Pop, csajok, satöbbi

Nagyon kíváncsi voltam már erre a könyvre, kb. olyan volt számomra, mint A lét elviselhetetlen könnyűsége Kunderától: annyit olvastam és hallottam már róla, illetve sokszor idézetekbe botlottam a könyvből, hogy végre már beszereztem és rávetettem magam.

Az talán mindig veszélyes egy kicsit, amikor valaki nagy elvárásokkal áll neki egy könyvnek, kicsit én is így voltam most ezzel.

Olvastam valahol a neten egy kiritikában, hogy Nick Hornby eme könyve tulajdonképpen "Bridget Jones naplója pasiknak". Na most ez a kifejezés tökéletesen fedi a véleményemet. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett a könyv, mert a Bridget Jones naplóját imádtam anno, csak azt, hogy ugyanazok a szenvedések, problémák, taktikázások, gondolatok vannak benne, mint a "női változatban", csak éppen egy férfi nézőpontjából: a téma nem a nők, hanem a férfiak körül forog.

Nick Hornby nagyon jól ír, élvezet olvasni, DE. Már az első néhány oldal után a hajamat téptem a fordító jóvoltából. Azért az, hogy a számcímeket lefordította magyarra, az elég durva húzás volt. És még ezen kívül is volt pár apróság, ami zavart, így végig azt gondoltam magamban, hogy angolul kellett volna inkább elolvasni, de most már mindegy.

A történetet le sem írom, úgyis biztos mindenkinek már a könyökén jön ki, ha van olyan még egyáltalán, aki még nem olvasta.
Abból a szempontból mindenképp érdekes, hogy (ó, minden nő álma) kicsit bepillanthatunk a férfiak agyába, anélkül, hogy egyszer is feltennénk azt a bizonyos kérdést, amitől minden pasinak borsózik a háta: "Mire gondolsz most?"
Ebből kiderül, hogy a férfiak nem taktikáznak annyit, nem bonyolítják túl a dolgokat, ha azt kérdezik jobb volt-e valaki az ágyban, akkor az azt jelenti jobb volt-e valaki az ágyban. (De a helyes válasz minden esetben a "NEM".)
És ha összeköltözünk valakivel, azután se hordjunk lepukkant, szakadt bugyit, mert az kétségkívül illúzióromboló!

- Eredeti cím: High Fidelity
- Kritika az Ekulturán
- A film belőle