A kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv. A kutyán belül nem lehet olvasni. (Groucho Marx)

2007. november 3., szombat

Vágy - Kész regény (?)


Képes André, a történet főszereplője és narrátora mesél a házasságáról, és az azon túli kalandjairól. A fő vonalak, ami mentén a szál bonyolódik: a nők, a b.szás (nem pedig szeretkezés, és nem is dugás), és a kommunizmus.

A regény szerkezetileg négyes fejezetekre tagolódva épül fel. Az első részben mindig a feleségéről, a házasságáról, illetve magáról elmélkedik leginkább, a másodikban az egyik szeretőjéről, és a vele folytatott orgiákról számol be, minden részletre kiterjedően, a harmadikban átvált egyes szám harmadik személyre, miközben a főszereplő ugyanaz: itt a másik szeretőjéről, illetve a rendszerváltás előtti légkörről ír, a negyedik részben pedig úgymond 'pihenésképpen' kapunk egy, a regényhez egyáltalán nem kapcsolódó novella-szerűséget, ami őszintén szólva sokszor felüdülést jelent az előző részek töménysége után.

Őszintén megvallva én teljesen másra számítottam, amikor kezembe vettem ezt a könyvet. A könyvet sehogy sem tudnám besorolni se az erotikus, se a pornográf kategóriába - valahogy túlságosan izzadságszagú, sokszor leginkább erőltetett, időnként pedig pornócsatornából kiszedett, kicsit irreálisnak érzett jeleneteket kapunk az arcunkba.
Az egész valahogy túl sok(k), csak nagyon döcögősen haladtam vele.

Találtam róla az indexen egy kritikát viszont, ami elég találó, különösen ez a rész: "Az egész egy kicsit olyan, mintha egy középkorú, elég buta, a női magazinok és a pornófüzetek színvonalán fogalmazó rádiósnak amfetamint csempésztek volna a kávéjába adás előtt, ő pedig lelőhetetlenül csak beszélne és beszélne, míg valaki ki nem vonszolja a stúdióból, mondjuk annál a résznél, hogy "(...) a szó nem mindig száll el, néha kővé válik, vagy éppenséggel ott lebeg, netán vissza-visszajár és kísért".

A honlap, kritikák, és részlet a regényből: vaagy.hu
A teljes Indexes kritika: Bolgár György belecsap a spermába

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...