Picasso, az anti-nagypapa

Először is le kell szögeznem a tényt: szeretem Picassot. Persze elég sok festménye van, amit nem tennék ki a szobámba, de azért valljuk be, zseniális művész volt. Amikor egyszer Nizza-ban jártam, egy kiállításon vettem róla pár képeslapokat, amiket mostanában tervezek méltó keretbe foglalni és kitenni a falamra.
Ezek után olvastam el Picasso egyik unokájának, Marina Picassonak könyvét, ami csak azért érdekes, mert a könyv hangvétele nem túl pozitív-nosztalgiázós hangot üt meg, és akkor még finoman is fogalmaztam.

Az unoka könyvének megírását állítólag harmincévnyi hallgatás előzte meg, illetve több mint egy évtizedes pszichoterápia folyt közben.

Marina a múltat a családi kapcsolatok tükrében eleveníti meg: apja, Paulo örökös elnyomását és behódolását a Művésznek, nagyapja egész családra ránehezedő hatalmával és önkényességével, önzőségével, bátyja, Pablito érzékeny világával, és anyja, a Picasso-t "sztároló", nem igazán mintaanyaként viselkedő szülő emlékével.

Marina soraiból árad a keserűség, a hosszú éveken át cipelt családi teher és fájdalom. Fájdalom, hogy a nagyapa nem volt olyan nagyapa, amilyen a mesékben van. A nagyapa egy saját világában élő zseni volt, akinek sem ideje, sem türelme nem volt unokáira, és az egész családjára. A találkozások velük inkább csak hivatalos látogatások voltak, ami az unokák vélhetően elég rosszul éltek meg akkoriban. Mivel a gyerekek a szülőktől nem (sem) kapták meg a kellő odafigyelést és szeretetet, a nagypapa lett volna a mentsvár számukra, aki babusgatja őket, de sajnos ez nem így volt. Picasso nem ez a típus volt.

Sajnos a könyv eléggé erre van kiélezve, tulajdonképpen egy elfojtott szeretethiány tör ki Marinából, Picasso munkásságáról nem sokat olvashatunk. A sorok nagyrészt vádaskodó hangvétele nem feltétlenül vált ki az olvasóban rokonszenvet és együttérzést. Kicsit olyan, mint amikor az ember belecsöppen egy számára érdektelen veszekedés közepébe, de kénytelen végighallgatni. Azért szerencsére vigasztalnunk nem kell Marinát, arra valószínűleg ott volt neki a pszichoterapeutája, aki ösztönözhette őt e könyv megírásában.

Mindenesetre későbbi magánéletében nem bízza a véletlenre: több vietnami árva gyereket is örökbe fogad, és szintén Vietnamban létrehoz egy úgynevezett Gyerekfalut, ami hátrányos helyzetű gyerekek számára nyújt otthont. Valószínűleg magában így kompenzálja az érzést, hogy bár ő a nagy Picasso unokája, de ellentétben a saját felmenőivel, ő mindent meg akar adni a saját családjának. És ezzel nincs is baj. Csak szerintem jobban járt volna, ha a könyv helyett naplót írt volna, saját magának.
Inkább olvassuk el Gertrude Stein: Picasso c. művét!

• Marina Picasso: Nagyapám
• Kiadó: Etoile Kiadó
• Oldalszám: 223

Ajándékok

Most, hogy befejeztem a vizsgaidőszakot (el sem hiszem), felteszem végre, hogy milyen könyveket kaptam Karácsonyra. Alig várom, hogy nekikezdjek mindnek. Na meg persze a többinek, amik a polcon várnak rám..

Dr. Varró Vince 1921-ben született Budapesten. Budapesti iskolaévek, majd belgrádi és szegedi egyetemi tanulmányok után a Szegedi Orvostudományi Egyetem I. Belklinikájának munkatársa. Hetényi Géza tanítványa. Rövid II. belklinikai professzori kitérő után 1973-tól több mint két évtizeden át az I. Belklinika tanszékvezető egyetemi tanára. 1958-tól a Magyar Gasztroenterológiai Társaság főtitkára, majd elnöke. Számos magyar és idegen nyelvű könyv, tanulmány, tudományos munka szerzője. Önéletrajza egy három államrendszert átélt nemzedék képe múltjáról őszintén és sajátos látásmódban.

