A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)

2010. november 5., péntek

Ellentétek

Iain M. Banks skót író, aki szépirodalmi műveit a közbülső M. nélkül publikálja, míg M. Banks-ként sci-fi könyveket ír.

Az Ellentétek című könyvét, a címlap szerint a sci-fi író énje tette le ugyan az asztalra, a történet azonban akár egy történelmi regény borítója mögül is ránk köszönhetne, egyedül szokatlan díszletei, és környezete árulkodik fiktív voltáról.

A szereplők, kicsiny világuk, és ellentéteik rendkívül élőek, hihetőek és ismerősek. Két történet fonódik szorosan össze egy fejlődő világban, mely földi terminológia szerint lassan kilép a középkorból.

Az egyik szálat a narrátor, egy első olvasatra egyszerű orvostanonc meséli el, - kissé esetlen szavaival, és magyarázatával - ki maga is aktív részese a történetnek. A másik részét, elmondása szerint egy kéziratban lelte, s melynek eseményeit (világában) mindenki jól ismeri, ezért azt magyarázat nélkül közli, csupán annak terjengős szóvirágait nyeste meg kissé. A két esemény közt a kapcsolatot felfedezvén, ám annak megfejtését az olvasóra bízva, a szálaikat szorosan összefűzve tárja elénk meséjét.

A történetek fókuszában egyrészt egy felvilágosult, művelt és jószándékú orvosnő, másrészt egy elhivatott, titokzatos testőr küzd az előítéletek, feleslegesnek ítélt szabályok és az ezeket megtestesítő emberek ellen. Mindketten idegenek az őket körülvevő, - elméletileg más alapokra helyezett, alapjában véve mégis hasonló - társadalomban és szokások körében, a narrátor azonban meglelni véli köztük a kapcsolatot, illetve azt az ellentétet amely különböző utakra indította őket ismeretlen hazájukból.
A két történetet - látható és láthatatlan szálaikat - követve, melyeket elletétek határoznak meg,hajtanak előre, és fonnak össze bonyolult mintává, elvesztem az eleven színekkel lefestett és végtelen sok karakterben, cselekedetben és apró mozzanatban elrejtett részletből felépített világban. A főszereplők körül örvénylő, feltartóztathatatlannak rémlő események magukkal rántják az embert, és a narrátor óvatos előszavára alig-alig emlékezve kezdi az olvasó felfedezni a látszólag különálló történetek közti kapcsolatot.

Az események hátterét lassan feltöltő mozaikdarabok, melyek árnyalják a karaktereket, és kiszínezik a történetet, időnként több kérdést vetnek fel, mint amit megválaszolnak, eképp téve az ábrázolt világot folytonossá és felfedezendővé. És ahol a történetek végül meglepő módon összeérnek, s világuk ellenőrzésünk nélkül fut tovább, az olvasónak kedve támad újból előrelapozni, hogy a kirakós hiányzó darabjait is a helyére illesze...



  • Iain M. Banks: Ellentétek
  • Eredeti cím: Inversions
  • Oldalszám: 374
  • Kiadó: Agave Könyvek
  • Az íróról még

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...