leningrad

Már régóta áll a polcomon ez a kis francia nyelvű könyv, talán többször is belekezdtem már, de sosem volt elég türelmem elolvasni néhány oldalnál többet.

Most viszont elöntött a lelkesedés, hogy kicsit felfrissítsem francia tudásomat, na meg a könyvre is kíváncsi voltam. Nem is emlékszem honnan van, én vettem, vagy talán a volt franciatanárnőmtől kaptam? Na mindegy.

A könyv három novellát rejt: mindhárom novellának a hatalmas és végzetes szerelem a közös témája, a sokszor elvakult, halálba űző szenvedély, ami magával sodorja az embert oda, ahonnan már nincs visszaút.

Mindegyik novella lebilincselő - az orosz Loula, a prostituált Lulu, és a portugál Amalia szenvedélyes szerelme átsüt a sorok között, és ettől lesz annyira hiteles mindhárom történet a maga módján. Exbrayat igen élvezhető stílusban megírt novelláskötete nem okoz csalódást.

Annak ellenére, hogy irodalmi nyelvezettel íródott, maradéktalanul élvezhető és érthető volt.
Szóval, franciásoknak meleg szívvel ajánlom! (szvsz. középhaladó szint)

- Rajongói oldal Exbrayat-ról: Exbrayat blog
- A szerző további művei: Bibliopoche.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...