Harmincéves volt Albert Schweitzer – a strasbourg-i egyetem teológiai fakultásának tanára, a teológiai szeminárium igazgatója, prédikátor és hírneves orgonaművész, amikor elhatározta, hogy hátat fordít addigi sikeres életpályájának, és „olyan feladatot vállal, amelyek közvetlenül az embert szolgálhatja”. 1905-ben megkezdte orvosi tanulmányait, és 1913-ban, orvosi diplomával a zsebében s a saját pénzéből vásárolt orvosi felszereléssel, gyógyszerekkel elindult Afrikába, Gabon francia gyarmatra, hogy a párizsi evangélikus misszió lambarénéi állomásán megkezdje tevékenységét, és „ezzel törlesszen valamit az európaiaknak a színesbőrűekkel szemben fennálló adósságából”. Rendelője egy ócska tyúkól volt, a betegeket a szabad ég alatt kezelte, és elhelyezésükre egy-két kezdetleges barakk állt rendelkezésére. 1925-ben Schweitzer áttelepítette kórházát a misszió területéről saját telkére, biztosítva ezzel, hogy „vállalkozása vallások és nemzetek felett álljon”. A kórház azóta állandóan tovább épül. 1969-ben már 80 épülete volt, 600 beteget tudott ellátni és ugyanennyi kísérőt befogadni. A világ minden részéből érkeznek Lambarénéba önkéntes orvosok és ápolónők, hogy segítsék a kórház működését. Az őserdő orvosa önzetlen, áldozatos emberbaráti tevékenységével kivívta a világ népeinek tiszteletét. 1952-ben elnyerte a Nobel-békedíjat.

A kutatóorvos szerzők az élet kritikus szakaszait követik végig a fogantatástól az öregedésig. E kritikus szakaszokban (magzati élet, születés körüli időszak, serdülőkor, öregedés) a szervezetet érő hormonális és idegrendszerre ható károsítások vagy környezeti tényezők (például mérgezés) később megjelenő, de az egész életre kiható elváltozásokat okozhatnak, elsősorban az idegrendszer vagy a hormonális szabályozás károsodása révén. Ugyancsak életre szóló problémákat idézhetnek elő a csecsemő- és gyermekkori vagy serdülőkori lelki és nevelési hatások. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a drogélvezet vagy egyéb életviteli kilengések éppúgy, mint a környezetszennyező anyagok nemcsak az egyént, hanem az utódokat is súlyosan károsíthatják. Tehát nemcsak önmagunkért, hanem a jövő nemzedékeiért is felelősek vagyunk. A könyv közérthető, olvasmányos stílusban szól a legszélesebb olvasóközönséghez.

A szempillák függönyén túl

A neten rendeltem ezt a könyvet még régebben, és emlékszem, mennyire csalódott voltam, hogy a 120 oldalból körülbelül 33 oldal maga a napló, a többi vers. Versek, amiket Joanna írt. Talán emiatt is állt a polcomon ennyi ideig, de most nem akartam hosszú könyvbe kezdeni, így azt gondoltam, most jött el az ideje..

És akkor most kicsit visszakoznék. Bár maga a napló alig több, mint 30 oldal, az a 30 oldal olyan tömény, és fájdalmas, hogy azt hiszem nem is bírtam volna sokkal többet olvasni belőle.
Joannát 20 évesen megtámadja a gerincrák. Ez így már önmagában egy mérhetetlenül tragikus esemény, de amin Joanna és a családja keresztül megy a diagnózisig elvezető úton, az borzalmasan megrázó. Az ember akarva-akaratlanul is átérzi a fiatal lány szenvedéseit és fájdalmait, ezért is írtam, hogy rettentően tömény a könyv.
Egyik orvosa, Jacekuczak professzor szorgalmazta a versei és a napló kiadását könyv formájában, ami nagyon tanulságos olvasmány lehet az esetleges sorstársai számára is, de az egészséges, a mindennapok átlagos problémáival küzdő emberek számára is. 
Ugyanis a naplót olvasva zuhant rám az érzés, hogy mennyire nem tudjuk megbecsülni azt, amink van. És hogy csak akkor érezzük mennyire fontos nekünk valami, ha veszélybe kerül, vagy ha elveszítjük. Ez mindenre igaz az életben, de az egészségünkre mindenképp. És lehet, hogy klisé, de hogy mennyire így van, azt a könyv olvasása után mindenki a bőrén érezheti.

"Szeretnék fölkelni, felöltözni és járni. Sétálni. De előbb szeretnék felöltözni. Ez az én fájdalmas vágyam. Szeretnék egy nadrágot felvenni vagy egy hosszú szoknyát és egy blúzt vagy egy pulóvert. Szeretnék kinézni valahogy: ruhában, cipőben. Éppen ez az. A cipő. Cipőben lenni és járni.[..] Milyen szép lenne! Az eszem fáj ezektől az ábrándoktól. Már két éve nem tudok fölkelni, felöltözni, járni. [..] Blúzokról és bugyikról álmodozom, harisnyákról és pulóverekről. Olyan dolgokról, amelyek idegenek lettek számomra. Szeretném ezeket megérinteni, simogatni, letenni magam mellé, és nézni rájuk. És semmi mást."

• Joanna Drazba: A szempillák függönyén túl
• Kiadó: Pont Kiadó 
• Oldalszám: 120

Köszönöm :)

Köszönöm szépen ezt a csodás kis díjat, amit egyik kedvenc bloggerinámtól, Andiamo-tól kaptam!

Mivel már szerintem majdnem körbeért, nem emelek ki senkit, de a link-listámról mindenki megérdemli. ;)

Szívügy - Egy amerikai orvos magyar emlékei

Nagy érdeklődéssel vettem kezembe Dr. Kerényi Tamás könyvét. Visszaemlékezése rengeteg érzelmet hoz felszínre benne, és szerintem az olvasókban is, legalábbis engem mélyen megérintett élete története.
Az ötvenes évekbeli Magyarországon vagyunk, sztálinista terror, gulág táborok, ÁVH, besúgók. Kerényi Tamás édesapja is "eltűnik" hosszú évekre, mialatt nem tudnak róla semmit, a csonkán maradt család próbálja úgy folytatni az életét, ahogy addig, és soha föl nem adni a reményt, hogy apjuk visszatér egészségesen.

Tamás úgy dönt, hogy orvosi egyetemre megy, mint kiderül, ez apja kívánsága is. Lelkesen kezd bele tanulmányaiba, de az otthoni helyzet annyira elmérgesedik, hogy Tamás hosszas vívódás után úgy dönt, 1956-ban elhagyja az országot. Szülei nem tudnak róla, csak néhány baráttal osztja meg tervét, akik segítenek neki véghezvinni ezt az akkor csöppet sem veszélytelen tervet, és végül Tamás Amerikába kerül.
Hatalmas szorgalommal és kitartó munkával megtanulja a nyelvet, befejezi félbemaradt orvosi tanulmányait, és sikeres szülész-nőgyógyász lesz Amerikában.

A természetéből adódóan örökké tevékeny embert váratlan balesete, egy szívinfarktus dönti le a lábáról, és köti a kórházi ágyhoz hosszú hetekre. Ez a fordulat nagy bosszúsággal és félelemmel tölti el, hirtelen elönti a tehetetlenség érzése, és aggasztja, hogy kicsúszik kezéből a kormány, ami számára eddig ismeretlen érzés. A kényszerpihenő alatt megérik benne a gondolat: ahogy elfoglalt egyetemistaként ő nem tette meg anno, hogy édesapját faggassa a szörnyű orosz fogságbeli életéről, szeretné, ha a saját gyerekei megismernék az övét: küzdelmes gyerekkorát, magyarországi életét és történeteit.
Így hát megírja ezt a könyvet, amit azt hiszem nem csak a közvetlen családja, de sokan mások is nagy érdeklődéssel forgathatnak majd. Én legalábbis azzal tettem, és nagyon szerettem.

1990-ben ösztöndíjat alapított fiatal magyar orvostanhallgatók számára.

Dr. Kerényi Tamás Szülész-nőgyógyásznak a magyar tudományos együttműködés, a tehetséges fiatal magyar orvosok kutatómunkájának elősegítése a "Kerényi Perinatális Ösztöndíj" létrehozásával, valamint 1956 szellemének és örökségének ébrentartása érdekében végzett munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozták:

(forrás: www.gimagine.com)

Amerikában is kiadták könyvét "Ice chips" címmel, sajnos a neten nem leltem, pedig kíváncsi lennék a borítójára.

• Kerényi Tamás: Szívügy - Egy amerikai orvos magyar emlékei. Szeged - '56 - New York
• Kiadó: Magyar Könyvklub
• Oldalszám: 294
• A díjátadáson mondott beszéde angolul
• 
  

Who is the Morrie in your life?

Mindenkinek kellene egy Morrie az életébe. Vagy legalábbis mindenkinek el kellene olvasnia ezt a könyvet.
Hogy érzékeltessem, mennyire nem túlzok: a könyvet 41 nyelvre fordították le és több országban kötelező olvasmány középiskolákban és egyetemeken is.

Mitch Albom-tól elsőként a "Csak egy kis hit kell" c. könyvet olvastam, ami után biztosra vettem, hogy azt a többi könyve fogja követni; tetszik az a minden mesterkéltség nélküli stílusa, őszintesége és hogy alapvetően nagyon jó ember.

Mivel a Tuesdays with Morrie megvolt angolul, nagyon kíváncsian álltam neki az olvasásnak, nem kevés elvárással felszerelkezve. És hát, nem hogy nem csalódtam, de Mitch Albom ha lehet, még nagyobbat nőtt a szememben.

Mitch Albom igen sokrétű ember, szociológiából van diplomája, újság- és forgatókönyvíró, rádiós és tévés személyiség, és jazz zongorista. Ez a könyve 205 hétig vezette a New York Times bestseller listáját - ami szerintem elképesztő, viszont a könyv olvasása után maximálisan érthető is.

De miről is szól ez a könyve? Morrie Schwartz Mitch egyetemi tanára volt, akivel kölcsönösen nagyon kedvelték egymást.
A diplomaünnepségen Mitch biztosítja szeretett tanárát afelől, hogy fog még hallani róla, azonban ahogy az az ígéretekkel lenni szokott, feledésbe is merült, és Mitch két évtizeddel később, egy tévés műsorban hall újra öreg tanáráról, aki gyógyíthatatlan betegségben szenved.
Ez a szörnyű kór az ALS (Amyotrophiás lateralsclerosis), ami a mozgató idegsejtek fokozatos pusztulásával járó progresszív idegrendszeri megbetegedés, amely testszerte az izmok gyengeségéhez, sorvadásához és 3-8 éven belül halálhoz vezet.

"In the beginning of life, when we are infants, we need others to survive, right? And at the end of life, when you got like me, you need others to survive, right?" His voice dropped to a whisper. "But here's the secret: in between we need others as well."

Morrie életszeretete: egyedül is eljárt táncolni, és hajnalig ropta

Mitch Albom Detroit-ból Boston-ba repül, hogy felkeresse őt otthonában, és ez a könyv az ő együtt töltött keddi napjaikról szól, a közös beszélgetésekről, Morrie csodálatos életszeretetéről és szemléletéről, és szeretettel teli tanácsairól az élethez, amelyek minket is elgondolkodtatnak. Morrie nem fél szembenézni a halállal, utolsó percéig képes mosolyogni, és nem veszti el az életbe vetett hitét. Végigkísérhetjük Mitch Albom változását is: ahogy a zárkózott, örökké kapkodó, munkájának élő férfi imádott tanára utolsó hónapjaiban teljesen más emberré válik. Nem fél kimutatni a szeretetét, és nagy szeretettel ápolja őt.

"It's natural to die." he said again. "The fact that we make such a big hullabaloo over it is all beacuse we don't see ourselves as part of nature. We think beacuse we're human we're something above nature."

Nem túlzok, ha azt írom, hogy a könyv utolsó kb. 40 oldalát végig sírtam.. Annyira gyönyörű volt, annyira fájdalmas, de mégis csodálatos, ahogy két felnőtt férfi búcsúzik egymástól, megpróbálva megőrizni minden közös pillanatot, és elengedni egymás kezét örökre.

Csodálatos könyv, meleg szívvel ajánlom mindenkinek!
Ahogy utánanéztem, látom, hogy film is készült belőle, Leckék az életről címmel, Jack Lemmon főszereplésével, alig várom, hogy megnézhessem, nagyon kíváncsi vagyok.

• Tuesdays with Morrie
• Magyar címe: Keddig beszélgetések életről és halálról
• Oldalszám: 182
• Kiadó: Doubleday / Könyvfakasztó Kiadó
• Film is készült belőle
• Mitch Albom oldala

A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza

Akihez közel áll az orvostudomány, vagy legalábbis szívesen olvas orvosírók által írt könyveket, azok Andrea Majocchi könyvében biztos nem fognak csalódni. Bár előszavában megjegyzi, hogy könyve az orvosoknak túl kevés, a laikusoknak pedig túl szakmai, ezért leginkább orvostanhallgató fiának írta, egyfajta végrendelkezésként, és hogy jó és példás életre ösztökélje. De ez ne riasszon el minket, könyve nagyon is élvezhető.

Édesapját, aki nagyreményű orvos volt, még gyermekkorában elveszítette, így az árván maradt családot nagybátyja vette védelmébe. Nagyon szűkösen éltek, de Andrea-nak sikerül megnyernie egy ösztöndíjat, amivel lehetősége nyílik rá, hogy teljesüljön az álma, és apja nyomdokaiba lépve orvosi egyetemre menjen.

A XIX. század környékén járunk Olaszországban, Andrea Majocchi-nak sokféle kalandban és izgalomban van része orvosi pályafutása során, úgyhogy a történeteit olvasva nem unatkozunk majd.

Cirkuszos kocsiban, bordélyházban operál, sokszor kockáztatva a saját életét is, mindvégig próbálva az általa vélt helyes és orvoshoz méltó utat járni, ami az akkori időben (sem) nem volt könnyű dolog. Dolgozik az első világháború alatt a katonai kórházakban, segédkezik párbajoknál, utazik a lourdes-i zarándokok mellett  kísérő orvosként, és még rengeteg más kalandban van része.

Érdemes tehát elolvasni, izgalmas és emberi könyv ez, ajánlom mindenkinek.

• Andrea Majocchi: A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza 
• Eredeti cím: Vita di chirurgo
• Kiadó: Dante Könyvkiadó, 1940
• Oldalszám: 351

Muffin díj

Andiamo ajándékozott meg ezzel a díjjal, köszönöm szépen neki, nagyon jólesett!

Mostanában ritkábban van időm könyves-blogokat olvasni, de azért persze próbálok pótolgatni, illetve amiely könyvek felkeltik a kíváncsiságom, azokat elolvasom, ki mit írt róla. Ahogy látom már majdnem mindenki megkapta ezt a díjat, azért szemezgetnék pár nekem kedves blogot, aki még talán nem.

1. Bridge 
2. Annamarie
3. Isolde