A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)

2009. április 26., vasárnap

XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 2009

Péntek este megcéloztuk a Millenárist, Ulickaja könyvdedikálás célzattal.

Mivel előző nap még nem volt egyértelmű számomra, hogy most akkor megyünk-e vagy nem, nem vittem magammal a könyvet, de úgy voltam vele, hogy majd akkor ott veszek egyet, úgyis hiányzik még jó pár a repertoáromból.

Végül megtaláltuk a kiadó sátrát, gyorsan beújítottam egy Életművésznőkre (eredetileg Kukockijt akartam, de már csak egy példány volt belőle, azt Bee-nek adtam), a jó hír az volt, hogy ott is 20% volt a könyvekre.
A sor nem volt szerencsére hosszú, és gyorsan is haladt. Mint kiderült azért, mert nem is volt túl személyes a dolog. Se egy mosoly, se egy pillantás, vagy köszönés (egyes esetektől eltekintve), így gyorsan haladt a dolog.
Nem baj, ilyenem is van már, azért jó, hogy elmentünk.

Na és kicsit körülnéztünk, és záróra előtt 10 perccel belefutottunk az Ulpius 2-őt fizet 5-öt vihet akciójába, amit nem lehetett kihagyni!! Bár már nem volt olyan órási a választék, azért az eladó fiúk bíztatására végül sikerült találni öt olyat, amiket már úgyis el szerettem volna olvasni.
Hát íme a könyvfesztiválos termés:


2 megjegyzés:

Joeymano írta...

tyűű, de nagy mázlid volt ezzel az ulpius akcióval! :) tökjókat vettél! kár, h én nem mentem el.:(

szamárfül írta...

én őt dedikáltattam:
http://evocatio.blog.hu/2009/04/28/utoferfiak

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...