Teljesen véletlenül akadtam rá a kötetre böngészés közben, és a cím alapján egyértelmű volt, hogy nekem való kötet.
Dr. Ábrahám Erzsébet az orvosi egyetemen harmadéves volt, amikor egy gyakorlat alatt kémcsöveket vizsgáltak, amelyik közül az egyik egy szerencsétlen kimenet folytán összetört. TBC bacilus volt benne.
Orvosa, a debreceni tüdőszanatórium professzora rengeteget segített neki a gyógyulásban, a szakmai részén kívül lelkileg is támogatta, erősítette a fiatal és rémült lányt.
Amikor már nem volt fertőző, a professzor felajánlotta neki, hogy ha van kedve, segítsen be egy kicsit a rendelőben, és ő megtanítja néhány dologra, amivel behozhatja az egyetemi gyakorlatokban való lemaradását.
Ő természetesen örömmel elfogadja, és még akkor meg is születik benne az elhatározás: a tüdőgyógyászat felé fog orientálódni.
Innen tehát végigkísérhetjük kalandos és izgalmakkal teli életútját, rengeteg betegének érdekes és sokszor szívszorító történetét, hiszen az ötvenes években még nemigen volt hatékony kezelés a tuberkolózis (gümőkor) gyógyításához.
Abban az időben jellemzően kétféle hatásosan alkalmazott eljárás volt: a légmellkezelés, az ún."tüdőtöltés", és a bordák részleges csonkítása (torakoplasztika), amik mostanra nem azért tűntek el, mert hatástalanok lennének, hanem mert szükségtelenek.
Az ötvenes évek elején forgalomba kerülő Isonicid (isonicotinsav-hydrazid) és az 1968-ban felfedezett Rifampicin nevű antibiotikum a leghatásosabb tbc elleni gyógyszerek lettek. A többi gyógyszer ezeknél gyengébb hatású, a sokáig egyeduralkodónak hitt Streptomycin nevű antibiotikum is háttérbe szorult.
Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet adatai szerint 1950-ben még több mint 45.000 új megbetegedésről számoltak be a tüdőbeteg-gondozók hazánkban, ezzel szemben 2007-ben már csak 1752 új esetről. Míg akkor 490 új megbetegedés esett 100.000 lakosra, addig 2007-ben már csak 17,4.
Ismét növekszik azonban a friss megbetegedések száma és ma már 11 ezer beteget tartanak Magyarországon nyilván, akik közül évente 700-an halnak meg.
Robert Koch huszonnyolcadik születésnapjára mikroszkópot kapott feleségétől játékszer gyanánt. Nem is sejtette az asszony, hogy ezzel elindította férjét a nagy bacilusvadászatban.
.jpg)
Március 25–e a TBC elleni küzdelem világnapja, ugyanis 1882-ben Robert Koch ezen a napon jelentette be a TBC kórokozójának felfedezését. 1905-ben megkapta a Nobel-díjat felfedezéséért.Az első sikeres védőoltást 1906-ban Albert és Camille Guerin alkalmazta, és nevükből jött a BCG (bacilus Calmette-Guerin) oltás neve is. Emberi használata 1921-ben kezdődött Franciaországban, de a széles körűen csak a második világháború után Amerikában, Angliában és Németországban terjedt el.
Ábrahám Erzsébet doktornő könyve nem csak a kalandos életút miatt, és végtelen törődése és a betegek iránti figyelme miatt fantasztikus. Hanem mert ezek szerint nem csak szakmailag jó, de az írásban is kiváló. Élvezetesen és olvasmányosan ír, nem hatásvadász, csak saját emlékeit meséli el nekünk, de azt úgy teszi, hogy minket is megérint a TBC-ben haldokló beteg kislány története, akit már nem lehet meggyógyítani, vagy a másik, aki csodával határos módon mégis meggyógyul.
Olyan emberi az egész, hogy időnként felpillantva a könyvből elgondolkodom, vajon régen több idő volt a betegekre? Kevesebb volt a beteg? Nem hinném, sőt. Mégis olyan megható volt olvasni, ahogy a páciensekkel törődtek az orvosok a könyvben, ahogy leültek az ágyuk mellé, megfogták a kezüket, tudtak a családi hátterükről.. Élmény volt olvasni.
És ehhez a jó érzéshez hozzájárult még az Accordia Kiadó is, akikről eddig nem hallottam ugyan, de köszönöm nekik, hogy olyan könyvet adtak ki, amiben nem volt semmi helyesírási hiba, elütés vagy bármi bosszantó dolog, ami sajnos mostanában olyan gyakori más kiadók könyveinél, és nem értem miért.
Mindenesetre szívből ajánlom mindenkinek ezt a könyvet.
- Cím: Egy tüdőgyógyász emlékei
- Oldalszám: 208
- Kiadó: Accordia Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése