És akkor most kicsit visszakoznék. Bár maga a napló alig több, mint 30 oldal, az a 30 oldal olyan tömény, és fájdalmas, hogy azt hiszem nem is bírtam volna sokkal többet olvasni belőle.
Joannát 20 évesen megtámadja a gerincrák. Ez így már önmagában egy mérhetetlenül tragikus esemény, de amin Joanna és a családja keresztül megy a diagnózisig elvezető úton, az borzalmasan megrázó. Az ember akarva-akaratlanul is átérzi a fiatal lány szenvedéseit és fájdalmait, ezért is írtam, hogy rettentően tömény a könyv.
Egyik orvosa, Jacekuczak professzor szorgalmazta a versei és a napló kiadását könyv formájában, ami nagyon tanulságos olvasmány lehet az esetleges sorstársai számára is, de az egészséges, a mindennapok átlagos problémáival küzdő emberek számára is.
Ugyanis a naplót olvasva zuhant rám az érzés, hogy mennyire nem tudjuk megbecsülni azt, amink van. És hogy csak akkor érezzük mennyire fontos nekünk valami, ha veszélybe kerül, vagy ha elveszítjük. Ez mindenre igaz az életben, de az egészségünkre mindenképp. És lehet, hogy klisé, de hogy mennyire így van, azt a könyv olvasása után mindenki a bőrén érezheti.
"Szeretnék fölkelni, felöltözni és járni. Sétálni. De előbb szeretnék felöltözni. Ez az én fájdalmas vágyam. Szeretnék egy nadrágot felvenni vagy egy hosszú szoknyát és egy blúzt vagy egy pulóvert. Szeretnék kinézni valahogy: ruhában, cipőben. Éppen ez az. A cipő. Cipőben lenni és járni.[..] Milyen szép lenne! Az eszem fáj ezektől az ábrándoktól. Már két éve nem tudok fölkelni, felöltözni, járni. [..] Blúzokról és bugyikról álmodozom, harisnyákról és pulóverekről. Olyan dolgokról, amelyek idegenek lettek számomra. Szeretném ezeket megérinteni, simogatni, letenni magam mellé, és nézni rájuk. És semmi mást."
- Joanna Drazba: A szempillák függönyén túl
- Kiadó: Pont Kiadó
- Oldalszám: 120
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése