A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 25., hétfő

Egy neurológus lábának története

"Amikor nem szenvedünk hiányt fiatalságból, szépségből, tehetségből, erőből, amikor hírnév, hála, vagyon az osztályrészünk, s valóra válnak álmaink, könnyű kedvesnek lenni, szerető szívvel fordulni a világ felé. De ha elfogy a szerencsénk, eltorzul a testünk, eltűnnek képességeink, megsérül épségünk; ha cserbenhagy az egészségünk és az erőnk, ha arra eszmélünk, hogy betegek vagyunk, szenvednünk kell és nincs biztos remény a gyógyulásra, akkor karakterünk a végsőkig próbára tétetik." 
Ez az első könyvem Oliver Sacks-tól, pedig már régóta fenem rá a fogam, sőt, a "The Man Who Mistook His Wife For A Hat" (A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét) már egy ideje a polcomon pihen, de még nem olvastam el. Ehhez a könyvéhez viszont most egy elég jó akcióban jutottam hozzá, és kedvet kaptam rögtön elolvasni.
Aki nem hallott még róla, Oliver Sacks az Albert Einstein College of Medicine ideggyógyász-professzora. 


A történet felettébb izgalmasnak ígérkezett: egy szerencsétlen baleset folytán maga az író válik orvosból pácienssé. és ebből a szemszögből írja meg ezt könyvet.
Sacks egyik nap gyalogtúrára indul a norvég hegyekbe, egyedül, de szerencsétlenül belebotlik egy bikába, és a menekülésben megsérül a lába, méghozzá elég súlyosan. Azt már ott diagnosztizálja önmagán, hogy quadricepszín szakadása van, és a tónustalan izomból következtetve idegbénulása. Világos számára, hogy egyedül, egy hegy tetején senki nem fog rátalálni - maximum a bika -, így amennyire a körülmények megengedik, rögzíti a lábát (az esernyőt használja sínnek), és kúszó-mászó mozgással elindul visszafelé, nagy fájdalmakkal, szép lassú tempóban, fohászkodva, hogy még mielőtt ráesteledik, valami történjen. Szerencsésen egy épp arra vadászó apa és fia rátalálnak. így eljut a kórházba, ahol megkezdődik a "kalandja" páciensként. 




A kórházban hirtelen rászakad az az érzés, hogy most nem tud semmit sem irányítani,  hiába orvos, senki nem kérdezi meg a véleményét semmiről, arról sem ő dönt, hogy a műtétet altatásban vagy gerincvelői érzéstelenítésben csinálják meg: teljesen kiszolgáltatottan vár a sorsára.


A műtét sikerült, a sebész szerint minden rendben is van, de Dr. Sacks rémülten konstatálja, hogy a lába "eltűnt". Ott van, de még sincs. Csak lóg ott, de nem tudja irányítani, teljességgel idegen, mintha nem is hozzá tartozna. 
Próbálja önmagát diagnosztizálni, Pötzl szindrómára gyanakszik (amikor a beteg szélütés vagy daganat miatt hirtelen nem vesz tudomást teste bal oldaláról, vagy meg van róla győződve, hogy a végtagja idegen, nem létező, vagy esetleg másé). Sacks vissza is emlékszik egy saját volt betegére, aki hirtelen arra ébredt, hogy - szerinte -egy hulla lábát rakták az ágyába, amit ki akart onnan dobni, így kiesett az ágyból. Végül kiderült, hogy egy tumor volt a jobb agyféltekéjében, a parietális lebenyben, ami éjszaka vérezni kezdett. Sacks szerint agyának az a része, ahol a lábának helyzete leképeződik, reggelre eltűnt. Mindezt igazolta az is, hogy a tumor eltávolítása után az érzékelés visszatért.


De nem is mesélném el végig a tépelődéseit, mert ő sokkal érzékletesebben és logikusabban vezeti ezt le, és lényegében az egész könyv erről a kétségbeesett találgatásról, reményről és kiszolgáltatottságról szól. Sacks nagyon érzékletesen ír arról az érzésről, hogy milyen, amikor egy orvosból lesz páciens, és pláne amikor olyan problémát fedez fel magán, amivel a szakirodalom sem igen foglalkozik, mert a betegek vagy nem mernek róla beszélni, vagy nem tudnak - mert ők meg vannak róla győződve, hogy az nem az ő testrészük -, vagy nincs is aki meghallgatná őket. Hiszen a sebész elvégezte a műtétet, minden rendben is van, tehát anatómiai oka nem lehet, a többire pedig nincs idő..


A neurológusok sokáig nem foglalkoztak a tudat struktúrájával, úgy vélték azt a területet meghagyják a pszichiátereknek. Ez azért is volt így, mert a 19. században Charcot, a nagy neurológus, kiadta Freudnak és Babinskinek, hogy különböztessék meg a szervi eredetű bénulásokat a hisztériás eredetűektől. Azonban Babinski végül kinyilvánította a "harmadik tartomány" létjogosultságát, amikor a szervi zavarok okozzák a tudat rendellenességét.


Érdekes a filozófiai és történelmi fejtegetése is a könyv végén, és tulajdonképpen amiatt is olyan izgalmas a könyv, hogy pont maga Dr. Sacks kerül a beteg szerepébe. Egy picit azonban túlzónak és elnyújtottnak éreztem a könyvet, sokszor volt az az érzésem, hogy fele ennyi lap is elég lett volna a történethez. És azt is jól éreztem, hogy nem ez az ideális első könyvnek Sacks-tól (ezt sok helyen írják mások az értékelésben is, hogy ne ezt válasszuk elsőnek), de most már mindegy, a kedvem nem ment el Sacks-tól, inkább kíváncsibbá váltam a többire. 


Egyébként az Ébredések (1973) című könyvéből Robert De Niro és Robin Williams főszereplésével nagy sikerű film készült, amelyet Oscar-díjra is jelöltek.  2002-ben neki ítélték a Rockefeller Egyetem Lewis Thomas-díját, amivel írói életművének értékeit ismerték el.


  • Eredeti cím: A Leg to Stand On
  • Kiadó: Park Kiadó
  • Oldalszám: 300
  • Oliver Sacks oldala

2011. augusztus 22., hétfő

Kegyes hazugság

A fülszövege alapján rettentő kíváncsi voltam erre a könyvre. Arra gondoltam, hogy ez egy fantasztikus történet, már csak az a kérdés, hogy az író mit tud belőle kihozni. Szóval jónak ígérkezett, és őszintén szólva nagy elvárásokkal vettem a kezembe a könyvet. Mit ne mondjak, nem kellett csalódnom. Sőt. Bekerült a kedvencek közé.

Egy hideg, téli napon Dr. David Henry feleségének megindul a szülése. Egészséges kisfiuk születik, azonban meglepetésként ikrek születnek, és Dr. Henry megrendülve ismeri fel, hogy a másodikként születő kislányuk Down-kóros. Hogy megvédje családját a nehézségektől, feleségének azt mondja, a gyermek születésekor meghalt. A kislányt pedig Caroline-re, a szülésnél segédkező nővérre bízza, hogy vigye el egy intézetbe. (Akkoriban ez viszonylag gyakori szokás volt ilyen esetekben.) Caroline azonban képtelen ott hagyni a kicsit azon a szörnyű helyen, és úgy dönt, magával viszi, új életet kezd és felneveli.

A regény két vonalon fut, a gyásszal és bűntudattal nyomasztott Henry család az egyik szál, akik próbálnak túllépni a történteken, ki-ki a maga módján, de képtelenek megbirkózni a rájuk nehezedő fájdalommal. A másik szál Caroline, aki a kis Phoebe-t olyan szeretetben neveli, mintha a sajátja lenne.

Az írónőnek nagyon jó érzéke van a feszültség fenntartásához, és a különböző karakterek belső lelki vívódásának megjelenítéséhez.
Általa mindkét személy nézőpontjába bele tudjuk képzelni magunkat. A feleségébe, aki elvesztette kislányát, és nem bírja magában feldolgozni a gyászt. Dr. Henry-ébe, aki meg akarta menteni a családját a jövőbéli fájdalmaktól, amit Phoebe elvesztése okozna bennük, aki nagy valószínűséggel nem lesz hosszú életű, és várhatóan komoly szív problémái lesznek. Lelkiismeret-furdalása, és mélységesen sötét titka viszont örökre megkeseríti életét, és a tragédia után házasságuk már soha nem lehet a régi, a két ember eltávolodik egymástól.

Fantasztikus könyv, nagyon emberi és nagyon megrendítő, ugyanakkor csodálatos. Rengeteget könnyeztem rajta, mély érzelmeket hozott ki belőlem, a könyv második felét már alig mertem nyilvános helyen olvasni emiatt.

Az írónő 3 évig írta a regényt, aminek témáját egy igaz történet adta: a közeli templomban egy lelkész mesélt neki egy férfiről, aki felnőttként tudta meg, hogy volt egy bátyja, aki Down kóros volt, és születésekor beadták egy intézetbe, ahol végül egyedül halt meg.


Nem tudom milyen a fordítás, én eredetiben olvastam, de remélem nem rontották el vele a könyvet. Magyarul "Az emlékek őrzője" címmel jelent meg a könyv (és szvsz. rondább borítóval).
"Kegyes hazugság" néven film is készült belőle, nagyon kíváncsi vagyok rá.


  • Cím: The Memory Keeper's Daughter
  • Oldalszám: 401
  • Kiadó: Penguin
  • A könyv honlapja

2011. június 25., szombat

A rácsok mögött

Már nem emlékszem honnan van ez az ütött-kopott régi könyvem, a sárga lapokkal.. valami antikváriumból rendeltem. A kiadás éve nincs benne, pedig arra is kíváncsi lennék, mindenesetre valamikor a huszadik század elején lehetett.

Louis Berg fiatal orvos, New Yorkban kap munkát egy börtönben. Gyanútlanul, és természetesen némi aggodalommal és félelemmel telve lépi át a küszöböt első munkanapján, amikor még nem sejti, mi minden lappang a hatalmas betonfalak mögött.

Néhány év eltelte után írta meg e könyvét "Prison Doctor" címmel, amit megjelenése után hatalmas megdöbbenés és felzúdulás kísért. A regényben őszintén feltárja az amerikai börtön mélyén meghúzódó igazságtalanságokat, megvesztegetéseket, a korrupt igazságszolgáltatást és a besúgókat, politikai összeköttetéseket, amik sokszor ártatlanok életébe kerülnek. Sokan támogatták, és persze sokan támadták is az orvos írót, de a célját elérte: vizsgálat indult, és végül minden vád beigazolódott.

A börtön megváltoztatja az ember lelkét, és inkább nem jó irányba..- tartják az ott élők. Mert aki eddig nem tudott káromkodni, lopni vagy hazudni, az most majd megtanul. És a kilátástalan, igazságtalan mindennapokat nem lehet elviselni máshogy, csak ha az ember belül megkeményedik. Utána pedig már nagyon nehéz jó embernek lenni, bízni a másikban. Sok nehéz bűnöző ül bent, de vannak, akik ártatlanul senyvednek, de nem számít, itt úgyis mindenki azt állítja, hogy ő ártatlan. Nincs megkülönböztetés.

Louis Berg mindvégig próbálja tartani a lelket az emberekben, mindenkivel kedves, előítéletektől mentesen, legfőbb célja, hogy az emberek meggyógyuljanak. Ha el akar érni valamit, addig megy utána, amíg véghez nem viszi, számára a legfontosabb, hogy a beteg a megfelelő ellátást kapja, börtönkórház ide vagy oda. Persze sokszor tehetetlen a rendszerrel szemben, és egyre kétségbeesettebben látja és hallja, hogy az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket bent, és akár az életük árán is, de harcolni fognak a szabadságukért, nem tűrve az elnyomást. A hangulat pattanásig feszült..

Dr. Louis Bergről nem találtam semmi infót, hogy mi lett vele azután, hova ment dolgozni, milyen hatással volt rá ez az egész. A regényből jó néhány sorsot megismerhetünk, és együtt érezhetünk az orvossal, átérezve a sokszor tehetetlen dühöt és tenni akarást, ami végül ennek a könyvnek a megírására sarkallta.


  • Louis Berg: A börtön orvosa
  • Eredeti cím: Prison Doctor
  • Kiadó: Lux Könyvkiadó
  • Oldalszám: 294

2011. június 14., kedd

Pszichológiai gyorstalpaló akadémikus szinten

Volt az egyetemen egy tantárgyam, amit eredetileg 3 félévben oktattak, de mire én felvehettem a kurzust, az időtartama lerövidült egy félévre, míg evvel párhuzamosan az oktatott anyag mennyisége alig csökkent. A könyvet olvasva kicsit visszasírtam ezt a lazaságot.

Félreértés ne essék, a könyv hihetetlenül érdekes és tartalmában értékes volt, ráadásul még az elején a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a felmerülő témákat csupán ismerteti, részletes elemzésébe nem megy bele, csupán elgondolkodtatni szeretné az olvasót.

Kiemeli még azt a tényt is, hogy egyes irányokkal, elvekkel, s felvetésekkel nem kell feltétlenül egyetérteni, az olvasó nyugodtan vitába szállhat vele, lényeg hogy megtalálja saját igazát.

Azonban nem árt, ha az olvasó valamelyest jártas a pszichológiában, kiigazodik a költői képek, orvosi fogalmak, filozófiai és szociológiai vonulatok erdejében, és nem bánja a cirkalmas, pátoszos fogalmazási stílust. Emellett pedig képes kell hogy legyen komoly mennyiségű, felettébb nagy információ-tartalommal bíró szöveg értelmezésére és feldolgozására...

Visszatérve a tartalomra, az író leltár jelleggel végigkaristolja az emberi psziché megannyi kínját, baját, sötét bugyrát, feldob ezernyi kérdést, de ad mellé útmutatást, és jó tanácsot is. Egy-egy komolyabb vagy szövevényesebb témában az olvasónak további irodalmat is ajánl, hiszen a tárgyalt témakörök, problémák sokaságát egy kötetbe képtelenség belezsúfolni.

A könyvet ezért leginkább útkereséshez ajánlanám, azoknak a kellően türelmes és művelt olvasóknak, akik úgy érzik valami hiányzik az életükből, valami nem tökéletes, és talán elsiklanak a lényeg mellett. Talán az itt felvetett kérdések között megtalálják azt amit eddig nem tudtak megfogalmazni, esetleg a válaszok között azt ,amit eddig hiába kerestek, vagy a témakörök közt érinti meg őket valami, ami alapján elindulhatnak a megfelelő irányba.

Számomra feldobott vagy 5-10 évnyi átgondolni való kérdést, megerősített és elbizonytalanított, illetve nem utolsósorban felhívta a figyelmem néhány olyan perspektívára, amelyeken keresztül másképp szemlélheti az ember a saját életét.



  • James Hollis – Ami igazán fontos
  • Eredeti cím: What Matters Most
  • Kiadó: Animus Kiadó, 2010
  • Oldalszám: 256

2011. június 8., szerda

Laurell K. Hamilton – Fogat fogért avagy képzelt randi Olaffal...

Végre egy Anita Blake regény, amiben némiképp visszatérve a gyökerekhez, nem (csak) a szexé a főszerep. Azoknak akik kissé megunták a csöbörből-vödörbe stílusban szükségkamatyoló főhősnői képet, felüdülés lesz ez a rész. Nekem az volt...

 Az ardeur-vész természetesen nem múlt még el, a más szempontból rajongókat szeretném ezen a ponton megnyugtatni, hogy ez a kaland sem múlik el Anita étlapjának bővülése nélkül. A játszma tétje azonban egyre nő, hiszen korábbi ellenségei újult erővel törnek ellene, és a feledés homályából kiemelkedve, egy, talán Marée Noire-hoz mérhető régi-új ellenfele kezd vele halálos játékba. A felmentő seregként érkező fejvadászokat pedig Anita visszatérő rémálma, Olaf teszi teljessé, aki egészen meghökkentő dolgokat forgat fejében a halottkeltővel kapcsolatban.

 Az emberek részéről táplált előítéletek nem múlnak Jean Claude barátnőjeként betöltött státuszával kapcsolatban, a vámpírok részéről pedig a bizonyos negyedik jel hiánya veti fel a problémákat, illetve hogy Anita lassan minden vérállat felett hatalmat nyer. A korábban felfedezett tigris-probléma hirtelen égetővé válik az új tetthelyen, ahol a város urának hívóállatai szintén a csíkos nagymacskák. Ráadásul úgy tűnik, a tigrisek körül valami egészen furcsa dolog történik, és egy titokzatos erő lassan kikezdi a vámpírvadász önuralmát, amivel a testét birtokolni vágyó vérállatokat eddig képes volt féken tartani. Természetesen a helyi rendőrséget problémáiból ki kell hogy hagyja, ha nem akarja hogy üldözőből üldözötté váljon. De távol szerettei nagy részétől, kénytelen talán túl sok területen a régi barátra, Edwardra, és a fejvadászokra támaszkodnia, vagy éppen Belle Morte-ra...

 A történet Hamiltontól megszokott módon fordulatos, izgalmas, feszített, azaz egy lélegzetvételnyi hatalmas kaland. A főhősnő mint mindig, messze jár a szociálistól, humora, cinizmusa karcol, lehetőségei végtelenek, és végtelenül korlátozottak. A kapcsolatai további árnyalatokkal bővülnek, újabb titkokról lebben fel a lepel, és Anita magának, barátainak, illetve környezetének is új meglepetéseket okoz. Az írónő rajongóinak kötelező darab, letenni elég nehéz, saját kategóriájában véleményem szerintem meglehetősen jó.


  • Cím: Laurell K. Hamilton – Fogat fogért
  • Oldalszám: 560
  • Kiadó: Agave Kiadó

2011. április 24., vasárnap

A Nap kedvese

Őszinte leszek: engem ez a könyv elvarázsolt. Messzire repített, el a hétköznapok szürke és monoton világából, egy csillogó, brokátselymekkel nehéz, jázmin-és fahéjillatú világba: a XVII. századi Franciaország pompás udvarába..

XIV. Lajos,  a Napkirály
A történelmi regényekkel valahogy mindig úgy vagyok, hogy ők találnak meg engem. Mindig valahogy a kezembe akad egy, de sosem úgy, hogy bemegyek egy könyvesboltba, és leveszem a polcról. Pedig most már lassan azt is fontolóra kellene vennem, ugyanis be kell ismernem magam előtt, hogy szeretem őket. Talán sokunknak még mindig a fülledt és szorongós gimnáziumi történelem órák jutnak eszébe a történelmi regényekről.. Legalábbis én egészen eddig így voltam vele. De ez már a múlté, ez a könyv végleg meggyőzött róla.

Petite egy törékeny, ugyanakkor végtelenül erős kislány. Apja szárnyai alatt sok mindent megtanul, amit a korabeli lányok nem: kiválóan megüli szőrén a legvadabb lovakat, tud latinul, szépirodalmat olvas, vadászik. Miután apja meghal, és kedvenc lova is eltűnik, élete gyökeresen megváltozik.

Évek múlva az udvarba kerül, a Napkirály közvetlen közelébe, aki idővel felfedezi Petite fantasztikus képességeit, férfiakat megszégyenítő erejének és természetes bájának összefonódását. Petite más, mint az udvar magasabb rangú hölgyei: ő nem tör hatalomra, pénzre és feltűnésre, előbb-utóbb mégis rivaldafénybe kerül, ha akarja, ha nem, és onnan már nincs visszaút.
Szerelme a király iránt őszinte és mélyről jövő, de vajon szerelmük titokban maradhat? És vajon mi a jobb, a titok súlyával élni, vagy nyíltan felvállalni az érzelmeket? Petite sodródik az eseményekkel, amik egyre inkább beszippantják őt az örvény mélyére.

Batthyányi Gyula: A Napkirály udvarában, 1928

A könyv epilógusa olyan mélyen megérintett, mint már rég tette ezt könyv. Elgondolkodtatott az életről, szerelemről és irigységről, a szüleink iránti szeretetről, elvekről és vágyakról.. Hogy minden mindennel összefügg, és az ember bármit képes olykor feláldozni a boldogságért, csak kérdés, hogy megéri-e..
Egy gyönyörű, magával ragadó könyv a fényűző francia pompáról, az udvar életéről, szerelemről és harcról.



  • Sandra Gulland: A Napkirály szeretője
  • Eredeti cím: Mistress Of The Sun
  • Oldalszám: 492
  • Kiadó: Tericum Kiadó

2011. március 12., szombat

Louis Skizofrénia-országban

Komolyan elgondolkodtam miről is szólt ez a könyv. Időnként fájt az olvasása. A cím megtévesztő, hiszen az elektromos Lincoln valóban szerepel a könyvben, de a történet valódi főszereplője Louis Rosen, kinek egyes szám első személyben elmesélt, átélt történetét borzonghatjuk végig.

Minden ártatlanul indul, míg be nem lép a történetbe Pris, Louis üzlettársának lánya, aki nemrégiben tért vissza kezeléséről. Társadalmukat ugyanis szigorú szabályok szerint szűrik a McHeston törvény szerint, és a megfelelő tesztek alapján pszichésen instabil emberek hamar a Szövetségi Lélekgondozó Intézet valamely klinikájára kerülnek.

Louis 33 éves, már korábban átment ezeken a teszteken, Prist 18 éves, már a gimnáziumban kiszűrték, majd kezelték, de teljesen meggyógyítani nem tudták... A közös munka, egy új ötlet összesodorja ezt a két, látszólag egymáshoz nem kötődő embert. Majd innentől kezdve rémálomszerűen szép lassan a feje tetejére áll, s végül Pris köré csavarodik Louis világa.

Az írót skizofrénnek nyilvánították, amely állítólag rányomta bélyegét az egész életére, és munkásságára. De néhány könyve, többek között az Elektromos Lincoln is elgondolkoztatja az olvasóját, hogy talán nem véletlenül. A betegséget nehéz diagnosztizálni és besorolni, mert sok formában jelentkezik, de a főhősön keresztül valami rettentő hihető, fájdalmas, bántó pszichével vehetjük fel a kapcsolatot, illetve a történet előrehaladtával a főhős tettei és gondolatai is egészen elképesztő torzuláson esnek át. Az olvasónak olyan érzése van, hogy az író mindezt tapasztalatból írja, találkozott ilyen emberrel, és érzett, vagy akár tett a leírtakhoz hasonló eszelős dolgokat...

A történet másik szálának nevesített szereplői, melyben önmagukra személyként és emberként tekintő gépek létrehozásáról szól, és akiknek felhasználásával kapcsolatosan indulnak el az események, csupán tarka színfoltként, akaratlan mozgatórugóként vesznek részt a történetben.

A könyv olvasható tudományos-morális fejtegetésként, mely a technológia felelős és erkölcsös felhasználását boncolgatja.
Tekinthetünk úgy is rá, mint egy kellemetlen utópiára, ahol a nagy testvér finoman kényszerzubbonyt ad a kicsit eltérő egyénekre, amely világot a skizofrén besorolástól ellen lázadó-szenvedő író teremtetett.
Nekem mégis Louis pokoljárásáról-látogatásáról szólt Skizofrénia-országba...


  • Philip K. Dick: Az Elektromos Lincoln
  • Eredeti cím: We Can Build You 
  • Oldalszám: 240
  • Kiadó: Agave Könyvek





2010. december 16., csütörtök

Mese 18-as karikával...

Ha valaki már olvasott megközelítőleg bármit Laurell K. Hamiltontól, akkor az átugorhatja a következő bekezdést.

A többi halandónak bevezetőül annyit, hogy valamelyik korai Anita Blake könyvben, valahol van egy bekezdés, amiben a főhősök éppen összeborulnának, mikor kiszól,vagy inkább kikacsint az írónő, hogy egyes írók ezen a ponton szakítják meg a történetet, és folytatják ott, hogy a megszaggatott lepedők közt a főhősök rágyújtanak...
Hamilton könyveiben ilyen téren semmi sincs a fantáziára bízva, egy oktatófilm alaposságával részletezi a szereplők minden egyes mozdulatát, és egy pszichiáter röntgenszemével lesi lelkük legapróbb rezdülését.

Az írónő sorozataiban azonban van valami abszolút lenyűgöző, és szerintem ez a változás. Karakterei a történetek során folyamatosan fejlődnek, állandóan tovább árnyalva, mélyítve, színezve történeteit. Emellett az egyes epizódok – könyvek – pár rettentően sűrű, cselekménnyel és feszültséggel teli napra, esetleg hétre korlátozódnak, szinte sürgetik az olvasót, aki maga is átveszi ezt a sodró lendületet, és dinamikát az olvasás során.

Aki véletlenül a sorozat közepén kapcsolódik főhősei életébe, az menthetetlenül kíváncsi lesz az előzményekre, hiszen sok utalást találhatunk korábbi eseményekre. A könyvet kivégezve pedig már a folytatást várjuk, hiszen a történet nem ér véget, főhősei csupán lélegzetvételnyi időhöz jutottak, a sors kereke nem áll meg, minden fordulójával újabb kihívás elé állítja a szereplőket.

Merry Gentry magándetektív, avagy Meredith nic Essus faerie hercegnő története, mely a jelen időben játszódik, a kelta mitológia köréből táplálkozik. Főhőse csak félig tündéri lény, kevert vérével, halandóságával kirí mind az emberek, mind a rejtőző hatalmasok fényes tömegéből. Mégis az elfeledett istenek őt választják ki, hogy a lassan elhalványuló mágiát újra visszahozza egy haldokló, és elkorcsosult árnyékvilágba.
Misztrál csókja Merry történetének ötödik epizódja. Száműzött, rejtőző és magányos nőként ismertük meg őt, az események hosszú sora azonban társakkal és hatalommal vértezte fel, sorsának többé azonban már nem ura. Ősi erők irányítják lépteit, cselekedeteit, melyeknek értelmét, célját, maga nem érti vagy ismeri, és következményeit fel nem mérheti.

Ahogy azt Hamiltontól megszokhattuk, a történet most is sötét, borzongató, magával ragadó, vérrel, és kéjjel írott. Misztrál, a szél, és vihar megtestesítője keresztezi a hercegnő sorsát, egy újabb természeti elemként, ami meghatározhatja a rejtett királyságok jövőjét. Majd Sholto, a sluagh királya, az árnyak lordja sodorja veszélybe mindazokat, akik Merrynek olyan fontosak...


  • Cím: Laurell K. Hamilton - A misztrál csókja
  • Eredeti cím: Mistral's Kiss
  • Oldalszám: 272
  • Kiadó: Agave Könyvek
  • Az írónő hivatalos weboldala

2010. december 15., szerda

Varázslatos logika avagy mit tenne Harry Potter a pálcája nélkül

A Titokzatos Benedict társaság fiatal hőseinek gonosz elleni fegyvere nem a mágia, hanem a logika, a találékonyság és az összetartás.

Ha valakinek az emlegetett varázslótanonc történetei túlságosan mélyen jártak a fantázia birodalmában, a realitástól messze elszakadva, ezt a történetet kifejezetten élvezni fogja. Főhősei egyszerű gyermekek csupán, akiket hétköznapi társaiktól, egyedül szokatlanul magas intelligenciájuk különböztet meg. Küldetésük komolysága azonban a képzett kormányügynökök erejét is meghaladja, melynek megoldásában csak saját magukra, találékonyságukra, ügyességükre, és barátságukra számíthatnak.

Trenton Lee Stewart könyve, megfogalmazásában egyértelműen a fiatalabb korosztályt célozza, történetén azonban az idősebb korosztály is kedvelni fogja. Egyszerű szavakkal, mesterkéletlenül, egy gyermek szemén keresztül tárja elénk a történetet. Az olvasó is pont annyit lát, és érzékel a külvilágból, mint a történet által sodrott gyermekek, az események mögé is csak a logika és tapasztalat segítségével láthatunk be időnként.

