A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)
2007. október 27., szombat
Tükörvilágom - 1. kötet
"Bolyongtam a Föld nevű bolygón". Ez az alcíme a könyvnek, és ebből már sejthetjük, hogy egy útinaplóhoz van szerencsénk.
Az első kötetben pedig az úticél nem más, mint India, Japán, Mianmar, Kambodzsa, Laosz, Thaiföld, Kína, Taiwan, Új-Zéland és Ausztrália.
A könyv egy házaspár hosszú utazásának élményeit osztja meg velünk, azon belül is a pár hölgy tagja szemével láthatjuk a sok csodát mi is, otthonról a fotelből. Hiszen annyira részletekbe menően - de sosem unalmasan - ír a színekről, illatokról, vagy éppen szagokról, formákról, hangokról, hogy már-már magunk is testközelből érezzük a leírtakat.
A házaspár kalandvágyának köszönhetően egy-egy ország igen sokféle arcát megismerhetjük, és olyan dolgokat tudhatunk meg, amit szimpla útikönyvekből nem. Mivel szívesen barátkoznak, sok közelükben lévő helyi embernek 'megered a nyelve', és érdekes történeteket vagy információt nyújthat számunkra is országuk kultúrájáról.
Egy-egy ország éttermének fogásait is oly jóízűen és érzékletesen írja le, hogy szinte biztosan beindul a nyáltermelésünk a sorok láttán - bár szerencsére elég sok hal volt a menüben, úgyhogy én ott érzéketlen maradtam.
Nem csak az adott helyről, kultúráról, emberekről kapunk betekintést, hanem kicsit a saját életüket is belevonja a könyvbe: mindig megtudhatunk ezt-azt a múltjukról, régi történetek jönnek elő valami kapcsán, családi emlékek, sztorik régi barátokkal, munkahelyi visszaemlékezések, egyszóval nem puszta útleírás, hanem annál sokkal több.
Tehát ha egy kis utazásra vágyunk, de nincs időnk/pénzünk a megvalósításra, dőljünk hátra a fotelben és egy kellemes útitárssal képzeletben eljuthatunk szinte bárhová - és valóban, ugyanis az első kötet után megjelent még három, így megismerhetjük a Földközi-tenger vidékét és Afrikát, Latin-Amerikát, a Karib-, és a Csendes-óceáni szigetvilágot, és egy kicsit bővebben Indiát is.
A könyvekről és a szerzőről bővebben itt: www.tukorvilagom.hu/
Bejegyezte:
Cukorfalat
dátum:
szombat, október 27, 2007
Címkék:
Háttér Kiadó és Kereskedelmi Kft.,
Husz Mariann,
magyar irodalom,
utazás
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése