Vita

Melania G. Mazzucco nálam  "Az egy tökéletes nap" után olyan írónővé vált, akinek a könyveire most már feltétlenül kíváncsi vagyok. Ugyanis lehet bármilyen jó egy történet, ha az írónak nincs megfelelő stílusa, vagy nem tudja megfelelően érzékeltetni, amit kell. Mazzucco könyveihez nem kell sok fantázia: az írónő ugyanis olyan érzékletesen ír, hogy lelki szemeink előtt megelevenednek a képek, és nem kell mást tennünk, csak hátradőlni a fotelban, vagy az ágyban, és hagyni, hogy magával ragadjon a történet. Belecsöppenni egy másik világba, átélni a fájdalmakat, örömöket, sírni és nevetni.

És nem csalódtam: nagyon mély könyv ez, nincs összecsapva és elnagyolva, látszik, hogy hosszas kutatómunka előzte meg az írást.

Az írónő ugyanis saját családfáját is kutatta mindeközben. A regény két főszereplője Vita és Diamante, gyerekkori jóbarátok, Diamante pedig történetesen Melania Mazzucco nagypapája.

1903-ban Vita 9 éves, Diamante pedig 12, amikor elhagyják Olaszországot, és Amerika felé tartanak egy hajón. Vita édesapja Amerikában lakik, hozzá küldték őket a szülők egy jobb, és szebb jövő reményében. Az ottani állapotok azonban rémisztőek: Vita apja egy panziót üzemeltet az olasz negyedben, ahol együtt laknak a munkásokkal, akik hangosak, és büdösek, és a gyerekek sok szörnyűséggel szembesülnek- nyomorral, halállal, bűnőzéssel, éhezéssel. Csak az egymás iránt érzett szerelmük tartja bennük a lelket sokszor, amiről úgy gondolják, az egyetlen biztos dolog az életükben.

"Nem lenne élet az, amit olyan körülmények között él az ember, hogy nem kaphat sebeket, és nem érintheti fájdalom és csalódás. Nem ajándék az, amit úgy adunk, hogy közben garanciát kérünk arra, hogy érintetlenül kerülünk ki a dologból, sőt még viszonzást is kapunk érte. Csak akit valóban szeretünk, az tud elárulni bennünket." 

 Sokféle karaktert ismerünk meg, mindenkinek megvan a maga életútja. Az olasz emigránsoknak nagyon nehéz életük van New York-ban, emiatt nehéz igazán jó munkát is találni. Diamante vízhordó fiúnak áll messze a várostól, ahol a sok szenvedés és átverés után csupán egy dolog élteti; hogy hazajöhet végre Vita-jához.

A könyv több idősíkban mozog, emiatt volt, hogy kicsit elvesztettem a fonalat, de a fülszöveg sokat segít benne, hogy megértsük, hol is járunk épp, ha elakadnánk. A "Vita" az a regény, amit szép lassan, nyugodt körülmények között érdemes olvasni, mintegy magunkba szívni az atmoszféráját a könyvnek.

Melania Mazzucco a saját családja történetét fonta össze a huszadik századi olasz emigránsok világával, az idősíkok változtatásával pedig néha rádöbbenünk, milyen múlandó az élet, az emlékek azonban örökre velünk maradnak.

• Melania Mazzucco: Vita
• Oldalszám: 644
• Kiadó: Európa Könyvkiadó