A történet engem az első perctől fogva lenyűgözött, ahogy a hétköznapi események fokozatosan furcsa fordulót vesznek. Gyanútlan főhőseinek egyik napról a másikra kell valódi 007-es ügynökké válnia, meglehetősen titokzatos és veszélyes körülmények közt. A nap mint nap kiállandó próbák, és megoldandó feladatok bármely felnőttet komoly kihívás elé állítanának. Azonban a négy gyermek nem véletlenül lett kiválasztva a feladatra...

A könyv stílusának egyszerűsége időnként kicsit zavart, azonban egy gyermek számára, akár fel- akár elolvasva tökéletes, és érthető. A történet ellenben tényleg lenyűgöző, izgalmas, gondolatébresztő, és elgondolkodtató, ráadásul, mindezt nem vérben, és erőszakban tocsogva, mint manapság egy-egy horrorba hajló „mese”. Ritkán találkozik az ember olyan könyvvel, ami ennyire érdekesen, igényesen mesél és tanít egyben, azaz tartalmasan szórakoztat.
Ha volna gyermekem, ezt a könyvet kifejezett örömmel adnám a kezébe. Vigyázat, az esti mesélő szülőnek akár komoly gondot is okozhat megszakítása...



  • Cím: Trenton Lee Stewart: A Titokzatos Benedict Társaság
  • Eredeti cím: The Mysterious Benedict Society
  • Oldalszám: 352
  • Kiadó: Animus Kiadó
  • The Society

2010. november 25., csütörtök

Barbár állatok

A könyv borítóján található egy figyelmeztetés (vagy ajánlás), mely szerint a könyv széplelkeknek nem ajánlott. Ezt tanúsíthatom. Viszont bárki, aki bírja a szókimondó, fanyar, enyhén morbid, cinikus kortárs megnyilvánulásokat, annak kötelező.

A történet, ha jobban megnézzük, tulajdonképp egy ballada, ami valahol Oliver Stone "Született gyilkosait" éleszti újjá, modern környezetben, tengernyi vérrel, szexszel, erőszakkal megpúpozva, Guy Ritchie filmjeinek vágástechnikájával, mindezt azonban átszövi egy komoly társadalomelemzés és kritika.

A történet három anti/fő/hőse eltérő családi és társadalmi háttérrel rendelkezik, életüket ennek megfelelően más módon mérgezték meg, tették vakvágányra, de végül a közös szenvedély összehozza őket. Furcsa triumvirátusukban időnként együtt, máskor egyedül keresik a kiutat zsákutcának tűnő életükből. A közös nevező, közös kiskapu itt a drog, amivel kapcsolatban elkövetik a közmondásos hibát, azaz avval az utópisztikus feltételezéssel élnek, hogy lehet ezt okosan is csinálni.

És itt kezdődik a ballada, vagy morális tanmese azokról, akik - egészségtelenül hosszú ideig - azt hiszik, hogy korpa közé keveredve nem eszik meg őket a disznók, kis halként van esélyük cápák ellen, illetve, hogy az igazság végül győzedelmeskedik...

Az író életrajza szerint kalandos életet élt és él, mely alatt meglehetősen sokat látott a világból, és annak árnyoldalaiból, ezért valószínűleg saját tapasztalatainak köszönhető a feltűnő mellékszereplők karakterének, történetének időnként megdöbbentő részletessége. Dokumentarista tömörséggel, félkézzel lógat be olykor, a különböző környezetek egyesek számára hétköznapi, mások számára elképzelhetetlen poklainak bugyrai fölé, hogy utána, az így kapott, okozott többletfeszültséggel sodorjon a történet tovább.

Meséje ugyanis elképesztő lendülettel száguld, humora, és cinizmusa egyedi stílusban, tömören, zsigerbe markolóan karcol, és nevettet. Párbeszédei, monológjai, gondolatfonalai meghökkentőek, gondolatébresztőek, és szókimondásuk ellenére is végtelenül csiszoltak. Karakterei, gondolataik, kínjaik, és örömeik többé-kevésbé fájdalmasan ismerősek, érthetőek, aktuálisak.
Végig drukkolunk antihőseinknek, hátha valahogy, mégis jól kijönnek az egészből, noha érezzük, hogy a velejéig romlott összetevőkből, hiába a jó szándék,elszántság, vakmerőség, csak nem lesz habos sütemény...



  • Don Winslow: Barbár állatok
  • Eredeti cím: Savages
  • Oldalszám: 248
  • Kiadó: Agave Könyvek
  • Az író oldala
  • Részlet a regényből


2010. október 30., szombat

A Da Vinci család

Ritkán olvasok történelmi regényt, pedig amit eddig olvastam, mind nagyon tetszett. Talán attól tartok mindig, hogy az író nem fog tudni magával repíteni a képzelet birodalmába, hogy nem tudom majd beleélni magam a mesébe, és unatkozni fogok közben.

De most sem így történt. Robin Maxwell félelmetesen jó képességgel rendelkezik az iránt, hogy ha kinyitod a könyvet, oda képzeld magad, ahol a szereplőik élnek. Mert ÉLNEK. Így hát valahányszor nekifogtam az olvasásnak, a reneszánsz kori Itáliában voltam, Vinci mezőin szaladgáltam, Firenze útjának porát rúgtam.

Caterina, Leonardo da Vinci édesanyja egy igen nagy tudású patikus lánya. Az itáliai Vinci községben él, fiatal korában sokat segédkezik apjának, gyógynövényeket szed, lelkesen tanulja apjától a tudományt.

Lorenzo Medici

Szerelembe esik egy jómódú család fiával, Ser Piero di Antonio da Vinci ügyvéddel, akitől teherbe esik, és mivel a család nem engedi, hogy fiuk egy parasztasszonyt vegyen feleségül, 1452-ben megszületik Caterina törvénytelen gyermeke, aki a Leonardo da Vinci nevet kapja. Apja egy jómódú család lányát veszi feleségül és Firenzébe költözik.

Leonardo kicsi korában is már tehetségesen rajzol, végül apja elviszi rajzait Firenzébe, ahol a firenzei festő-és szobrászművész, Andrea del Verocchio rajongva fogadja művét, így Leonardo elutazik Firenzébe, és tanítványaként szolgálatába lép.

Caterina nem bírja sokáig egyetlen szeretett fia nélkül, ezért úgy dönt, hogy Firenzébe megy, mégpedig férfi álruhában. Hatalmas tudásával lenyűgözi a firenzei férfiakat, köztük a Medici család fejét, Lorenzo il Magnifico Medicit, akivel különös kapcsolatba kerülnek.
Palazzo Medici
Bár a regény főhőse Caterina, megismerhetjük belőle a reneszánsz kori Itália nyüzsgő életét, élén a Medici családdal, a kor kiemelkedő alakjait, művészeit (Sandro Botticelli, Andrea del Verocchio, Marsilio Ficino, Antonio del Pollaiolo és még sokan mások), és élvezettel olvashatjuk Leonardo da Vinci életútját, ami azért sok helyen az író fantáziájából merít inkább, de mégis képet kapunk a nagy művész viszontagságairól, műveinek keletkezéséről, és a kor politikai, vallási, és kulturális szemléletéről.

A könyv elég vastag, de azt hiszem ezt a történetet nem lehetett volna rövidebben megírni, máskülönben nem lett volna ilyen élvezetes. Robin Maxwell megfogja a kezünket, és végigvezet Itálián, beleshetünk a Medici villába, és Leonardo da Vinci műhelyébe is. Kell ennél több, hogy kicsit feledjük a szürke hétköznapokat?


2010. október 7., csütörtök

Játékosok – jövőkép a múltból

Philip K. Dick könyve, a Titán játékosai furcsa módon hódított meg. Közös kirándulásaink és felfedezőtúráink alkalmával a különböző könyvesboltokban sci-fi és fantasy rajongó barátnőmmel, annyit már sikerült leszűrnöm, hogy íróként termékeny lehetett, akárki is volt. A könyvet olvasva, furcsa érzés lett úrrá rajtam... Nem ebben a kontextusban és nem így, de találkoztam már a könyvben felmerülő világképpel, érzésekkel és problémákkal.

A szenvedélyes játékosokat, kiknek túlélése, jóléte, és talán az élete múlik a Játékon, a Blöffön - bárki ismerősként üdvözölheti, akinek baráti körét gazdagítja például online póker-függő. A könyvben megjelenő titániak és terraiak – ők lennénk mi,a földlakók – közti ellentét, melynek komplexitása lassan bontakozik ki a történet folyamán, szinte mindenhol megjelenik napjainkban, ahol különböző kultúrák és hagyományok érintkeznek és ismerkednek egymással. A gyermeknemzés és párkapcsolatok témaköre pedig – noha a történet az okokat alapjában véve rémisztőbb, de mégis elképzelhető eseményekből származtatja –, úgy érzem valahol már egy csíráiban létező problémát boncol.

A történet közepén, mikor a főszereplővel együtt elvesztem az eseményekben, és furcsa érzésekben, megnéztem mikor íródott ez a könyv. Ott ért aztán az igazi sokk, mely abból fakadt, hogy a könyvet 1963-ban adták ki.

Utánanéztem ekkor az írónak, és megdöbbenve konstatáltam, hogy munkássága milyen hullámokat vetett a sci-fi irodalom, filmek terén. Magának az írónak az élete is különlegesen alakult, egy koraszülött ikerpár túlélő tagjaként,skizofrénként (félre?) diagnosztizálva, ponyvaregény-írói státuszban megrekedve, zseniként tisztelve, különféle drogok bűvkörébe vonva, paranoiától rágva... és még sorolhatnám hosszan.
Mindezeket figyelembe véve, a műfaj kereteitől is eltekintve, történeteiben rendkívül érdekes jövőképet tár az olvasó elé, melyet érdemes ennyi év távlatából újra felfedezni.

A Titán játékosai egy nem is oly távoli, és nem is oly lehetetlen jövőben játszódik, tragikus események után, melyeknek során az emberiség saját magával, és egy idegen fajjal is megvívta utolsó háborúit. A kevés túlélő látszólag békében él az idegenekkel, különös játékszabályok által körülhatárolva, ahol a szenvedélyesen űzött játék tétje valójában a túlélés és fajfenntartás. A telepátiával, jövőbelátással, különös képességekkel, örök ifjúsággal, intelligens gépek által szolgáltatott biztonsággal és kényelemmel megáldott vagy megvert terraiak minden változás ellenére is gyarlók, esendőek és emberiek. Így eshet hát, hogy egy rossz döntés, egy átdorbézolt éjszaka, és egy gyilkosság során, a depressziós rohamoktól szenvedő főhős bepillantást nyerhet az igazi játszmába, melyben ő is bábu csupán....

  • Philip K. Dick: A Titán játékosai
  • Oldalszám: 256

2010. szeptember 12., vasárnap

Egy igaz történet a hitről - mindenkinek

"Zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták" - tartja a mondás.
Biztos vagyok benne, hogy így van. Akár vallásosak vagyunk, akár nem, valószínűleg mindenki életében eljön az a pillanat, amikor szüksége van egy fogódzkodóra, valami vélt felsőbb hatalomra, akihez elkeseredésében fordulhat.

Sokan ezt természetesnek érzik, a hit beleépül mindennapjaikba; templomba járnak, asztali áldást mondanak, lefekvés előtt imádkoznak, vagy csak egyszerűen hisznek. De vannak olyanok is, akik valami trauma folytán találnak rá hitükre.

A könyvben mindkét példával találkozhatunk, mégpedig Albert Lewis rabbi és Henry Covington tiszteletes személyében.
"Hajlandó vagy-e elmondani majd a búcsúztatómat?"
Ezzel az egy kérdéssel kezdődött minden. Albert Lewis rabbi a kötet szerzőjét kéri meg, hogy amikor majd meghal, mondjon felette búcsúbeszédet. A kérés talán szokatlannak tűnik, különösen egy olyan ember számára, aki nem különösebben vallásos, de Mitch Albom végül rábólint. Egyetlen kikötése van csak: jobban meg akarja ismerni a rabbit, nem csak mint prédikátor, hanem mint hétköznapi ember is.
"De ki szokta elbúcsúztatni azokat, akik a gyászbeszédeket tartják?"
Rebbével
A "Rebbe" természetesen beleegyezik, és ezzel megkezdődnek a látogatások a rabbi házában, amik az idő során egyre inkább egy kedves rutin részei lesznek az író életében. Bár már látta otthon zokniban és szandálban, az íróasztala előtt ülve, énekelve, sírva és nevetve, de mégis minden vasárnap levonatozott a Rebbéhez beszélgetni.

Henry Covington, miután 14 évesen elvesztette bálványként imádott apját, kezdett lezülleni. Nem tagadta meg magától a cigarettát, az alkoholt, autót lopott és fegyverrel rabolt ki embereket, majd 7 évre börtönbe került, de az se volt elég: drogdíler lett. Sokszor kapott újabb esélyt, de nem élt vele, míg egy éjszaka, kukák mögött bújkálva, fegyverrel a kezében Istenhez könyörögve ígéretet tesz.

Nem mondhatom el magamról, hogy hívő lennék, bár megkereszteltek és elsőáldozó is voltam. A hittanórákról mindössze annyi maradt meg, hogy mindig dolgozatot írattak velünk, ezért a végén már ellógtam inkább..Pici koromban a nagymamám magával vitt a templomba, ahol épp filmet vettek fel, én meg felkiáltottam Jézus láttán: "Mama nézd, itt a Szandokán!" (ami miatt forgathatták újra a jelenetet persze).

Henry Covington tiszteletessel
Mégis megérintett ez a könyv, mert igazából arról szól, hogy nem az a lényeg, kiben vagy miben hiszünk, hanem hogy milyen emberré válunk ezalatt.

Mitch Albom 1958-ban született New Jersey-ben, író, újságíró, forgatókönyvíró, rádió-és TV közvetítő és zenész. Négy jótékonysági szervezetet alapított, az ebből a könyvből befolyó összeg 10%-át szintén jótékony célokra fordítja.

A könyv borítója ugyanaz maradt, mint az eredeti kiadásnál, szerencsére: Albert Lewis rabbi öreg, gumigyűrűkkel összefogott imakönyve ihlette, aminél szerintem nem is lehetett volna jobbat választani.


