Bee emlegette sokat ezt a könyvet, természetesen rögtön felkeltette vele a figyelmemet, így amint tudtam meg is szereztem.
Jó kis vastag könyv (850 oldal), a téma is érdekes, biztos voltam benne, hogy megéri a mindennapos cipekedés, bár persze mindenki ki volt akadva, amikor meglátta a táskámban a féltégla könyvet. Dehát, mint tudjuk, egy női táskába minden belefér.
A történet középpontjában négy fiatal élete áll: gyermekkoruk körülményei, családjuk, később medikus éveik a Harvard orvosi karán, majd a diploma utáni életük, munkájuk. Buktatókkal és sikerélményekkel, botránnyal és szerelemmel megfűszerezve, ahogy az a nagybetűs Életben is lenni szokott.
Ez egy tipikusan olyan téma, amit fantasztikusan olvasmányosra meg lehet írni, és ez Erich Segalnak tökéletesen sikerült is.
Egyszerűen olvastatja magát, csak úgy fogynak a lapok, és az ember alig várja, hogy folytathassa ott, ahol abbahagyta.
Kellő arányban olvashatunk szakmáról, családi ügyekről, barátságról, és magánéleti történésekről, és olvasás során kicsit hozzánk is nőnek a főszereplők, leginkább Barney, akiből tehetséges pszichiáter lesz, és Laura, akiből igazán elhivatott gyerekorvos.
Nem is fejtegetném részletesebben a történetet, ezt el kell olvasni, mert az az igazi élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése