A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)

2010. július 19., hétfő

Fő a kötelesség?

Az Ostinato után valami könnyedebbre vágytam, valami ponyvára, ami kicsit azért remélhetően jobb, mint mondjuk egy fejőséva könyv, de csak semmi komoly..
Így amikor megláttam a barátnőmnél, megtetszett a borítója, és a történet is, hát lecsaptam rá és kölcsön kértem.

A borító szerint "Itt jön a férfi Bridget Jones", és tényleg van egy kis hasonlóság, csupán a lényeges eltérés kettőjük között az, hogy Bridget Jones szingli volt, és próbált párt találni, e főhősünk pedig egy kapcsolatból, illetve kötöttségből akar menekülni - legalábbis egy darabig.
Ugyanis barátnője, akivel bár már hosszabb ideje együtt van, de nem is élnek még együtt, benyögi az obligát kérdést, miszerint feleségül venné-e őt.. Hősünk ekkor hirtelen megrémül, és (majdnem) sokkot kap..

A többit már nem mesélném el, tulajdonképpen erről szól a történet, és bár némileg ugye kiszámítható, mi lesz a vége, de azért egy könnyed nyári olvasmánynak, ami mégse túl gagyi, pont megteszi.

Nézegettem, hogy angolul elég sok könyve van az írónak, lehet, hogy tőle legközelebb majd eredetiben fogok olvasni valamit, legyen benne egy kis nyelvgyakorlás is.

2 megjegyzés:

Bee írta...

Fogkefés könyvek hete?:)
Valld be, hogy csak megtetszett, hogy fogkefe van rajta, ezért kérted kölcsön :DDD

hóvirág írta...

Üdv!
Adtam Neked díjat, részletek itt:
http://hoovirag.blogspot.com/2010/07/kreativ-blogger-dij.html :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...