A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)

2008. május 24., szombat

Nyolcvan nap alatt a Föld körül

El is felejtettem, hogy ez a könyvem még a legutóbbi Alexandrás rendelésből megvan, a polcon hevert, szépen várva a sorára.

Még múlt Karácsonykor kaptam az ihletet, amikor a nagybátyánkéknak nézegettünk DVD-ket bátyóval, és köztük volt Michael Palin ezen filmje is. Gondoltam elolvasom a könyvet először, aztán ha tetszett, kölcsön kérem a filmet.

Hát tetszett.
Michael Palin, az ex-Monty Python tagja, a képzeletbeli Verne hős, Phileas Fogg utazása alapján vág neki a Föld körüli útnak a BBC szervezésében, egy kisebb stábbal, akik megörökítik a fontosabb pillanatokat a kellő időben.

Az eleje fele kicsit ugyan elbizonytalanodtam, hogy bár én imádom a napló-stílusban íródott regényeket, és az útibeszámolókat is nagyon szívesen olvasom, de itt végülis M. Palinnak egyik országban sem volt sok ideje élményeket begyűjteni, inkább csak az utazás közben szerzett benyomásairól ír. Persze aztán kiderült, hogy az nem hogy nem unalmas, hanem rengeteg kalanddal társult, és mivel M. Palin elég nyílt, és barátkozós fajta, sok emberhez közel került, és emiatt rengeteg élményben volt része.

Szemléletesen festi le hosszú hajóútjaikat a tengeren hánykolódva, a különböző nemzetiségű és temperamentumú embereket, az országokat, emellett nagyon jó humorérzékkel bír, ami szintén sokat dob a regényen.
Az eredeti terv szerint a repülő kivételével bármely közlekedési eszközt igénybe vehet, úgyhogy utazik hajón, vonaton, kutyaszánon, hőlégballonban, tevén, amelyek mindegyike egy sajátos kalandot jelentett számára.

Végül sikerül teljesítenie a kitűzött 80 napos határidőt, de azért az utazás során néhány alkalommal veszélybe kerül az időn belüli hazatérés, de pont ettől is olyan izgalmas a könyv.

- Eredeti cím: Around the World in 80 days
- Galla Miklós interjúja Michael Palinnal: Nincs nyereg a biciklijén
- A film belőle

2 megjegyzés:

picidzé írta...

Ó hát ez nagyon jó. Megjelent még a csendesóceános, meg az északisarktóldélisarkigos is.

Dévédén néha előveszem valamelyik utazós műsorát, annyira emberi, annyira vicces, annyira szép.

Baszki férfi vagyok, összekapom magam.

Anni írta...

megjelent még a Szaharás is ;)
azt nem tudom, hogy a himalájással mi van (pláne a Hemingway életét követő útról készült könyvvel, illetve a két évvel ezelőtt Közép- és Kelet-Európában tett utazásának - igen, járt Pesten, a Dunakanyarban és a Hortobágyon is - könyvbeli megörökítésével), sajnos mostanában nem beszélgettem a fordítóval, ez az én gondatlanságom

A Palin-útikönyvekkel egy gond van, hogy a fordítás néhol túlságosan vicces akar lenni, és nem ironikus, a kettő között pedig azért van egy kis különbség


egyébként hozzátartozik ehhez az első útjához, hogy Palin csak a negyedik kiszemeltje volt a BBCnek, a többiek mind lemondták, és azóta pedig ez lett ennek a rendkívüli intelligenciájú és multitalent embernek a fő tevékenysége

Ui: Van egy regénye Hemingway's Chair címmel kb 10-12 éve adta ki, s úgy tudom, jelenleg fordítás alatt van

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...