A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)

2010. szeptember 9., csütörtök

Együtt Párizsban

"Klikk-klak.
Senki ne mozduljon.
Felfüggesztett pillanat.
Boldogság."

Sokat hallottam már erről a könyvről, de néha pont ezért nincs kedvem elolvasni bizonyos könyveket, mert már "a csapból is ez folyik". Vagy akkor szeretném elolvasni, ha már lement a nagy láz vele kapcsolatban.
Aztán amikor a Magyar Könyvklub üzletébe betévedtem, nem lehetett otthagyni annyiért. Aztán úgy hozta a hangulatom, hogy mégis elkezdtem olvasni, és onnan már nem volt visszaút. Ugyanis ez tipikusan az a könyv amibe az ember belemerül, ha olvassa, akkor megszűnik a külvilág, és szinte a szereplőkkel együtt él, ő is részese a történetnek, még ha csak figyelőként is..


Őszintén szólva nem vártam nagyon ütőset ettől a könyvtől és Anna Gavalda-tól, bár még nem olvastam tőle semmit, de valahogy light-os női ponyvának tituláltam magamban a regényeit, persze semmire nem alapozva.

Ahogy egyre inkább belemerültem a regénybe, annál jobban magával ragadott nem csak a történet, hanem maguk a szereplők is, egytől-egyig. A morózus és sokszor bunkó Franck, az ő karakterét jól ismerem az életből, aki vastag páncélja mögé rejtőzve néha kiszól valami bántót, miközben belül le tudná harapni a saját fejét.

Camille, a vékonyka de belül megkeményedett, és már sok mindent megélt tehetséges festőnő, jószívű és elkápráztatja lényével a környezetét, Philibert, aki egy igazi lovag, ami itt szó szerint értendő: magázódik és mintha egy másik századból tévedt volna ide, végtelenül udvarias és körülményes, teljesen Franck ellentéte.
Ez a három fiatal azonban az együttélés alatt annyira összecsiszolódik, hogy már el se tudnák képzelni egymás nélkül mindennapjaikat Philibert kis kastély-szerű otthonában.

Aztán még ott van Franck nagymamája, Paulette, aki nagyon is beleillik a képbe, és aki már előre tudja, amit a fiatalok még nem, belelát a szívekbe.

Nem találtam sablonosnak, sziruposnak a könyvet, engem nagyon megérintett az egész, és szerintem teljesen életszerű is. A regény közepe fele már annyira beleéltem magam a történetbe, hogy olyan hülye érzésem volt, mintha ismerném a karaktereket, mintha én is ott lennék velük.. Azt akartam, hogy ne legyen vége, tartson még, ne kelljen letenni, becsukni, polcra rakni..
Szörnyű sorsok, életek tárulnak fel, a gyerekkori traumák felnőttkori kicsúcsosodásai, néha elképesztő, hogy mit meg nem élünk gyerekkorban, és azok milyen hatással vannak felnőttkorunkban a jellemünkre.

Anna Gavalda írónő nagyon fiatal, 1970-es születésű, egy válás után két gyermekével él Seine-et-Marne beli otthonában, ahol ír, franciát tanít, és egy állatorvosnál asszisztenskedik.
Nem tudom a többi könyve milyen, de ez elég meggyőző volt ahhoz, hogy majd elolvassam a többi művét is.
Az eredeti borító meg ezerszer jobb, kár, hogy nem hagyták meg..



  • Cím: Együtt lehetnénk
  • Eredeti cím: Ensemble, c'est tout
  • Oldalszám: 628
  • Kiadó: Magvető Könyvkiadó

4 megjegyzés:

Ildy írta...

Jó a poszt!
Igen, én is így vagyok a csapból folyó könyvekkel. Nincs kedvem elolvasni őket.
Azok amúgy zsírkréták a borítón vagy nagy darab cukorkák? Nem tudom kivenni.

Cukorfalat írta...

:) Akkor nem vagyok ezzel egyedül.
Zsírkréták lesznek azok, Cammille-ra, a festőnőre utalva.. Nekem nagyon tetszik.

Shal írta...

Nekem sima krétának tűnnek, tényleg jó kis borító, nem tudom, miért változtatták meg.

Cukorfalat írta...

Basszus, nem is értem miért írtam zsírkrétát :)) természetesen sima krétára gondoltam én is, de sebaj. :) Igen, kár volt lecserélni..

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...