  • Mitch Albom: Csak egy kis hit kell
  • Eredeti cím: Have a Little Faith
  • Oldalszám: 264
  • Kiadó: Animus Kiadó, 2010
  • Mitch Albom honlapja

2010. április 8., csütörtök

Nők, akik szeretik a szexet - félbehagyva

Kölcsönbe kaptam ezt a könyvet, a fülszövege érdekesnek ígérkezett, és maga a téma is.

" A Nők, akik szeretik a szexet c. különleges könyvben magukat erősen szexuális beállítottságúnak tartó nők beszélnek intim részletekbe menően arról, hogy mi nyújtja számukra a legnagyobb örömöt. Tapasztalataik szerint az igazi szex sokkal többet jelent két test egybeolvadásánál: erőt, energiát és mély megelégedettséget hoz életük szinte minden területén. Nemiségük korántsem csak a közösülésről és az orgazmusról szól; az egész testre kiterjedő érzékiség, a bizalom, a megosztás, a szeretet és a spiritualitás legalább ilyen fontos alkotóelemek lehetnek. Gina Ogden több évtizedes szexológiai kutatás eredményeire alapozott, beszélgetésekre épülő, közérthető stílusban, de mégis tudományos igénnyel megírt műve lehetővé teszi a nők számára, hogy saját szemszögükből értsék meg szexualitásukat."

Jó, nem mondanám, hogy eljutottam a feléig, de annyira nem keltette fel az érdeklődésem az első 50 oldal, hogy úgy voltam vele, hogy nem vagyok hajlandó vele tovább szenvedni.

Tulajdonképpen a lényege addig az volt, hogy az AIDS elterjedtével veszélyes lett a szexuális élet, hogy a nők sokszor mennyire el vannak nyomva a férfiak által a szex terén,és egyébként is olyan túl hivatalos stílusban ír a szerző, ami nem jön be. Úgyhogy nem adok neki több esélyt.

"A szexuális extázis öröm. Elengedés. Az életbe olyan görcsösen kapaszkodó izmaink egy pillanatra ellazulnak."

- Eredeti cím: Women Who Love Sex

2009. december 26., szombat

A női agy

Végre nem csak tankönyvet vehetek a kezembe! Kihasználom a karácsonyi pihit és semmittevést, hogy a felhalmozódott könyveimet elolvassam.

Savanyúcukortól kaptam karácsonyra A női agy c. könyvet, amit már hosszú hónapokkal ezelőtt nézegettem valamelyik netes könyváruházban, hogy majd egyszer meg kellene venni, mert biztos érdekes, de aztán valamiért elmaradt. Úgyhogy elsőként ehhez a könyvhöz nyúltam most, és nem bántam meg.

Louann Brizendine pszichiáter professzor pont kellő arányban vegyíti a tudományos és az olvasmányos stílust könyvében. Azaz a jelenségeket alátámasztja megfelelő tudományos magyarázattal, de abból nem lesz valamiféle száraz orvosi leírás, viszont nem is érezzük azt, hogy ez is egy újabb áltudományos könyv a sok közül.

Tényleg nagyon érdekes elolvasni, hogy miért és miben különbözik ennyire a női agy a férfi agytól, hogy sok esetben miért nem reagálnak úgy a férfiak, ahogy az a nők számára annyira logikus lenne, és a férfiak meg miért lepődnek meg annyira, amikor egy nő sírásig kiborul, és miért nem értik, ami olyan nyilvánvaló pedig számunkra.

Férfiaknak is hasznos lehet elolvasni, talán kicsit megértőbbé válnak a nőkkel szemben, ha megértik, hogy sok helyzetben a nők agyuk által irányítva cselekednek úgy, amit sok férfi csupán valami féle hisztinek hisz esetleg.

Elvileg most novemberben megjelent A férfi agy c. könyv, ami ennek a folytatása, de a kiadó honlapján se látom még, úgyhogy nem tudom lehet-e kapni. Gondolom azt pedig hasznos lenne a nőknek elolvasni majd..

- Eredeti cím: The Female Brain
- A szerzőnő honlapja
- Nyitott Könyvműhely

2009. június 1., hétfő

Gyorsabban - Arról, hogy szinte minden felgyorsul

Ezt a könyvet még L. adta kölcsön, khm, mikor is..? Na mindegy, már elég régen ahhoz, hogy szégyelljem magam, amiért csak most olvastam el. Többször is nekiálltam, és nem azért hagytam abba, mert nem tetszett, hanem csak mindig volt valami más, ami elterelte róla a figyelmemet.

Pedig érdekes könyv. Tulajdonképpen a felgyorsult világunkról szól, a világgal gyorsuló és lépést tartani próbáló emberekről. Arról, hogy mennyire nehezen viseljük el, ha időt vesztünk feleslegesnek tűnő dolgokkal. Például egyesek buzgón nyomogatják a lift bezáró gombját, hogy ezzel is másodperceket spóroljanak meg.

Minden és mindenki időt akar megtakarítani: a cél, hogy minél kevesebb idő alatt minél több dolog történjen. A reklámok helyenként már pár másodpercesek lettek, kész-és félkész ételeket fogyasztunk, vezetés közben rádiót hallgatunk és telefonálunk, egyre inkább elterjedtek azok a könyvek, amikben hasznos tanácsokat kaphatunk időnk maximális kihasználása érdekében.

James Gleick egyébként amellett, hogy író, újság-és életrajzíró is. Újságíróként három írásával elnyerte a Pulitzer-díjat, illetve a National Book Awardot.
Érdekes könyv, ami talán kicsit elgondolkodtat magunkkal és az életvitelünkkel kapcsolatban is, érdemes elolvasni.

- Eredeti cím: Faster: The Acceleration of Just About Everything
- James Gleick - Home Page

2009. február 20., péntek

Személyiségünk rejtett tartalékai

Kollegámtól kaptam kölcsön ezt a könyvet, mondván valamelyik nap a kezébe került, és csak érdekességképpen elhozta nekem, hogy töltsem ki benne a személyiségtesztet, kíváncsi mi jön ki nálam.

Természetesen nem veszem valami komolyan ezeket a teszt dolgokat, de úgy vagyok vele, hogy néha szórakoztat, és olykor van benne egy-két dolog, ami esetleg még igaz is rám. 

Illetve ebben a könyvben az is benne van, hogy a különböző
 személyiségtípusok gyengéire ajánl egy-két "megoldást", úgymond kezelési tanácsot önmagunk számára, és ebből lehet szemezgetni, hogy ha valaki magára ismer bizonyos gyengékről, elolvashatja hogyan is kéne kezelnie azt. 

Én úgy töltöttem ki a tesztet, hogy fogtam egy darab papírt, és mindent kiirogattam, ikszelgettem, aztán miután ezzel megvoltam, rákerestem a neten, és természetesen fent vannak a tesztek, és egy gombnyomás a kiértékelés, ehh, mindegy.

Szóval ha valakit érdekel ez a vonal, vagy csak kíváncsi milyen típusba tartozik, annak érdemes elolvasnia a könyvet. 
Az én jellemzésemben sok olyan volt, ami abszolút nem igaz rám, viszont néhány olyat is találtam, ami viszont eléggé beletrafált, és érdekes volt arról olvasni, hogyan is kellene ezeket a tulajdonságokat kezelni a jövőben.

A teszt itt megtalálható és kitölthető.

- Eredeti cím: Personality Plus

2009. január 16., péntek

Állapota válságos

Óriási elánnal kezdtem neki ennek a könyvnek, ugye az ilyen téma mindig nagy lelkesedést vált ki belőlem, imádom. 

Aztán amikor elkezdtem olvasni, kicsit csalódott voltam, mert egy kissé erőltetettnek tűnt az írónő stílusa. 
Látszott, érződött, hogy nagyon szeretne lazán, jópofán viccelődni, humorosra venni a figurát, mindeközben teljesen életszerűen bemutatni az osztályon dolgozó nővérek életét - mind magán-, mind munkahelyi téren -, de sajnos, gondoltam én, aki nem születik írói vénával, az hiába erőlködik, a könyvet nem lehet élvezettel végigolvasni. 

Erre néhány oldal után, hopp! Gyökeres változáson ment keresztül a stílus, a hangvétel, a poénok - mintha csak meghallotta volna hangos morfondírozásomat az írónő, és észbe kapott volna. Onnantól fogva aztán nem volt megállás - a hasamat fogtam a röhögéstől sokszor, de annyira, hogy a héven szabályosan felröhögtem, ciki vagy nem ciki, eszméletlen volt.

És imádtam azt a részt is, amikor megelégeli a felsővezetők uralmát és nővérek kiszipolyozását, felmond, és elköltözik Montserrat-ra. (Tök jó, van egy régi "Where the hell is Montserrat" feliratú pólóm, az ugrott be róla hirtelen :) ) Óriási, ahogy ír a "medvetalpnyi" svábbogarakról a konyhában, a denevérekről, a tarantula pókról, a szalamandráról, és a többi ezer más állatról, amiktől az első napokban sikítófrászt kap, aztán szépen lassan megszokja őket.

Szóval imádtam a humorát, a stílusát, magát a témát, az őszinte hangvételét. Nagyon jó könyv volt, és bár ahogy nézem, ez az egyetlen könyve jelenleg, ami magyarul megjelent, azt hiszem megpróbálom a többit beszerezni angolul.
És akkor jöjjön az egyik kedvenc részem, amin eldobtam az agyam. :) 

".. láttam, hogy a 2-es és a 4-es beteg kikukucskál az ágyát körülvevő függöny mögül, és szintén elneveti magát, hiszen a látvány valóban kacagtató lehetett... két egyenruhás nővér, valamint egy tiszteletre méltó megjelenésű idősebb hölgy előregörnyedve csapkodja a székeket, a falat és egymás hátát, s közben nagyokat horkantva hangosan hahotázik. Amikor valamelyikünk felhorkant, akkor a másik kettő ugyanúgy folytatta, mint korábban, csak egy kicsit hangosabban. Úgy festhettünk, mint egy csapat kotkodácsoló tyúk, amelyiknek egyszerre van asztmája és orgazmusa."

- Eredeti cím: Condition critical 

2008. szeptember 24., szerda

Orvosok

Bee emlegette sokat ezt a könyvet, természetesen rögtön felkeltette vele a figyelmemet, így amint tudtam meg is szereztem.

Jó kis vastag könyv (850 oldal), a téma is érdekes, biztos voltam benne, hogy megéri a mindennapos cipekedés, bár persze mindenki ki volt akadva, amikor meglátta a táskámban a féltégla könyvet. Dehát, mint tudjuk, egy női táskába minden belefér.

A történet középpontjában négy fiatal élete áll: gyermekkoruk körülményei, családjuk, később medikus éveik a Harvard orvosi karán, majd a diploma utáni életük, munkájuk. Buktatókkal és sikerélményekkel, botránnyal és szerelemmel megfűszerezve, ahogy az a nagybetűs Életben is lenni szokott.

Ez egy tipikusan olyan téma, amit fantasztikusan olvasmányosra meg lehet írni, és ez Erich Segalnak tökéletesen sikerült is.
Egyszerűen olvastatja magát, csak úgy fogynak a lapok, és az ember alig várja, hogy folytathassa ott, ahol abbahagyta.

Kellő arányban olvashatunk szakmáról, családi ügyekről, barátságról, és magánéleti történésekről, és olvasás során kicsit hozzánk is nőnek a főszereplők, leginkább Barney, akiből tehetséges pszichiáter lesz, és Laura, akiből igazán elhivatott gyerekorvos.

Nem is fejtegetném részletesebben a történetet, ezt el kell olvasni, mert az az igazi élmény.

2008. június 20., péntek

The Choices We Made

Twenty-five women and men speak out about abortion

Ezt a könyvet még az egyetem alatt vettem egy antikváriumban a Múzeum körúton. Engem nagyon érdekel ez a téma valamiért (annak ellenére, hogy nincs személyes érintettségem a dologban), és gondoltam az, hogy angolul van, még jobb, kell egy kis nyelvgyakorlás is.

Nem mindig szokásom elolvasni a prológust, előszót a könyvek elején, de ez valahogy annyira jó volt ebben a könyvben, hogy végigolvastam azt is.
Rettentően érdekes mindenki története. Mindenkié más, és mégis ugyanaz. Legtöbbször ugyanazok az érzések, ugyanazok a félelmek. Mindenki kicsit máshogy éli meg, mindenki életére hatott valahogyan.

A legtöbb történet az abortusztilalom alatt történt, ami éppen ezért rettentő veszélyes, és költséges is volt. A nők legtöbbször teljesen tájékozatlanok voltak a témában, amit egyes kuruzslók könnyen ki is tudtak használni, ami sok nőnek majdnem az életébe került. Legtöbben nem merték elmondani a szüleiknek sem, féltek a haragjuktól, a kiábrándultságuktól.
Szinte mindannyian teljesen felvilágosulatlanok a terhességük előtt, a fogamzásgátlás mint olyan, majdhogynem ismeretlen előttük. Sokan tévhitben élnek, mely szerint pl. csak bizonyos napokon lehet teherbe esni, vagy hogy a hab 100%-os biztonságot nyújt.

Van, aki erőszak áldozata lett. Ez egy nagyon érdekes téma, és pont a napokban volt egy sorozatban ilyen sztori, mely szerint a nőt megerőszakolták, de mégis kihordta a gyermekét, azonban utána magára hagyta, mert nem bírta elviselni, hogy a gyereke majd mindig a vele megtörtént szörnyűségre emlékeztesse őt. Mert a gyerek hiába ártatlan az ügyben, mégis erőszakban fogant.
Vagy hogy mikortól számít az élet? A fogantatás pillanatától, a harmadik hónaptól, vagy csak a megszületés pillanatábanl?

Ilyen és ehhez hasonló problémák, felelevenített történetek vannak ebben a könyvben, amiben nők és férfiak őszintén, kitárulkozva írnak saját történetükről. Van, aki névtelenséget kért, de sokan nyíltan felvállalják önmagukat. A nevek között megtaláljuk még Whoopi Goldberget is.

Nagyon felkavaró, de mégis csodálatos könyv.

- A szerkesztő oldala: Angela Bonavoglia
- A könyvről angolul: Hammerbooks
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...